Az SMS MoltkeA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. volt a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) Moltke-osztályú csatacirkálóinak névadó egysége. Nevét Helmuth Karl Bernhard von Moltke tábornagy után kapta. A hajót 1911. szeptember 30-án adták át, ezzel a von der Tann után a német flotta második csatacirkálója lett. A Moltke testvérhajójával, a Goebennel a korábbi egyedi építésű von der Tann nagyobb méretű és megnövelt páncélvédettségű változata volt eggyel több lövegtoronnyal felszerelve. A velük egyidőben épülő brit csatacirkálóknál – az Indefatigable-osztálynál – a Moltke és a Goeben jelentősen nagyobbak voltak és erősebb páncélzattal rendelkeztek.

A Moltke a Kaiserliche Marine által végrehajtott összes nagyobb hadműveletben részt vett az első világháborúban, így ott volt az Északi-tengeren vívott doggerbanki és skagerraki csatákban, valamint részt vett a rigai-öbölben végrehajtott előretörésben és az Albion hadműveletben is a Balti-tengeren. A Moltke a háború során többször súlyosan megsérült. Skagerraknál számos nagy kaliberű találat érte és brit tengeralattjárók kétszer is megtorpedózták.

A háborút követően 1918 végén a Moltkét a Nyílttengeri Flotta (Hochseeflotte) egységeinek nagy részével együtt Scapa Flow-ban internálták. Itt 1919. június 21-én a többi egységgel együtt önelsüllyesztést hajtott végre, hogy ne kerülhessen a britek kezére. A Moltkét 1927-ben kiemelték és Rosythban lebontották 1929-ig.

Fejlesztés Egy 1907 májusában tartott konferencián a Birodalmi Tengerészeti Hivatal (Reichsmarineamt) úgy döntött, hogy a testvérhajó nélkül megépült von der Tann után nagyobb méretű csatacirkálók építésébe kezd. Az 1908-as évben rendelkezésre álló 44 millió Márka lehetővé tette volna a 30,5 cm-es űrméretű lövegek alkalmazását a 28 cm-esek helyett. Azonban Alfred von Tirpitz a fejlesztői részleggel közösen azzal érvelt, hogy az ágyúk számának 8-ról 10-re való növelése előnyösebb lenne, mint a lövegek kaliberének növelése.Staff, 11. o. A haditengerészeti minisztérium az új tervezésű hajóknál fontosnak tartotta a 30,5 cm-es ágyúkat, mert ezeket szükségesnek vélte a csatavonalban vívott harcoknál. A kialakult vitát végül Tirpitz és a fejlesztői részleg nyerte meg, így a Moltkét 10 darab 28 cm-es ágyúval szerelték fel. Az ágyúkat öt lövegtoronyban helyezték el kettesével, melyekből három a középvonal mentén (“A” jelű a hajó elején, “C” és “D” jelűek a hajó hátsó részén lépcsőzött elhelyezéssel), kettő pedig átlósan elhelyezve a hajó jobb (“B”) illetve bal oldalán (“E”).Staff, 12. o. A fejlesztői részleg előírása szerint legalább olyan erős páncélzattal kellett rendelkezzen, mint a von der Tann és el kellett érnie a 24,5 csomós sebességet is.

Tervezés közben a hajó súlya tovább nőtt, mivel növelték citadella méretét és a páncélzat vastagságát valamint kiegészítették a lőszerraktárakat és módosították a kazánok elrendezését is. A Németország és Nagy-Britannia közt kibontakozó fegyverkezési verseny miatt úgy döntöttek, hogy az új tervek alapján két egységet is elkészítenek. Ezeket “Kreuzer G” és “Kreuzer H” névvel jelölték. A Blohm & Voss 1908-ban kapta meg a mindkét hajóra a megrendelést. A “Kreuzer G”-t az 1908-09-es, a “Kreuzer H”-t az 1909-10-es építési évben tervezték megépíteni.Gardiner &Gray, 152. o. A “Kreuzer G”-re a megrendelést 1908. szeptember 17-én adták le, építési száma a 200 volt. A gerincét 1908. december 7-én fektették le és a hajótestet 1910. április 7-én bocsátották vízre. A “Kreuzer G”-t 1911. szeptember 30-án adták át Moltke névvel.

Szolgálat Békeidő

A hajó 1910. április 7-ei vízrebocsátásakor Helmuth Johannes Ludwig von Moltke végezte a hajó keresztelését, melynek során nagybátyja, Helmuth Karl Bernhard von Moltke után nevezték el.Rüger, 160. o. 1911. szeptember 11-én hajógyári munkások Hamburgból Kielbe vitték a hajót a Skagerrakon át.Staff, 15. o. Szeptember 30-án átadták a haditengerészetnek és von Mann sorhajókapitány lett az első parancsnoka.Staff, 14. o. A Moltke a Roont váltotta a felderítőcsoportnál. A menetpróbák 1912. április 1-ig tartottak.

