Julia Natasha Stone ausztrál népzenei- és blues énekes–dalszerző, valamint több hangszeren is játszik. Az Angus & Julia Stone duó egyik frontembere, Angus Stone nővére.

Első szólóalbuma (The Memory Machine) 2010 novemberében, második (By the Horns) pedig 2012 májusában jelent meg. Második albuma az ARIA toplistáján a 11. helyet érte el.

Élete Julia Natasha Stone 1984. április 13-án született Sydney-ben. Szülei, John és Kim Stone szintén zenészek voltak. Apja, John először építész, később énektanár lett, ezen felül a Backbeat együttes tagja. Anyja, Kim tengerbiológus, gimnáziumi tanár, marketingszakember, befektetéskezelő; később igazgatósági tag. Juliának egy nővére és egy öccse van: Catherine 1982-ben, Angus pedig 1986. április 27-én született. A Newport Primary School és Barrenjoey High School iskolákba járt. Általános iskolásként nővéreivel együtt csatlakozott az apja vezette iskolai társulathoz. Családi összejöveteleiken az egész család zenélt: Angus harsonázott, Catherine szaxofonozott, Julia trombitált, Kim énekelt, John pedig szintetizátoron játszott. 16 éves korában szüleik különköltöztek; Julia bonyolult párkapcsolatának pedig egy év után vége szakadt.

Mikor öccsével, Angusszal Dél-Amerikában vakációztak, Angus gitározni tanította; Julia később elmondta: „[Angus] csodás dalokat írt... [ő] mutatta meg Bolíviában, hogy kell gitáron játszani, ezek a számok pedig lenyűgöztek.” „Ekkor a gitár még újdonság volt számomra. Csak azért vettem egyet, hogy megtanuljak játszani rajta. Szóval ott voltunk a chalalani dzsungel közepén, és Angus saját dalait játszotta. Nem sokat találkoztunk az elmúlt években – az iskola elvégzése után összeköltöztünk barátommal, Angus pedig szörfözött és korcsolyázott – és annyira gyönyörűek voltak a számai, hogy megkértem, tanítson gitározni, és ez volt gitáros karrierem, és feltételezem, barátságunk kezdete, valamint ezen csodás élmény kezdete.”

2005-ben Angus szabad mikrofon esteken kezdte karrierjét, néha nővére is énekelt. Első, Coogee Bay Hotel-beli fellépésükön Angus saját dalát, a Tearst játszották el. 2006-ban úgy döntöttek, közösen fognak zenélni; ekkor alakult meg duójuk. Márciusban vették fel első középlemezüket, a Chocolates & Cigarettest, mely augusztusban jelent meg.

2010-ben, öt év közös zenélés után Julia kiadta első szolólemezét, a The Memory Machinet, ami az ARIA toplistáján bekerült a száz legjobb közé, és a kritikusok is jól fogadták. A The Music Network munkatársa, Poppy Reid rájött, hogy „Julia a brit művész, Caroline Pedler által festett horrorfilm-plakátokat használ. Minden plakát egy-egy jelenetet mutat be a dalokból; mindegyikben Julia a főszereplő.

A duó második, Down the Way című stúdióalbuma 2010 márciusában jelent meg, és első lett az ARIA listáján, 2011-ben pedig háromszoros platinalemezzé nyilvánították. 2010-ben ez volt az ausztrál alkotók által valaha legtöbb példányban eladott lemez. A 2010-es ARIA Music Awards díjátadón elnyerte az év albuma, a Big Jet Plane pedig az év kislemeze elismerést. Az azonos című számot 2011-ben a Triple J százas toplistáján a hallgatók az első helyre szavazták.

Habár elismerték duójukat, Julia szólókarrierbe kezdett. 2011 júniusában a The Flaming Lips és az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros hollywoodi temetőben tartott koncertjén Do You Realize dal háttérénekese volt. Augusztusban Thomas Bartlett segítője mellett lépett fel Kaliforniában és New Yorkban.

2012. május 25-én megjelent második szólólemeze, a By the Horns, amely az ARIA listáján a 11. helyet érte el. Julia elmondta a Rolling Stone-nak, hogy harmadik albumuk nem fog elkészülni. „Nehéz lett volna eldönteni, melyik hat szám maradjon meg... Mindketten saját stílusunkban szerettünk volna alkotni, szóval úgy döntöttünk, hogy egy év szünetet tartunk.” Ezután Kaliforniában, Franciaországban, Ausztráliában és Indiában dolgozott felvételein.

A 2010-ben megjelent You're the One That I Want feldolgozása szerepelt a brit/ír tévécsatorna, a Sky csatornaazonosító reklámjában. Az Egyesült Királyságban később felkerült az iTunes slágerlistájára is. 2012 szeptemberében közreműködött a 30 dal/30 nap című kampányban a Half the Sky című könyv népszerűsítésére. A könyvet Nicholas Kristof és Sheryl WuDunn azonos című alkotásai ihlették.

2015-ben közreműködött Jarryd James Regardless című lemezén, amely a 48. helyen végzett.

Diszkográfia Stúdióalbumok Cím Részletek Helyezések AUS BEL FR NEDVLWA The Memory Machine Megjelent: 2010. november 9. Kiadó: EMI Formátum: CD, digitális 73 — — — — By the Horns Megjelent: 2012. május 25. Kiadó: EMI Formátum: CD, digitális 11 17 17 146 51 Sixty Summers Megjelent: 2021. április 30. Kiadó: Julia Stone / BMG Formátum: CD, LP, digitális, streaming 16 192 183 – – Everything Is Christmas Megjelent: 2021. december 10. Kiadó: BMG Formátum: CD, LP, digitális, streaming – – – – –

Középlemezek CímRészletek Everything Is Christmas Megjelent: 2020. december 11. Kiadó: Julia Stone / BMG Formátum: digitális Twin Megjelent: 2020. december 18. Kiadó: Julia Stone / BMG Formátum: digitális

Kislemez Let’s Forget all the Things That We Say (2012)

Videóklipek VideóklipÉvRendező Maybe 2010 M. J. Haydon Let’s Forget all theThings That We Say 2012 Jessie Hill It’s All Okay Kiku Ohe By the Horns Jessie Hill Justine

Tévé- és filmszereplések DalSzereplés My Baby Tuti gimi8. évad, 13. rész„Álomesküvő” This Love & I’ll Be Waiting The Waiting City It’s All Okay A Grace klinika9. évad, 3. rész„Döntéskényszer” Big Jet Plane Könnyű nőcskeAutós jelenet

Fordítás

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Ausztrál zenészek Kategória:Élő személyek Kategória:1984-ben született személyek