A Kínai Kommunista Párt (KKP) a Kínai Népköztársaság kormányzó pártja, a pártállam vezető ereje, állampárt. Az indiai Bháratíja Dzsanatá Párt után a világ második legnagyobb pártja: az alapszervezetek száma 5,25 millió, tagjainak száma 2024-ben volt.
A Kínai Kommunista Párt története Az első világháborút lezáró versailles-i békerendszer idején Kína, bár formálisan a győztes hatalmak egyike volt, igen hátrányos bánásmódban részesült. Nem kapta vissza a németek által elfoglalt területeit, hanem azokat Japánnak ítélték oda. Az ennek nyomán Kínában kibontakozó május negyedike mozgalom radikalizálta a kínai gondolkodást. A nyugati stílusú liberális demokrácia a versailles-i békeszerződés miatt elvesztette vonzerejének nagy részét. A vezető értelmiségiek közül sokan a marxizmust kezdték tanulmányozni. 1919 és 1921 között megjelentek a marxista alapművek első kínai nyelvű fordításai, köztük 1920-ban a Kommunista kiáltvány. A marxizmus–leninizmus iránti érdeklődést csak fokozta a leninizmus erőteljes antiimperializmusa, ami akkoriban egész Ázsiában nagy visszhangra talált.
A marxizmus tanulmányozására ban, Pekingben, Kantonban és másutt, külföldön Tokióban és Párizsban az ottani – egyébként túlnyomórészt földbirtokosi vagy hivatalnoki családból származó – kínai diákok, fiatal értelmiségiek körében kis csoportok alakultak. Támogatásukra a Kommunista Internacionálé 1920 elején kis küldöttséget irányított Kínába, akik segítették a párt alakuló kongresszusának megrendezését.
A párt alakuló kongresszusára illegális körülmények között, francia koncessziós negyedében, illetve egy tavon úszó dzsunkán került sor 1921. július 23. és augusztus 5. között. A KKP alapítása dátumának hagyományosan július 1-jét tekintik.
Az első kongresszusnak a Komintern két küldöttje mellett mindössze 13 kínai résztvevője volt. Köztük volt , de nem volt jelen a kommunisták akkori két vezető személyisége, , akit távollétében megválasztottak a párt vezetőjének, és sem.
A kongresszuson elfogadott program a párt proletár jellegét hangsúlyozta, bár a résztvevők, sőt az egész párt tagsága körében akkor még nem volt egyetlen munkás sem. (Egy év múlva, a II. kongresszuson a megjelent 195 párttag közül már 21 munkás volt.) A marxista kommunista pártok általános irányvonalának megfelelően célul tűzték ki a kapitalizmus megdöntését, a proletárdiktatúra megteremtését, a termelési eszközök magántulajdonának kisajátítását, a föld nacionalizálását. Programjuk politikailag egészében véve merev, szektás, dogmatikus álláspontot képviselt, elutasított minden együttműködést más pártokkal és politikai csoportosulásokkal.
A párt 1923-as III. kongresszusán a Komintern ösztönzésére feladták elzárkózó álláspontjukat és elfogadták a párttagoknak a Szun Jat-szen vezette Kuomintangba történő egyenkénti belépés lehetőségét a nemzeti-demokratikus egység érdekében. Szun Jat-szen a Kuomintang 1924-es első kongresszusán ugyancsak elérte a kommunista párttal való együttműködés elfogadását. A KKP tagjai egyénenként beléptek a Kuomintangba is, létrejött az első nemzeti egységfront, az első kínai Egyesült Front. Ennek keretében a kommunisták széles körű szervező és felvilágosító munkát végeztek a tömegek körében, együttműködve a Kuomintang demokratikus erőivel. Szun Jat-szen 1925 márciusi halála után azonban a Kuomintang vezetése fokozatosan az élesen kommunistaellenes Csang Kaj-sek kezébe csúszott át, aki 1927. április 5-én a kommunisták, a szakszervezetek és a baloldal ellen véres leszámolásba kezdett, ami április 12-én a sanghaji mészárlásban érte el csúcspontját.