A Moltke volt az egyetlen nagyobb német haditengerészeti egység, mely látogatást tett az Egyesült Államokba. Kielt 1912. május 11-én a Stettin könnyűcirkáló kíséretében elhagyva az Azori-szigeteken lévő Ponta Delgada érintésével érkezett Cape Henry-hez, ahol csatlakozott hozzájuk a Bremen könnyűcirkáló. A cirkálók együtt érkeztek a Hampton Roads-hoz, ahol június 3-án az Egyesült Államok Atlanti Flottája és az elnök, William Howard Taft fogadta őket. Június 8-9-én a Hubert von Rebeur-Paschwitz parancsnoksága alatt álló raj New York felé haladt tovább, ahonnan a Moltke és a Stettin június 13-án indult vissza Vigo érintésével Németországba, ahova június 29-én érkeztek meg.

A Moltke kísérte 1912-ben II. Vilmos yachtját, a Hohenzollernt Oroszországba. A hazaérkezte után a hajó parancsnokságát Magnus von Levetzow vette át és a felderítőcsoport zászlóshajója lett egészen 1914. június 23-ig, mikor az új Seydlitz csatacirkáló lett az egység zászlóshajója. Fontolóra vették, hogy a Moltkét áthelyezzék a Távol-Keletre a Scharnhorst páncélos cirkáló leváltására, de a tervet elvetették mikor kiderült, hogy a Földközi-tengeren állomásozó Goebent is fel kell váltani más egységgel. A Moltkét így a testvérhajója felváltására tervezték elküldeni, de a háború kitörése miatt erre végül nem került sor.

Első világháború A többi nagy német hadihajóhoz hasonlóan a Moltke is viszonylag kevés harci bevetésben vett részt az első világháborúban. A háború elején a hajót a Nyílttengeri Flotta (Hochseeflotte) Franz Hipper vezette I. felderítőcsoportjához (Aufklärungsgruppe I) osztották be.

Helgolandi csata

Röviddel a háború kitörése után, augusztus 28-án került sor a helgolandi csatára, melynek helyszínére a német csatacirkálók – köztük a Moltke – túl későn érkezett meg. A reggel folyamán a Harwichból kifutó brit rombolókötelékek megtámadták a Német-öbölben járőröző német rombolókat. Hét német könnyűcirkáló - Cöln, Straßburg, Stettin, Frauenlob, Stralsund, Mainz és Ariadne – a segítségükre sietett és súlyos károkat okoztak a támadó brit egységeknek. Azonban 13:27 körül megérkeztek a David Beatty 1. csatacirkálórajának (1st Battlecruiser Squadron) nagy tűzerejű egységei is és így a britek kerültek fölénybe.

A felderítőcsoport többi csatacirkálójával együtt a Moltke is Wilhelmshavenben állomásozott a csata reggelén. 08:50-kor Hipper engedélyt kért Friedrich von Ingenohl tengernagytól, a Hochseeflotte parancsnokától a Moltke és a von der Tann kiküldésére, hogy kisegítsék a bajba került cirkálókat.Massie, 107. o. A Moltke 12:10-kor készen állt az indulásra, de az apály miatt nem tudott áthaladni a Jade torkolatának bejáratánál lévő homokpad felett. 14:10-kor a Moltke és a von der Tann már ki tudtak hajózni a kikötőből. Hipper a cirkálókat visszarendelte a közeledő két csatacirkáló irányába, melyek indulása után egy órával ő is kifutott a többi csatacirkálóval. 14:25-kor a megmaradt Straßburg, Stettin, Frauenlob, Stralsund és Ariadne könnyűcirkálók egyesültek a csatacirkálókkal.Strachan, 417. o. Hipper a Seydlitz-cel 15:10-kor csatlakozott hozzájuk, eközben az Ariadne az elszenvedett sérülései következtében elsüllyedt. Hipper óvatosan előrehaladva kereste a két eltűnt könnyűcirkálót, de ekkorra a Mainz és a Cöln már elsüllyedt. 16:00-ra a német flotta visszafordult és 20:23-kor a Jade torkolatához ért.Massie, 114. o.

