Kórodi és tusnádi Kóródy Béla (Miskolc, 1898. szeptember 1. – Budapest, 1944. november 30.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 674/1944. folyószáma alatt. író, újságíró. 230px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (11-4-21). Élete
Kóródy Lajos és Trencsánszky Matild fia. Eleinte parlamenti újságíró volt, a Pesti Napló szerkesztőségében dolgozott, majd az 1930-as, 1940-es években a Friss Újság munkatársa volt. Később ugyanitt helyettes szerkesztő lett, regényeit is a Friss Újság Színes Regénytára című sorozatban adták közre. 1939. december 7-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött a nála 16 évvel fiatalabb, kisperkátai születésű Füleki Máriával, Füleki József és Steiner Julianna lányával.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 1648/1939. folyószáma alatt. A második világháborúban tartalékos hadnagyként szolgált és előbb a keleti hadszíntéren, majd az ún. haditudósító század budapesti törzsénél működött. Utóbbi helyen háborúellenes propagandát folytatott frontélményei hatására, valamint a Bajcsy-Zsilinszky-féle nemzeti felkelési bizottság katonai vezetőivel is együttműködött. Árulás miatt elfogták, s Kiss János altábornagyot és társait követően őt is kivégezték.
Művei
Halott a sínek mellett (regény, Bp., 1937) Robbanás a bányában (regény, Bp., 1938) Vörös hó (regény, Bp., 1939)
Jegyzetek
Források
További információk
Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940. Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének . . . évi jelentése. Bp., 1940-1943.
Kategória:Magyar újságírók Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Kivégzett költők, írók Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban Kategória:Magyar haditudósítók Kategória:Magyar antifasiszta ellenállók Kategória:Haditudósítók a második világháborúban