A Magyar népdaltípusok katalógusa a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete által 1988-ban kiadott kétkötetes tanulmány a népdalok rendszeréről, mely jelenleg az elfogadott rend a régi és vegyes stílusú népdalokhoz.Az új stílusú népdalokról csak 2013-ban jelent meg az első kidolgozott rend, a Bereczky-rend. A tanulmány szerzője Dobszay László és Szendrei Janka. A tanulmány bízvást nevezhető Dobszay-rendnek.
A Népdaltípusok példatára az interneten található, részben kivonata, részben kiegészítése a tanulmánynak.
Előzmények A katalógus létrehozásának előzménye az volt, hogy az MNT kiadása nagyon lassan haladt, és az 1973-ban kiadott VI. kötet szerkesztése közben is felmerült jó néhány megoldandó probléma. A tanulmány nyomdába adásakor – 1987-ben – az MNT-nek még a VII. kötete sem jelent meg.
A gyorsításra egyetlen lehetőség maradt: több MNT-kötet párhuzamos szerkesztése. A népdalokat szótagszám szerint osztották ki a munkatársaknak, ami viszont a különböző variánsok és az egy példányú gyűjtések miatt időnként ütközést, máskor párhuzamos munkát okozott.
Az MTA vezetése Dobszay László javaslatát figyelembe véve úgy döntött, hogy Járdányi Pál típusfogalmát megtartja Járdányi dallamrendjét nem tartja összeegyeztethetőnek a típusokkal, ezért új rendre van szükség az MNT kiadását ennek ellenére a Járdányi-rend szerint folytatják a népdalkottákat tömörítik (több variációt sorolnak fel egy kottához. A kottaszedés akkoriban még igen nehéz nyomdai munka volt.) a kiadandó népdalokat kötetekre osztották, így 20 kötettel számoltak az első öt népszokás-köteten felül.
Magyar népdaltípusok példatára A lejegyzések nyilvántartására 1983-ban megkezdték az adatok számítógépre vitelét, mely megtalálható az interneten – több mint 30 év elteltével is kétségbeejtő állapotban. A Zenetudományi Intézet csak korlátozott kör számára látogatható: kutatók, egyetemisták, stb. A nagyközönség – köztük a Wikipédia önkéntes szerkesztői – nem tartoznak ebbe a körbe, így a Dobszay–Szendrei könyvön kívül csak az internetről tájékozódhatnak. Innen az látszik, hogy a példatár a régi és vegyes stílusú népdalok 2300 típusát tartalmazza a típusokhoz 1600 eredeti felvételt válogattak illusztrációként a típusok kb. 20–25%-áról tartalmaz „absztrakt” kottát lejátszható hangfájllal (elképzelhető, hogy egyik gyűjtött dallal sem egyezik meg). egyetlen lejegyzést (népdalkottát) sem tartalmaz, holott épp ebből a célból hozták létre.
A kézi típuslétrehozás és az adatbázis ilyen állapota miatt az internetről nem állapítható meg, hogy egy keresett népdal melyik típusba tartozik, ill. beletartozik-e a kikeresett típusba,
A Népdaltípusok tára „az egyszerű népdalkedvelők, a népdalénekesek, hangszeres népzenészek, énektanárok ismereteinek bővítéséhez kíván segítséget nyújtani” – írja a bevezető, de egyik kör számára sem tartalmazza a szükséges információkat – elsősorban népdallejegyzéseket.
Dobszay–Szendrei tanulmánya a legtöbb típusból közöl egy (esetleg több) „igazi” népdalpéldát, de egy adott népdal típusba tartozása így sem állapítható meg. „A teljes dokumentáció az MNT dolga” – írja Dobszay, a Járdányi- és Dobszay-rend azonban annyira különböző, hogy az egybevetés mutatók nélkülAz MNT kiadása és a Dobszay-rend kifejlesztése egyidőben történt. szinte lehetetlen. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az MNT 12 kötetének nincs közös tartalomjegyzéke, és az MNT még a nagy könyvtárakban is csak elvétve található meg.
Típuskódok Hat számjegy, a második és ötödik után ponttal főtípus Bartók szerint (1=régi, 2=új) szótagszámcsoport sorszám három jegyen 0 (tartalék)
A könyvben Dobszay a dallamcsoport kódja után a csoporton belül egyesével növő sorszámot használ, de megadja a fenti típuskódot. Annak ismeretében azonban csak egy átkódoló táblával (ún. konkordiajegyzékkel) lehet megtalálni a könyvbeli dallamot. Az interneten a népdaltípusra viszont – érthetetlen okból – csak egy harmadik kódot tartalmazó URL-lel lehet hivatkozni.
Főcsoportok, stílustömbök Járdányi nagy problémája a típusok kialakításán túl azok sorrendbe rakása volt a kiadvány számára. Ő azt remélte, hogy zenei jellemzők alapján sorrendezve automatikusan egymás mellé kerülnek a rokon típusok. Utóbb ez tarthatatlanná vált. Az új sorrend a típusokból kialakított kisebb, majd nagyobb csoportokból, típus-sorozatokból, stílustömbökből alakult ki. A rend(ezés) mindegyik előbb felsorolt kategóriában egyedi.
A legmagasabb kategória a főcsoport. Az elsőbe a Bartók szerinti régi és vegyes stílus került, a másodikba az új.
Az első főcsoport stílustömbjei: <li> Pszalmodizáló stílus: 2 dallamcsaládA dallamcsaládokat nagybetűk jelölik. <li> Sirató stílus, 1 dallamcsalád <li> Kisambitus – régi stílus: 7 dallamcsalád <li> Kisambitus – új stílus:Az elnevezés ne tévesszen meg senkit: az új stílus a Bartók-féle felosztásban a régihez tartozik. A Bartók által újnak nevezett stílus mindig tartalmaz kvintváltást, ami kis – legfeljebb oktávnyi – ambitusban gyakorlatilag elképzelhetetlen, hiszen a kvinttel magasabb sornak nagytercen belül kellene mozognia. 7 dallamcsalád
A második főcsoport számára nincsenek stílustömbök.
Mutatók szótagszám kadencia szövegkezdet típus (konkordiajegyzék) helynév
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Magyar népzene Magyar Népzene Tára (MNT)
Kategória:Magyar népzene