A kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda a Győri Egyházmegye fenntartásában működő intézmény, amely 2019-ben a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium összevonásával jött létre. Az óvodai és általános iskolai képzés mellett kétféle képzési formát választhatnak az intézménybe jelentkezők: a 8 osztályos gimnáziumi formát (5-12. osztály) illetve a 4 osztályos gimnáziumi formát (9-12. osztályok). A nyolcosztályos gimnáziumban tanulók az "A" indexet, míg a négyosztályos formában tanulók a "B" indexet kapják osztályuk megnevezésében.

Az intézmény története

A gimnázium története A kapuvári gimnáziumi képzés mindössze egy osztállyal 1953-ban indult meg. A 60-as évek elején az intézmény új, mai épületébe költözhetett. 1968-ban szükségessé vált egy új épületszárny megépítése, a növekvő diáklétszám miatt. 1971-ben fizika tagozatos képzés indult az intézményben. Ez a képzési már nem elérhető. A ma is használt tornaterem építése 1975-ben indult meg. Hosszas, elnyúlt munkálatok után az épület átadása 1983-ban történt. 1992-től került bevezetésre a nyolcosztályos képzési forma. A korábban Kapuvári Gimnázium néven működő intézmény 1989-ben vette fel Felsőbüki Nagy Pál nevét.

Az általános iskola története Az egyház 1992-ben döntött az intézmény létrehozásáról, amely 1995-től viselte Páli Szent Vince nevét. 2009-ben a szomszédos, korábbi plébánia épületben elindult az óvodai nevelés is.

Az iskolaközpont létrehozása 2018-ban kezdeményezték a Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium egyházi kézbe való adását, amellyel egy helyi iskolaközpont létrehozása volt a cél. A gimnáziumot hozzácsatolták az évek óta a városban működő katolikus általános iskola- és óvodához, amellyel létrejött a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda. Az új egyesített intézményben óvodás kortól az érettségiig tanulhatnak a diákok. A gimnázium korábbi profilja a négy- és nyolcosztályos képzés is megmaradt.

Infrastruktúra Az intézmény az alábbi épületekben lát el nevelési-oktatási feladatokat: Kapuvár, Fő tér 27. (székhely): általános iskolai nevelés-oktatás Kapuvár, Fő tér 26.: óvodai nevelés Kapuvár, Fő tér 25.: nyolc évfolyamos gimnáziumi nevelés-oktatás Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 3.: négy évfolyamos gimnáziumi nevelés-oktatás Kapuvár, Dr. Lumniczer S. u. 14.: tornacsarnok, testnevelésórák és sportfoglalkozások céljára bérli az intézmény az önkormányzattól.alt=|bélyegkép|Az intézmény védőszentje, Páli Szent VinceAz épület 2016-ban felújításra került.

Az intézmény igazgatói

Kapuvári Gimnázium (1953-1989)

Mihálka Jenő (1953-1976) Radics Ernő (1976-1989)

Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium (1989-2019)

Ábrahám József (1989-1996) Dr. Horváth Ferenc (1996-2002) Bernád Csaba (2002-2019)

Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda (2019-)

Biró Péter (2019-)

Képek

Híres diákok Cserpes Laura (énekes) Dr. Havasiné Dr. Orbán Mária (jogász, a Győri Ítélőtábla elnöke) Dr. Faragó Sándor (intézetigazgató, egyetemi tanár, a Soproni Egyetem korábbi rektora) Kadi Fatiha (tortakészítő, cukrász) Dr. Balogh János országos rendőrfőkapitány

Hivatkozások

Források A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium munkaterve A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium pedagógia programja A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium honlapja Biró Péter – Németh Katalin – Szoldatics József – Füzi József: „alapíts iskolát!” A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium 50 éves jubileumi évkönyve (Kapuvár, 2003)

Kategória:Kapuvár Kategória:Győr-Moson-Sopron megye középiskolái