John Boozman (Shreveport, Louisiana, 1950. december 10. –) amerikai politikus és optometrista, 2011 óta az Amerikai Egyesült Államok szenátora Arkansas államból. A Republikánus Párt tagja.
Élete Katonacsaládba született Louisianában. Egyetemi tanulmányait az Arkansasi Egyetemen kezdte, ahol három évig az amerikaifutball-csapat tagja volt. Négy évet töltött az egyetemen, hogy felkészüljön optometriai tanulmányaira, de végzettséget nem szerzett. 1977-ben szerzete meg orvosi diplomáját a Déli Optometriai Főiskoláról, majd a BoozmanHof Regionális Szemklinika alapítójaként kezdte meg munkásságát.
A politikai életbe a Rogers-i Állami Iskolabizottság tagjaként lépett be. Egy 2001-es rendkívüli választáson választották be a szövetségi képviselőházba Arkansas harmadik kerületéből, Asa Hutchinson lemondása után. Négyszer választották újra, mielőtt 2010-ben úgy döntött, hogy elindul az állam szenátorválasztásán a hivatalban lévő demokrata Blanche Lincoln ellen, könnyen nyert. 2016-ban az első republikánus szenátor lett, akit újraválasztottak egy második ciklusra az államból.
Források
Jegyzetek
Kategória:Élő személyek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Shreveportiak Kategória:Arkansas állam szenátorai Kategória:Az amerikai Republikánus Párt szenátorai Kategória:Amerikai orvosok Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok