Tormos () Nyitra városrésze, egykor önálló falu Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban.
Fekvése A nyitrai várdombtól délkeletre, a Nyitra folyó bal partján fekszik.
Története „Teremus” települést IV. Béla király 1248-ban kelt oklevele említi először. 1271-ben „Tremos” néven említik. Mai magyar neve valószínűleg az egykori Chren (Herény) alakból fejlődött ki. A 13. században királyi birtokként Nyitra várának faluja volt. A 14. században két faluként (Kis- és Nagytormos) szerepel oklevelekben, Kistormos a nyitrai káptalané, Nagytormos nemesi birtok, később a 19. századig a nyitrai püspökségé. A 13. században a falutól nyugatra kisebb várat építettek, mely 1465-ben Mátyás király huszita hadjáratában pusztult el. 1663-ban a falut török támadás érte, a templom kincseit Nyitra várába menekítették. 1678-ban Thököly Imre szabadságharca alatt kuruc és török seregek dúlták fel. Lakói főként földműveléssel foglalkoztak.
Vályi András szerint: „TORMOS. Tót falu Nyitra Várm. földes Ura a’ Nyitrai Püspökség, lakosai katolikusok, fekszik Nyitrához közel, és annak filiája; határja jó, mind a’ kétféle fája van, szőlőhegye termékeny, legelője elég, piatza Nyitrán közel.”
Fényes Elek szerint: „Tormos, tót falu, Nyitra vmegyében, Nyitra mellett: 522 kath. lak., termékeny jó határral. F. u. a nyitrai püspök. Ut. p. Nyitra.”
Nyitra vármegye monográfiája szerint: „Tormos, a Nyitra mellett, a várostól keletre fekvő tót falu 858 r. kath. vallásu lakossal, kik közül 80 magyar, a többi tót. Posta-, táviró- és vasúti állomása Nyitra. Földesura a nyitrai püspök volt, kinek itt ma is nagyobb birtoka van. E község már a XIII. században megvolt. A XVI. századból származó feljegyzések „Tornyos” név alatt említik.” Nyitra vármegye.
A trianoni diktátumig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott. 1930-ban nagy tűzvész pusztított a településen. 1936. május 30-án nagy jégeső károsította meg Nyitrát, valamint Alsó- és Felsőköröskény, Berencs, Cabajcsápor, Csekej, Nagyemőke, Nagycétény, Nyitracsehi, Nyitraegerszeg, Salgó, Tormos, Ürmény, Üzbég, Vicsáp és Apáti, illetve Zobordarázs falvakat.Slovenská Domovina 18/27, 1
A község hivatalos szlovák neve 1920-tól Tormoš, 1945 után Chrenová lett. Tormos 1960 óta Nyitra városrésze. A szocializmus évtizedei alatt az egykori község arculata a felismerhetetlenségig megváltozott. Területén építették fel Nyitra egyik legnagyobb lakótelepét.
Népessége 1880-ban 579 szlovák és 32 magyar anyanyelvű lakosa volt.
1890-ben 769 szlovák és 80 magyar anyanyelvű lakta.
1900-ban 931 szlovák és 60 magyar anyanyelvű lakosa volt.
1910-ben 1111 lakosából 997 szlovák és 109 magyar anyanyelvű lakta.
1921-ben 1049 csehszlovák és 78 magyar lakta.
1930-ban 1569 csehszlovák és 1 magyar lakta.
Neves személyek Itt született 1941-ben Imrich Točka professzor, numizmatikus, kampanológus.
Nevezetességei Tours-i Szent Márton tiszteletére épült temploma az ország egyik legősibb temploma. A régészeti kutatások szerint a 11. században már állt. Mai formáját az 1911. évi Batthyány Vilmos püspök által végeztetett átépítéssel nyerte el. Tormos a belváros felől a Nyitra folyón átívelő (Nyitra szálló melletti) gyaloghídon is megközelíthető. Konstantin Filozófus Egyetem (szlovákul Univerzita Konštantína Filozofa). Az intézmény elődjét 1959-ben alapították. A Szlovák Mezőgazdasági Egyetem (szlovákul Slovenská poľnohospodárska univerzita) épületegyüttesét 1960 és 1986 között építették. Az Agrokomplex vásárváros 150 hektáros területén 19 kiállítási csarnok található. Az Agrokomplex mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárt 1952 óta rendezik meg. Ezenkívül a Nyitrai Autószalon, valamint számos szakvásár és kiállítás helyszíne. A vásárváros területén található az 1983-ban létesített Szlovák Mezőgazdasági Múzeum és skanzen, ahol egy kisvasút is működik a kiállítások idején.http://www.kisvasut.hu/showgallery.php?tip=1&a=1141
Külső hivatkozások Tormos Nyitra város hivatalos oldalán Nyitra város története szóban és képekben Tormos Szlovákia térképén
Jegyzetek
Források Imrich Točka - Gabriel Točka 2015: Tormoš - Chrenová v zrkadle času Imrich Točka 2011: História ochotníckeho divadla v Nitre-Chrenovej Marián Čurný 2008: Nálezy tehiel z Nitry-Chrenovej. AVANS 2006, 51-53, 199-200. Filip Jaššo 2007: Stredoveké hrádky na západnom Slovensku. Musaica XXV, 123-140. Gergelyi Ottmár 1965: Ako sa hospodárilo na nitrianskom biskupskom panstve v roku 1800? Agrikultúra 4, 79-93. Melich János 1940: Brünn nevéről. Magyar Nyelv XXXVI/1, 1–19. Károly János 1879: Oklevelek Nádasdy Ferencz gróf nádasd-ladányi levéltárából. Budapest
Kategória:Nyitra városrészei Kategória:Nyitra vármegye települései