A egy kínai harcművészeti stílus, a egyik formája, melyet a csan (kínai: 禪, amely a 禪那, pinjin: chánnà rövidítése) hívői közösség szerzetesek irányítása mellett fejlesztett és gyakorolt a Qing korai időszakában (1644–1912; kínaiul: 清朝, pinjin: Qīng cháo;). Alapja a saolin módszerek által kialakított képességek. Megnevezésében a lágyat, rugalmast, befogadót, továbbadót jelent, amelyhez a körkörösség tartozik. A pedig a munkát jelöli a kínai nyelvben, mely kifejezés is „belső” kitartó művelésére utal, de a kínai nyelvben a keményet is jelenti. A jelentése "ököl", átvitt értelemben harcmodor, stílus. A magyar kifejezéssel fordítható "Hajlékony Munka Stílusának", vagy – "Rugalmas Erő Öklének" is.
Magas szintű szerzetesi stílus, így a Csan buddhista szemlélet meghatározó: nem konfrontatív, elsősorban önvédelmi alkalmazásokat tartalmaz: célja a másik megsemmisítése helyett a támadások elvezetése. A kungfustílus autentikussága belső gyakorlatai során kialakult képességek alkalmazásában és gyakorlási módszereiben lelhető fel. Körkörös technikái a kirobbanó erő kifejtésére képesek. Nagy hangsúlyt helyez a kimunkálására, elmozdítva ezzel a gyakorlás fókuszát a -ről a alkalmazásának irányába. A test spirális mozgása hatékonyabb energiakeringést biztosít, amelyek a körök mentén születő rövid technikákban válnak kiemelkedően hatékonnyá. Legfontosabb technikai jellemzője „a lágyság és keménység együttes alkalmazása”: e két jelleg kiegészíti egymást a lassabb körkörös-, és a gyors egyenes vonalú mozdulatokban. A végpontok kemények, mely az ízületek védelme mellett az összegyűjtött, mozgósított energia átadását eredményezi. Élénk és közép-mély állást kíván más saolin-i stílusokkal szemben. Gyakorlása befolyásolja energiarendszert, megnyugtatja és regenerálja szervezetet, könnyen beindulnak az öngyógyító képességek.
"Csodálatos technikák közepette csodálatos technikák születnek, csoládatos képesség csodálatos képességek megmutatására képes"
Keletkezés
A legenda szerint szerzetes látomása alapján keletkezett a Tang-dinasztia (618–907) korai éveiben. A szerzetes egy napon a gyakorlásról elmélkedett, elképzelve e körkörös mozdulatait. Látomása, a nyújtózó, csavarodó sárkány inspirálta gyakorlásaiban, majd a technikákat rendfőnöke Ding Yang fejlesztette. Történelmi feljegyzések alapján azonban technikái és formái testgyakorlatai mentén alakultak ki. A körkörös-, épülő alapjait Mestere, ma is ismert gyakorlatai a , , valamint szerzetes társa két rövid formája (36/36) nyújtotta. Célja a test átmozgatása-, állapotának fenntartása és a belső energia keringetése. Az alapvető önvédelmi technikáiban a buddhista attitűd érvényesül: a támadások elvezetésével, az energiák megfordításával-, így a „puha erő” alkalmazásával a szerzetesek is azonosulni tudtak. Történelmi kutatások alapján feltételezhető, hogy a ma ismert és gyakorolt formája a Qing Dinasztia (1644–1912; kínaiul: 清朝, pinjin: Qīng cháo;) éveiben keletkezett. Ez alapján alakult ki a hívői körben gyakorolt , amely egyenes vonalú keményebb és gyors mozdulatokon alapuló technikákkal egészítette ki Hui Ke művészetét. Míg a a köznép harcművészete volt, addig ez alapján a kolostori stílus / változat a lett. Az elvekben nincs különbség, technikai szempontból pedig igen jelentős átfedések láthatók.
