Istvánffy Gyula (Marosújvár, 1857. július 27. – Debrecen, 1943. december 18.)Halálesete bejegyezve a debreceni állami halotti akv. 2165/1943. folyószáma alatt. festőművész.
Pályafutása Művészeti tanulmányait az Országos Mintarajztanodában kezdte meg, majd hosszabb időt töltött Németország nagyobb városaiban, Londonban, Olaszországban és 1891-ben Budapesten telepedett le. Mintaképe a tájfestészetben a korán elhunyt Mészöly Géza volt, akitől sikerült is elsajátítania a hangulatkeltés titkait. Tagja volt a Műpártoló Egyesületnek Debrecenben, ennek tárlatain állította ki képeit. 1921-ben a református egyház palotájában volt kiállítása, 1926-ban pedig műterem-tárlaton mutatta be alkotásait. Több kisméretű tájképet festett Kolozsvárott, Debrecenben és Hortobágyon. Ő fedezte fel Szepesi György rajzait. 1912. december 28-án szombaton Sopronban feleségül vette Lukács Juliska színésznőt.Pesti Hírlap, 1912. december 29. A debreceni belklinikán hunyt el, halálát zsugorvese okozta. Hagyatéka javarészt a Déri Múzeumhoz került.
Jegyzetek
Források
Kieselbach
További információk
Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918 Sz. Kürti Katalin: Debreceni képzőművészeti adattár. Debrecen, 1998-. = A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996, 1997-1998, 1999, 2000-2001 Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte Seregélyi György. Szeged, 1988. Szegedi ny. Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002
Újpesti életrajzi lexikon. Összeáll. Kadlecovits Géza. Budapest, Újpesti Városvédő Egyesület, 1998
Kategória:Magyar festők Kategória:1857-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Marosújváriak