A Minnesota United egy amerikai labdarúgócsapat, amelynek székhelye a Minnesota állambeli Saint Paul városában található. A klubot 2015. március 25-én alapították, majd két NASL szezon után, 2017-ben csatlakozott az észak-amerikai első osztályhoz, a Major League Soccer-hez.
Ők a hatodik alsó ligás csapat, amivel az MLS-t bővítették, követve a Seattle Sounders (2009), a Vancouver Whitecaps (2011), a Portland Timbers (2011), a Montréal (2012), és az Orlando City (2015) példáját.
Történet
A csapat elődje a Minnesota United volt, egészen 2016-ig.
Első mérkőzésük az első osztályban nem sikerült túl jól, hiszen idegenbeli vereséget szenvedtek a Portland Timbers ellen. A 2017. március 3-án, a Providence Parkban lejátszott mérkőzés végeredménye 5-1 lett, ez a legnagyobb vereség, amit egy bővítési csapat elszenvedett a nyitómérkőzésen. A csapat első gólját az MLS-ben Christian Ramirez szerezte ugyanezen a találkozón. Következő héten a sorstárs Atlanta United FC (ők is bővítési csapatként kerültek fel az elsőosztályba 2017-ben) ellen játszották első hazai mérkőzésüket, bár ez sem sikerült sokkal fényesebbre. Érdemes megjegyezni, hogy a negatív rekordokat sorra döntötték meg, hiszen a mérkőzést egy hóvihar tette izgalmasabbá, így a kezdéskor mért -7°C újabb MLS rekordnak számít. A végeredmény 1-6 lett, ezzel a minnesotaiak lettek az első amerikai focicsapat, akik 5 vagy több gólt kaptak egymást követő mérkőzéseken.
Sikerek US Open Cup Döntős (1): 2019
Játékoskeret 2023. június 10. szerint.
Menedzserek
Adrian Heath (2016. november 29. – 2023. október 6.) Sean McAuley (2023. október 6. – 2024. január 5.) Cameron Knowles (2024. január 5. – 2024. február 26.) Eric Ramsay (2024. február 26. – napjainkig)
Jegyzetek
Hivatkozások
Kategória:Amerikai labdarúgócsapatok Kategória:2015-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Minnesota sportélete