Osztályozás
A Ming Dinasztia előtti időkben a stílusokat csak a „családfa” tartotta egybe, az írástudatlanság miatt a dokumentáltság nem volt pontos. A stílusok fejlődése újfajta osztályozást alakított ki. A legszűkebb „osztály” a azaz „Család”, amely valódi családokat kapcsol(t) egymáshoz. Ennél tágabb osztály a , mely jelentése „Szekta”, azaz nagyobb közösség, melyet azonos elvek és technikák mentén, eltérő családból származó mesterek iskolái alkotnak. A legnagyobb az „irányzat” amely alapelveket és alaptechnikákat rendez össze: ezt a szócskával illetik, szó szerint fordítása „Kapu”. A stílus kutatása során fellelhető a "Rou Gong Men" kifejezés is, mely megjelenése uralkodásának időszakában, 1678–1735 második felében lehetett használatban. E kifejezés egyértelműen jelzi a módszerek és gyakorlatok fontosságát. A Shongshan Shaolin Kolostor 1980-as megújításával a Henan Tartományi Buddhista Szövetség-, a Kínai Buddhista Szövetség a Kínai Kormány támogatásával a Kolostor egykori értékeit kezdte visszaállítani. 1987-től a Kolostor Főapátja Shi YongXin vezetésével a kolostori stílusokat újra rangsorolták, így az autentikus megújított változata néven kerül ismét a kolostori stílusok közé.
származása: Saolin kolostor (Shàolínsì; 少林寺) keletkezésének időszaka: , 600-700-as évek fordulóján besorolása: (észak) déli, átmeneti stílus alapítója: nyomán fejlődése: 700 ~ 1700, Kolostoron belül, majd ~ 1723-tól a Dél-Kínai Kolostor pusztulása után kívül is – a hívők körében
A alapok és technikák
A testi és belső-, mentális képességeket kialakító módszerek és gyakorlatok megnevezése. Gyakorlatai jelentik a kínai csan harcművészet "kung" -jait, azaz képességeit. Módszereivel alakítható ki az erőderék, a lágy-kemény mozgások dinamikája, a alkalmazása. Olyan alapgyakorlatok tartoznak a fogalmába, mint a "körelmélet" kialakító , a "helyes lépéseket és irányokat" elmélyítő stb... Lazító-nyújtó-, illetve gyakorlataival a kemény test lazává vált, koncentráció megerősödött, így különböző (harcművészeti) képességek kialakítása vált lehetővé. mint megnevezés értelmezése a "lazaság elérését célzó-, vagy lágysággal végzett gyakorlat", mely a harcművészeti gyakorlás jellegét is jelöli: a laza test képesek kiemelkedően keményé válni, létrehozva ezzel a két véglet összhangját (ld: ). Ez az állapot radikálisan változtatja meg a technikai hatékonyságot is. A harcművészetek fejlődésének hosszú történelmében számos ismert stílus merített a szemléletéből és módszereiből.
Gyakorlatok és a , azaz képességek
A alapvetően buddhista célok elérését szolgálja: lecsendesített tudat és testtel való érzékelés, amelyen keresztül létrehozható a legtermészetesebb, legfinomabb kapcsolat két ember vagy az ember és környezete közt. nélkül nincsen megfelelő technika (azaz ). a helyes állás, a helyes légzés, a közép megtartása, a helyes lépés stb... azaz alapok, szemlélődő művészet, amely mögött kényelmes és kellemes értékek vannak. A test határait dönti le, felszabadítva a tudatot. Ha nincs jó , nem létezik megfelelő . A alapvető lényege a lágyság és a rugalmasság megszerzése fenntartása, valamint a belső energia áramlásának képessége. A belső módszerek és e külső-, egyszerű alaptechnikák összekapcsolása révén-, a és képességek mentén átmenet a kemény és lágy irányzatok közt. Ezért az egyenes, szűken körkörös alkalmazását lassú-gyors egymásba forduló dinamika jellemzi.
A jelenlegi, hivatalos templomi gyakorlatai:
A Mesterek az alábbi három gyakorlatsort tartják a alapgyakorlatának:
E gyakorlat a körkörös alapmozgást tanítja és mélyíti el. A "körelméletét" adja. Az első-, belső gyakorlatsor, melyen minden védés és támadás végighalad. kifejezés az egymásból születő technikákra és az energia spirális mozgására utal. A körkörös védései és egyenes ütések egyidejűsége, a horizontális-vertikális kapcsolódása e gyakorlatsorban érthető meg.
Második alapforma, mely gyakorlatsor a mozgás alapú fogalmakat mélyíti el: "forgás", "lesüllyedés", "fókusz". A hatékonyságához e gyakorlat valódi megértése és rendszeres gyakorlása szükséges. Mai napig változatlan formában része a . Gyakorlása során az alap "macska-járás" azaz alkalmazandó. A Három Külső Harmónia (csípő – váll, térd – könyök, láb(fej) – kéz) a pontos és hatékony testkoordináció feltétele: a test egységét, egységben történő mozgást nyújtja. A Három Belső Harmónia az akarat-szándék, szándék-Qi, Qi-teljesítmény hármasát jelenti. Hat testtartása egy-egy szerv vegetatív funkciójával van közvetlen kapcsolatban.
''A Szemek a Tudattal haladnak, A Tudat a Qi-vel halad, A Qi a testtel együtt áramlik, A test mozgása a kezekkel együtt történik, A kezek a lábakkal együtt mozognak, A lábak a Csípőt mozdítják.
, azaz technikák
A technikai repertoárját épülő művészete nyújtja. Formák és kombinációk kiemelt hatékonyságát a gyakorlása során kialakított képességek adják. A stílus megnevezése a mint a "belső" kimunkálására való törekvés-, és a mint a "külső" forma összekapcsolásából keletkezett.
Az elvezetések és kis távolságú, nagy erejű ütések a helyes mozgás mentén a csavarásával (nyitásukkal és zárásukkal) hozhatók létre. A láb a csípőn keresztül a segítségével adja át az energiát a törzsnek, a gerincen felfelé pedig a váll és könyök vezeti ki. Ez volt az eredeti , azaz "keresztül a karon" használatának módszere is. A kirobbanó erő csak a tudatos használatával hozható létre. A elvezetései a támadás energiáját is képesek körkörösen visszafordítani, így a test határozott körön, a közép megtartásával mozdul. Valójában ez jelenti a lágy (belső) és kemény (külső) együttes alkalmazását. Alapgyakorlatainak külső alkalmazásai:
– Elsősorban a védő és erő-elvezető technikák alkalmazása gyakorolható. – A lépések és haladás, valamint az egyenes vonalú támadások relaxált gyakorlását teszi lehetővé. – Alapkombinációk, küzdelmekben is használható technikák lassú gyakorlása.
Felépítése és gyakorlás
A különlegessége, hogy nincs meghatározott formagyakorlat. Nem egy sor mozgást jelent, hanem a készségek-, és azok alapelveinek megjelenését a mozgásban. Gyakorlása a természetes reflexek hangsúlyozásával az ösztön-, szándék és a hatékony koordináció mentén valósul meg. Csan szerzetesek által kidolgozott "alkalmazkodás művészete" mely nem csak a külső-, formai világban történik, hanem a belsőben is. Az alaptechnikák a dinamika-, lágy-kemény változása mentén egyedi megjelenésű kombinációkat alkotnak.
12 lépcsőből álló tematika , a helyes gyakorlás 12 szintje:
1-3 A gyakorlás a alapokkal kezdődik. A három belső gyakorlat megismerése és gyakorlása jelöli ki az irányt. A gyakorlatok és módszerek mellett a alaptechnikák és azok kombinációi adják a külső formákat. , , , . Az alapok megértése Három Pilléren nyugszik: rendszeres meditáció – elmélyülés, álló gyakorlatok azaz és az erő kimunkálása . 4-6 szakaszban a hangsúly az egyszerű kombinációk körkörösségének-, és az egyenes vonalú technikák összhangján nyugszik. Ennek gyakorlása rövid gyakorlatok mentén történik, ahol a rugalmasság és az erő együtt van jelen. A körkörösség a alapján az Oroszlángolyó gyakorlatokban mélyül el. 7-9 A rövid és gyors kézkombinációkra-, a és alkalmazására épül. A rövid gyakorlatok a rugalmas elvezetésekre koncentrálnak melyek az alaptechnikák kifinomult tanulásának időszaka. A Lágy és Kemény, a Yin és Yang összhangja, a változás hatásának megfigyelése, a küzdelmi alkalmazás ennek az időszaknak a lényege. E szakasz Három Pillére: forma/taktika azaz , alkalmazások és gyakorlatok / rutin. 10-12 A magas szintű gyakorlás időszaka, ahol a fegyveres formákban a fegyvert erőként-, a testet pedig lágyságként értelmezi. Itt a csere vagy változás szempillantás alatt végbemegy. Yang -ból születő Yin és Yin -ben megcsillanó Yang állapota az Örökös Változás, a kiszámíthatatlan energia. Az erő és a lágyság hatásos kombinációjából végül megszületik a stílusra jellemző rugalmas változékonyság.
Lásd még
Autentikus kínai harcművészet
Források
Xing Long Tang Autentikus Kungfu Iskola (Kínai Művészeti Központ) – 醒龙传统功夫堂 Shaolin Rou Quan – 少林柔拳 Shaolin Rou Quan – 少林柔拳 Chan Gong Rou Quan – 禅功柔拳 Chan Gong Rou Quan első formagyakorlata és leírása – 禅功柔拳一路 Shaolin Rou Gong San Shi Yi Shi – 少林柔功三十一式
Kategória:Harcművészetek Kategória:Kínai kultúra