250px|keretnélküli|jobbra Moldova történelme az őskőkorban kezdődött, az ember legkorábbi nyomai területén kb. egymillió évesek. A rézkorban itt fejlődött ki a cucuteni kultúra, melynek települései ekkor egész Európában a legnépesebbek voltak. A vaskorban déli, sztyeppei részén a kimmerek, majd a szkíták, az erdős zónában pedig trákok telepedtek le. A helyi trákokból jöttek létre a géták, akik a szomszédos dákokkal léptek szövetségre. A népvándorlás korában Moldova területe előbb a gótok, majd a hunok uralma alá került, az 5. századtól pedig szlávok települtek le. A 9. században az etelközi magyarok, utána pedig a besenyők, majd a kunok szállták meg a területet. A 12. századtól oláhok kezdtek beköltözni a Kárpátok és a Dnyeszter közére és idővel többségbe kerültek. A tatárjárás után egy évszázadig az Arany Horda uralta a régiót. Az 1340-es években a magyarok a Dnyeszter mögé űzték a tatárokat és Nagy Lajos megbízásából Dragoș máramarosi vajda megalapította a Moldvai Fejedelemséget. Utódai még 14. században elszakadtak a Magyar Királyságtól és hol lengyel, hol magyar szövetségben sikeresen lavíroztak a szomszédos nagyhatalmak között, míg a 16. század közepén kénytelenek nem lettek behódolni a török szultánnak. Moldva török vazallus maradt egészen a 18. század végéig, amikor a Prut folyótól keletre eső részét – Besszarábiát – Oroszország el nem csatolta. Nyugati fele a 19. század közepén egyesült Havasalfölddel. Besszarábia az első világháború végéig a cári birodalom része volt, de az orosz forradalom idején kikiáltották a független Moldáv Demokratikus Köztársaságot, amely a megszálló román hadsereg nyomására csatlakozott a Román Királysághoz. 1940-ben, a Molotov-Ribbentrop paktumot követően a Szovjetunió ultimátumban követelte Besszarábia visszaadását és a követelést Bukarest kénytelen volt teljesíteni. Létrejött a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság. Egy évvel később, 1942 nyarán Románia csatlakozott a Szovjetunió elleni német támadáshoz, visszacsatolta Besszarábiát és megszállta a Déli-Bugig terjedő Transznisztriát. A második világháború végén Moldávia visszakerült a Szovjetunióhoz, amelytől 1991-ben Moldovai Köztársaság néven kimondta függetlenségét. Mivel a kisebbségek tartottak a Romániához való csatlakozástól, kikiáltották autonómiájukat. A moldáv kormány a török nyelvű gagauzokkal sikeresen megegyezett, de az orosz-ukrán Dnyesztermelléki Köztársaság a szovjet 14. hadsereg segítségével de facto független államot hozott létre, amelyet azonban egyetlen ENSZ-tagállam sem ismer el.
Őstörténet Az ember legrégebbi nyomai a mai Moldova területén a korai őskőkorból származnak. A Dnyeszter alsó folyásánál, Bayrakinál és Creţeştinél az olduvai kultúrához tartozó, egymillió éves kőeszközöket találtak.Анисюткин Н. К., Чепалыга А. Л. Предварительные итоги исследований новой стоянки раннего палеолита Байраки в нижнем Приднестровье // Сборник материалов конференции: «Місцезнаходження Меджибіжі проблеми вивчення нижнього палеоліту Східноєвропейської рівнини». Меджибіж-Хмельницький-Київ. 2014.Анисюткин Н. К., Коваленко С. И., Бурлаку В. А., Очередной А. К., Чепалыга А. Л. Байраки — новая стоянка раннего палеолита на Нижнем ДнестреАнісюткін М. К., Степанчук В. М., Чепалига А. Л. Крецешти: нове олдованське місцезнаходження в Нижньому Придністров'ї (попередні данні) // Археологія, 2013, № 4 A korai őskőkor acheuli kultúrájának 450-730 ezeréves eszközeit ásták ki a Bayraki-I lelőhelyen, Pohrebea községben és az Ofatinți melletti barlangban. A Dnyeszter valamikori árterén egykori kőépítmények nyomait találták meg. Buteşti, Buzdugeni és Trinca mellett a középső paleolitból 40-70 ezeréves, Moustier-kultúra kőszerszámai bukkantak elő.
