Dr. Kovács Károly (Újvidék, 1875. november 1. – Makó, 1937. december 24.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 525/1937. folyószám alatt.Gyászjelentése) bölcseleti doktor és főgimnáziumi tanár.
Életpályája Apja Kovács János tanár és író volt. A gimnáziumot szülővárosában végezte 1892-ben; orvosi és bölcseleti tanulmányait 1892–1896 között a budapesti egyetemen hallgatta. 1894-ben tett tanári szakvizsgálatot és 1896. májusban alapvizsgát. 1896. december 21-én bölcseleti doktorrá avatták. 1897. június 3-án tanári oklevelet szerzett a magyar és latin szakból. 1896. szeptembertől 1897. júniusig a budapesti tanárképzőintézet gyakorló főgimnáziumában volt ösztöndíjas rendes tag. 1897. július 8-án a makói magyar királyi állami főgimnáziumhoz nevezték ki helyettes tanárnak. 1897–1906 között, valamint 1920–1924 között a makói József Attila Gimnázium magyar-latin szakos tanára volt; tanította többek közt József Attilát és Erdei Ferencet is.Tóth Ferenc: Makói temetők. Makó, 1996. A Makói Múzeum Füzetei, 83.
Élénk részt vett a társadalmi és politikai életben is. Megyebizottsági tag volt Temesvárott és utóbb Makón. Ugyancsak tagja volt Makón az iskolaszéknek és ügyvezető igazgatója a revíziós ligának. Igen nagy gyakorlati érzékről tanúskodó cikkeket írt a lapokba.
Sírja a makói református ótemetőben található.
Művei Horatius odáinak fordítói Virágig és a műfordítás kérdésének fejlődése. Budapest, 1896. Slavici. A szerencsemalom. (Rumén regény.) Makó, 1898. (A nagy Világból c. regénygyűjteményben.)
Jegyzetek
Források
Maros István: Kovács Károly dr. 1875—1937. A makói m. kir. állami Csanád vezér gimnázium (IV-VIII. oszt. reálgimnázium) és a vele kapcsolatos állami internátus XLIII. értesítője az 1937-38. tanévről. Makó. 5. old.
További információk
Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Újvidékiek Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek