Remete Szent Márk (, ), más néven Aszkéta Szent Márk ókeresztény görög író.

Élete és művei Valószínűleg Ankürában volt apát.Altaner, i. m., 187. o.Kis Filokália 40 éves korában vonult el, a Szkétisz-sivatagba ment remetének. Celláját alig hagyta el, szigorúan böjtölt, elmélkedett, virrasztott. Legendája szerint állatok is fölkeresték gyógyításért, illetve egy angyal adta neki rendszeresen az Oltáriszentséget. Ünnepét április 6-án üli az ortodox kereszténység.Katolikus Lexikon, Márk, Szt.

7 gyakorlati tárgyú aszketikus írásán kívül két vitázó dogmatikus művet írt De Melchisedek és Contra Nestorianos címmel. Fennmaradt egy Nikolaosz nevű fiatal szerzeteshez írt levele a lelki életről. Írásaiban küzdött a messaliánusok eretneksége ellen.

Idézetek „Benső könyörgés nélkül nincs tökéletes imádság. Az Úr meghallgatja azt a lelket, amely szórakozottság nélkül imádkozik.” „Az a szív, amely engedi, hogy a kellemes élvezet elszakítsa eddigi törekvésétől, már nehezen fordul vissza. Hasonlít a szakadékba gördülő nehéz kőhöz, amelyet többé már nem lehet megállítani.” „Egy fiatal állat, amely tapasztalat nélkül, mohón, hol az egyik, hol a másik fűcsomót legeli, egyszer csak egy olyan helyre jut, amely két szakadék között fekszik. Éppen így jár a lélek is, amelynek gondolatai lépésről lépésre eltávolodnak a rendtől.” „Ha az értelem megérett az Úrban, ha a lélek elszakadt régi szokásaitól, a szív mintegy kínpadon fekszik, mert az értelem is, a szenvedély is a saját oldalára akarja vonni.” „Nagy erény türelmesnek lenni önmagunkkal, és az Úr szava szerint szeretni ellenségünket, aki gyűlöl minket.” „Tetteddel tégy tanúságot bölcsességedről, mert több bölcsességet adnak ezek neked, mint a róluk való szavak.” „Bár titokzatosan mindig mellette áll a kegyelem, akaratunk mégis szabad marad, hogy a jót megtegyük-e vagy elmulasszuk.” „Az Isten jelenlétében való élet gyakorlása a hitben megerősödött lélek állandó erőfeszítése. Aki elfeledkezik az Istenről, az önző, és többé már nem tud szólni hozzá az Isten.” „Ha azt akarod, hogy tiéd legyen a tiszta imádság erős lelki vára, pillanatonként kell elűznöd minden olyan dologról való gondolatot, amit a gonosz ellenség sugall, nehogy elveszítsed ezt az értékes kincset. Jobb átszúrni az ellenséget az imádság nyilaival, mint elbeszélgetni vele. Hiszen csak közel akar férkőzni hozzánk a hízelgéssel, nehogy legyőzzük az imádsággal.”

Jegyzetek

Művei a Patrologia Graeca-ban

Források Altaner Bertold: Ókeresztény irodalomtörténet (Patrologia), Szent István Társulat, Budapest, 1947, 304 p. Kis Filokália (válogatta Mathias Dietz), Filosz Kiadó, 2004, (elektronikus elérés itt)

Kapcsolódó szócikkek Ókeresztény irodalom

Kategória:Ókeresztény görög írók Kategória:Ókori teológusok Kategória:A 430-as években elhunyt személyek Kategória:Sivatagi atyák