A kései paleolitban (10-40 ezer éve) megjelent a cro-magnoni ember, amelynek táborhelyeit Brînzeni és Ciutuleşti barlangjaiban találták meg. Előbbinek alsó rétegeiben a Szeleta-kultúra képviseltette magát.Л. Л. Зализняк, Н. Н. Беленко. Стоянка селетского круга на речке Высь в центральной Украине (исследования 2007 и 2008 гг.) bélyegkép|A cucuteni kultúra kiterjedése A legrégebbi moldovai neolit lelőhelyek az i.e. 5. évezredből származnak és a bug-dnyeszteri kultúra hagyta őket hátra (Soroca mellett). Az évezred végére a Dnyeszter és Prut közötti területre elkezdtek beköltözni a vonaldíszes kerámia kultúrájának népei. Ezeknek a kölcsönhatásából – és az al-dunai Boian-kultúra erős befolyása mellett – kialakult a rézkori cucuteni kultúra, amely több mint kétezer évig uralta a régiót. Legismertebb településeit Florești, Solonceni, Brînzeni, Ofatinți és Jura mellett ásták ki a régészek. Ekkoriban már elterjedt a növénytermesztés és állattenyésztés, a szövés és az égetett cserépedények technikája. Településeiken 20-40 ezer ember is élhetett, ekkoriban ezek voltak a legnagyobbak egész Európában. Az ország déli részére behatolt a balkáni gumelnița–karanovói kultúra is.
A bronzkorban sztyeppei nomádok foglalták el Moldovát, bár a bronzkor végére egy részük letelepedett. Az erdős sztyeppi zónában a Noua-kultúra képviselői, a füves síkságokon a kimmerek domináltak. Emléküket az egész országban megtalálható kurgánsírok őrzik.
A vaskorban, az i.e. 1. évezred első felében az erdős zónába benyomultak a trákok, míg a szteppén továbbra is kimmerek éltek. A trákok moldovai történetét három szakasz jellemzi: az i.e. 10-9. században történt a bronzkorból a vaskorba való átmenet, a 8-6. században széleskörűen elterjedtek a vaseszközök, az i.e. 5. századtól időszámításunk kezdetéig tartó időszakban pedig kialakultak belőlük a géták.
A géták törzsszövetségeket alkottak és egyfajta katonai demokráciában éltek. Településeiket Butuceniben és Saharnában ásták ki. Kapcsolatban álltak a fekete-tengeri görög kolóniákkal, erről tanúskodnak a Dnyeszter torkolatában fekvő görög város, Türasz által kiadott érmék és a görög amforák. Az i. e. 3. század végén – 2. század elején idegen törzsek telepedtek a géták mellé (az írott források basztarnákként vagy galatákként hivatkoznak rájuk). Keveredésükből jött létre a géta dominanciájú lukasevói kultúra.
Az i. e. 4–3. században a Dnyeszter torkolatában a Hérodotosz által helleno-szkítáknak nevezett félnomád nép telepedett meg. A keletebbre élő nomád szkíták rendszeres betörésekkel zaklatták a Kárpátok és a Dnyeszter közötti gétákat.
Római hatás bélyegkép|A Balkán-félsziget a római korban Az i.e. 1. században a római expanzió elérte az Al-Dunát. A mai Észak-Bulgária és a romániai Dobrudzsa területén megalakították Moesia Inferior provinciát. I.sz. 57-ben római helyőrség települt Türaszba. A Dnyeszter-Prut közének déli részén az I. itáliai és V. makedóniai légió állomásozott. A pecsétjeikkel jelölt téglákat megtalálták a Duna torkolatának bal partján.
A római fenyegetés meggyorsította a dák-géta törzsek politikai szerveződését. Az i.e 1. században Burebista egyesítette őket, ám halála után állama gyorsan szétesett. Ezután az államszerveződésük a Kárpátoktól nyugatra eső területekre korlátozódott.
A dák támadások miatt Traianus két háborúval elfoglalta a dákok földjét és megalapította Dacia provinciát, amit római és romanizált kolónusokkal telepítettek be. A Kárpátoktól keletre eső terület, a mai Moldova nem tartozott Daciához, így a romanizáció elmaradt, bár a helyi lakosság így is erőteljes római hatásnak volt kitéve.
A népvándorlás kora thumb|right|Erődített szláv település makettje 271-ben a gótok és velük szövetséges törzsek támadásai miatt a rómaiak kiürítették Daciát. A korabeli történetírók szerint a romanizált lakosság a katonákat követve, a Dunától délre költözött. A népvándorlás során a Dnyeszter-Prut közén visztulai venétek, gótok, gepidák és más népek vonultak keresztül. A 3. század elejére a mai Moldova területe a gótok uralma alá került.
A 4. század végén a gótok a hunok elől nyugatra menekültek és a régiót a hunok a birodalmukhoz csatolták.
