Wunderlich József (Pécs, 1989. február 28. –) Junior Prima díjas magyar színész, énekes, zenész.

Életpályája A zene fontos szerepet töltött be életében, már háromévesen zeneóvodába járt. 1995-ban a Szent Mór Általános Iskolába íratták be szülei, s itt kezdte a nyolcosztályos gimnáziumot is, amit félbehagyott, mert felvették a hegedűjátéka alapján a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába.

17 éves korában jelentkezett A Társulat című televíziós tehetségkutató versenyre, ahol az István, a király rockopera szereplőit választották ki, s ő lett Vecellin német lovag. Első próbálkozásra bejutott a Budapesti Színművészeti Egyetemre, Novák Eszter és Selmeczi György osztályába, 2013-ban a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 2014-ben jelentkezett az X-Faktor tehetségkutatóba, ahonnan még az élő show előtt kiesett.

2015-től a budapesti Vígszínház tagja, ahol Rádiósként (Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás) mutatkozott meg először, de ezen kívül még több darabban játszik.

2017-től A Grund – vígszínházi fiúzenekar formáció alapító tagja Zoltán Áronnal, Ember Márkkal, Medveczky Balázzsal és a kezdeményezőFesztbaum Béla vezetésével megalakult, ..., bejegyzés a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán - 2017. április 29. Fesztbaum Bélával, akik mind az előző év őszén bemutatott A Pál utcai fiúk című zenés játék főbb szereplői, így repertoárjukon e színdarab dalai is szerepelnek.Ünnepeljük együtt a Víg 121. születésnapját!, vigszinhaz.hu - 2017. április 25.A VígMajálison debütál a Vígszínház fiúzenekara és új sorozata is , origo.hu - 2017. április 28.Íme A Grund - vígszínházi fiúzenekar! bejegyzés a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán - 2017. április 27.

Szerepei Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus (Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás) Sötét ruhás fiú (Fejes-Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem) Bádogember/Hickory (L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája) Steve (Mike Bartlett: Földrengés Londonban) Boka (Molnár-Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk) Razumihin (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés) Biron (Shakespeare: Lóvátett lovagok) Andrej Bolkonszkij (Lev Tolsztoj: Háború és béke) Schultz hadnagy (Charlie Chaplin: Diktátor) Petőfi Sándor (Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen) Jay Gatsby (Fitzgerald-Kovács-Vecsei-ifj. Vidnyányszky: A nagy Gatsby) Baal Frederik (Prévert-Kovács-Vecsei-ifj. Vidnyánszky: Szerelmek városa) Vronszkij (Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Anna Karenina) Professzor (A Nagy Pénzrablás)

Filmjei Kossuthkifli – Kelecsényi Buttler Jenő (2015) Egynyári kaland (2017) – sorozat – Markusz Aurora Borealis – Északi fény – Ákos (2017) Nyitva (2018)

Családja Azt vallja, hogy az éneklés és a zene szeretetét a szüleitől kapta, hiszen édesanyja zongoratanár a Pécsi Művészeti Középiskolában, édesapja pedig két pécsi kórusban is énekelt. Öt testvére van.

Első felesége Mészáros Blanka színésznő, 2017-ben elváltak.

Második felesége Bach Kata színésznő, akivel 2018. május 26-án keltek egybe. Közös gyermekük, Júlia 2018-ban, második gyermekük, János 2021-ben született.

Díjai Junior Prima díj (2016) Ruttkai Éva-emlékdíj (2016) Soós Imre-díj (2017) Vígszínház-díj (2018, 2019) Ajtay Andor-emlékdíj (2020) Pethes–Agárdi-díj (2022)

Jegyzetek

Források Wunderlich József – Vígszínház Wunderlich József Junior Prima díjas , 2016. szeptember 29. Wunderlich József – Pécsi Nemzeti Színház Wunderlich József az RTL Klub Portré című műsorában , 2017. július 9.

További információk Sándor Petra: "... a vágyaim egyértelműen a próza felé tartanak" interjú Wunderlich Józseffel, vivalamusical.hu – 2012. október 3. Haszon Zsófia: A hét férfija: Wunderlich József , pecsma.hu – 2013. március 25. Tóth András Tozzi: Inspiráló alkotók, erősítő próbafolyamat, felemelő pillanatok, tiszatajonline.hu – 2015. szeptember 28.

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Élő személyek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Ruttkai Éva-emlékdíjasok Kategória:Vígszínház-díjasok Kategória:Soós Imre-díjasok Kategória:Ajtay Andor-díjasok Kategória:Pécsiek