Yarmouthi rajtaütés

1914. november 2-án a Moltke, Hipper zászlóshajója a Seydlitz, a von der Tann, és a Blücher páncélos cirkáló négy könnyűcirkáló kíséretében az angol partok felé indult.Tarrant, 30. o. A flottilla napkeltekor ért Yarmouth elé és tűz alá vették a kikötőt, míg a Stralsund aknát telepített. A D5 jelű brit tengeralattjáró kifutott a kikötőből, de a Stralsund által az imént lerakott egyik aknának ütközött és elsüllyedt. Röviddel ezután Hipper visszafordult hajóival Németország felé. A Helgolandi-öbölben nagy köd fogadta őket, ezért annak felszálltáig várakoztak, mielőtt az aknamezők között biztonsággal befuthattak volna a kikötőbe. A Jadét engedély nélkül elhagyó Yorck páncélos cirkáló Wilhelmshaven felé tartva navigációs hiba miatt az egyik védelmi céllal telepített aknamezőre tévedt és elsüllyedt, miután két aknára is ráfutott.

Hartlepool elleni rajtaütés

A németek abban a reményben, hogy a britek kisebb hajórajait elő tudják csalogatni és megsemmisíthetik őket, egy újabb rajtaütést terveztek kelet-angliai célpontok ellen. December 15-én hajnali 03:20-kor a Moltke, a Seydlitz, a von der Tann a Derfflinger és a Blücher főerőkből álló kötelék a Kolberg, a Straßburg, a Stralsund és a Graudenz könnyűcirkálók valamint rombolók kíséretében elhagyták a Jade-öblöt. A hajók északnak tartottak a Horns Rev világítótoronyig, ahol nyugatnak fordultak Scarborough irányába. Hipper hajói után 12 órával Ingenohl is útra kelt a Hochseeflottéval melynek főerőit 14 modern csatahajó (dreadnought), 8 régi csatahajó (pre-dreadnought) alkotta és 2 páncélos cirkáló, 7 könnyűcirkáló és 54 romboló kísérte.Tarrant, 31. o.

A britek azonban az oroszok által az Magdeburgról megszerzett német haditengerészeti kódkönyvek alapján meg tudták fejteni a német rádióüzeneteket, így tudomást szereztek a készülő újabb német rajtaütésről is, de annak pontos idejét nem ismerték és feltételezték, hogy a Hochseeflotte főerői ezúttal sem futnak ki. A britek csapdát akartak állítani Hippernek és erre az 1. csatacirkálórajt, a 2. csatahajórajt (2nd Battle Squadron), a 3. cirkálórajt (3rd Cruiser Squadron) és az 1. könnyűcirkálórajt (1st Light Cruiser Squadron) jelölték ki. A britek fő erejét a négy csatacirkáló és a hat modern csatahajó képezte.Tarrant, 32. o.

December 15-én éjjel a Hochseeflotte rombolói brit rombolókkal futottak össze. Ingenohl úgy vélte, a brit főerőket tömörítő Grand Fleet közelben lévő rombolóival találkoztak össze. Ezért a császár utasításaira hivatkozva - miszerint kerülni kell a túlerőben lévő ellenséggel való összecsapást és mert tartott egy éjszakai torpedótámadástól is - elrendelte a visszavonulást. Hippert erről a döntéséről nem tájékoztatta, ezért ő folytatta a küldetését. Az angol partokat elérve két csoportra vált szét a köteléke. A Seydlitz, a Moltke és a Blücher északnak fordult, hogy Hartlepoolnál lévő célpontokat támadjon, míg a von der Tann és a Derfflinger délnek vette az irányt Scarborough és Whitby felé. A rajtaütés során számos katonai jelentőségű célpontot semmisítettek illetve rongáltak meg (dokkokat, gyárakat, gáz- és vízműveket, partvédelmi ütegeket, rádió- és jelzőállomásokat, vasútvonalakat), de a célt tévesztett lövedékek számos egyéb épületet is eltaláltak sok civil halálát okozva. Hartlepoolnál a Seydlitzet háromszor, a Blüchert hatszor találták el a parti ütegek. December 16-án 09:45-kor a két csoport ismét egyesült és távozott keleti irányban.Scheer, 70. o.

Ekkor Beatty csatacirkálói Hipper tervezett hazavezető útján álltak, miközben a többi kötelék igyekezett teljessé tenni a bekerítésüket. 12:25-kor a II. felderítőcsoport könnyűcirkálói Hippert keresve átsiklottak a brit erők között. Az egyik brit cirkáló észrevette a Stralsundot és az észlelést jelentette Beattynek. 12:30-kor Beatty a csatacirkálóival a megadott irányba fordult. Azt hitte, az észlelt német cirkálók Hipper csatacirkálóinak kíséretéhez tartoznak, de azok valójában 50 km-re voltak tőlük.Tarrant, 34. o. A Beatty kötelékéhez tartozó 2. könnyűcirkálóraj a német cirkálók után eredt, de egy félreértelmezett jelzés miatt minden hajója visszatért a csatacirkálók biztosítására. Ez a félreértés lehetővé tette a német könnyűcirkálók számára az elszakadást és jelenthették Hippernek a brit csatacirkálók helyzetét, így azok északkeletre kikerülve a brit erőket szintén épségben hazatérhettek.