Az 5. század végén, a 6. század elején északról szlávok áramlottak le délre a Dnyeszter, a Prut és a Szeret völgyét követve. A folyókon kényelmesen tudtak tovább közlekedni a Duna és a Balkán-félsziget felé. A helyben megtelepedett szlávok a régészeti leletek tanúsága szerint nagyrészt asszimilálták a korábbi lakosságot. Létrejött a szlávok két nagy törzsszövetsége, a keleti antok és a nyugati szklavének. Iordanes gót történetíró szerint a Dnyeszter képezte közöttük a határt. A bizánci források megőrizték néhány szklavén törzsfő nevét: Ardagasztosz, Pirogasztosz, Muszokiosz. A 12. században írt orosz Régmúlt idők elbeszélése szerint a Prut és Dnyeszter között a 7-10. században szláv tivercek éltek, egészen a Fekete-tengerig. Moldova területén összesen több mint 30 6-7. századi és kb 200 8-9. századi valamikori szláv települést tártak fel. Ezek az első dunai bolgár birodalom uralma alá tartoztak.
A 9. században a terület mintegy fél évszázadra az Etelközben megtelepült nomád magyarok fennhatósága alá került, majd amikor azok továbbköltöztek a Kárpát-medencébe, helyüket a besenyők, a 11-12. század során pedig kunok vették át.
A nomád uralom alatt a szláv népesség létszáma jelentősen lecsökkent. Leginkább az északi erdős vidékeken maradtak meg, ahová a 12-13. században a Kárpátokból elkezdtek beköltözni az oláhok. Északról a Kijevi Rusz fejedelemségeiből is érkeztek szökött jobbágyok, törvényenkívüliek, valamilyen okból menekülők, akik Birlad városában és környékén jelentős szláv közösséget alkottak.
Miután 1223-ban a kunok a Kalka menti csatában vereséget szenvedtek a mongoloktól és nyugatra vonultak. II. András magyar király térítő missziót küldött a Kárpátok és Dnyeszter közötti területre és megszervezték a kun (később milkói) püspökséget.
Az Arany Horda Miután a mongolok 1237–40 között megdöntötték a Kijevi Ruszt és elpusztították vagy vazallusukká tették az orosz fejedelemségeket, 1241-ben Magyarország és Lengyelország felé indítottak hadjáratot. Eközben elfoglalták a Dnyszter-Kárpátok közét, kifosztották a városokat, a lakosság nagy részét legyilkolták. A kun püspökség megsemmisült, a kunok nagy része, fejedelmükkel, Kötönnyel együtt Magyarországra menekült. A tatárjárás után a tatárok (akik többsége ekkor már nem mongol volt, hanem különböző sztyeppei nomád népek tagjai) betelepültek a Duna torkolatvidékének és Dél-Moldovának a füves síkságaira, ez a terület közvetlenül az Arany Hordához tartozott. Észak-Moldova és a Kárpátok előhegyeinek erdőiben a lakosok bizonyos fokú függetlenséget élvezhettek, de feltehetően adót fizettek a tatároknak.
A 14. század elején Genova engedélyt kapott a kántól, hogy a Fekete-tenger partján kereskedőtelepeket állítson fel Moncastróban (a volt Türasz helyén, ma Bilhorod-Dnyisztrovszkij) és Chiliában.
A 12-14. század során a betelepedő oláhok fokozatosan többségbe kerültek a Kárpátok-Dnyeszter közén. A Dunától északra való megjelenésüket először az orosz Régmúlt idők krónikája említi, amely szerint 898-ban az oláhok és szlávok közösen éltek a Kárpátok környékén. 1164-ben a bizánci történész, Nikétasz Honiatész írt arról, hogy oláhok éltek a Kijevi Rusz Halicsi fejedelemségének közelében. Ekkoriban elsősorban a Dnyesztertől nyugatra laktak, az oláhok csak a 16-18. században kezdtek megtelepedni a Dnyeszter bal partján.
A Moldvai Fejedelemség thumb|right|A Moldvai Fejedelemség 1483-ban thumb|right|Moldva különböző felosztásai a 15., 18. században és 1940-ben A 14. század közepére az Arany Horda meggyengült, perifériáin egyre kevésbé volt képes megtartani hatalmát. 1345-ben Lackfi András székely ispán a rendszeres tatár fosztogatásokat megtorlandó, átkelt a Kárpátokon és nagy győzelmet aratott a tatárok fölött, akik a következő években is megismétlődő székely támadások elől visszahúzódtak a Dnyeszteren túlra. Nagy Lajos magyar király 1352-ben (más források szerint 1359-ben) megbízta Dragoș máramarosi vajdát, hogy alapítson egy tatárok elleni védvonalat és kérelmet intézett VI. Kelemen pápához, hogy engedélyezze a milkói püspökség újjászervezését. Létrejött a Moldvai Fejedelemség, amelynek első ura, Dragoș a magyar király vazallusa volt.