A Kuomintanggal kialakult egységfront időszakában a KKP eredményes pártépítő munkát folytatott, 58 ezres létszámú politikai erővé nőtt, a munkások aránya pedig elérte az 50,8%-ot. A párt 1927 áprilisában megtartotta V. kongresszusát, amelyen az egységfront Csang Kaj-sek általi felbomlasztására offenzívan reagált. Leváltották főtitkárt, akit felelőssé tettek a kudarcokért. Augusztusban megindították a i felkelést; a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg ezért augusztus 1-jét tekinti a születésnapjának. A felkelés vezetésében részt vett sok olyan kommunista, akik később a Kínai Népköztársaság történetében is jelentős szerepet játszottak, mint , , Csu Te, Csen Ji, Lin Piao.
Megindult a kínai polgárháború, azonban a kommunisták sorozatos vereségeket szenvedtek. A párt erői vidéki bázisterületekre húzódtak vissza, ahol szovjethatalmat hoztak létre, és a Kuomintang erői által körbefogva, elszigetelve léteztek évekig. 1934 októberében aztán a vezette hosszú menetelés révén törtek ki szorult helyzetükből. A nagy veszteségekkel járó hosszú menetelés 1935 októberében a távoli tartományban, városában érte el a végpontját, ahol aztán a KKP magja újra megtelepedhetett és lokális hatalmi bázist építhetett ki. Egészen 1947-ig itt volt a párt központja. A hosszú menetelés, majd a KKP történetében később legendássá vált „jenani évek” alatt emelkedett a KKP vitathatatlan vezetőjévé.
A Kína elleni erősödő japán fenyegetés és a Komintern új népfrontpolitikájának hatására 1936-ban megalakult a Második Egyesült Front, hogy a KKP és a Kuomintang, valamint a többi kínai hazafias erő újra szövetkezzen a japánok ellen.
1937 nyarán Japán totális támadást indított a Csang Kaj-sek vezette Kínai Köztársaság ellen, kitört a második kínai–japán háború. A japán hadsereg gyorsan tört előre, nagy győzelmeket aratott. A Kuomintang reguláris kínai hadseregét sok helyen szétverték, de a japánok nem tudtak berendezkedni a hatalmas területek teljes katonai megszállására. A kommunisták gerilla-hadviselést bontakoztattak ki, és gyors ütemben tudták növelni befolyásukat ezeken a vidéki területeken. Ugyanakkor formailag tartották magukat a nemzeti egységfront érdekében vállalt engedményekhez, nem törekedtek a maradék Kuomintang-rendszer megdöntésére. Időről időre azonban fel-fellángoltak az összetűzések a kommunisták és a Kuomintang között, amelyeknek aztán újabb tárgyalások és egyezségek vetettek véget. 1944-ben Patrick J. Hurley tábornok, korábbi amerikai hadügyminiszter próbált meg közvetíteni és Csang Kaj-sek között, de a Kuomintang vezetője nem volt hajlandó egyenjogú együttműködésre a kommunistákkal. John S. Service amerikai diplomata 1945 márciusában mélyreható tárgyalásokat folytatott ban gal, és Franklin D. Roosevelt elnök is a párbeszéd fenntartása mellett foglalt állást. Az ő halála után a helyébe lépő Harry S. Truman elnök azonban végleg a Kuomintang mellett tette le a voksát.
1945 tavaszán a KKP 17 év szünet után tartotta meg a VII. kongresszusát, amelyen Mao beszámolhatott a pártnak a japánellenes háborúban aratott sikereiről és a vidéki társadalmi bázisának kiszélesedéséről, de ugyanakkor végtelenül el is túlozta az eredményeket. Liu Sao-csi pedig a párt helyzetéről tartott beszámolójában émelyítő dicséretekkel ápolta Mao személyi kultuszát.
Egyidejűleg a Kuomintang is megtartotta VI. kongresszusát, amelyen sok bírálat került felszínre a párt vezetésének címezve, és általánosságban ígéretek is elhangoztak az áttérésre az alkotmányos kormányzásra az ugyancsak személyi kultusz által övezett Csang Kaj-sek tekintélyuralmáról, valamint a nagy földtulajdonok korlátozására, azonban a kongresszus nem adott vonzó perspektívát a társadalom egésze számára.
Japán 1945 augusztusi kapitulációja, a második világháború tényleges befejeződése után azonnal élesen kirobbantak az addig szunnyadó ellentétek a KKP és a Kuomintang között. Versenyfutás kezdődött közöttük az addig japán megszállás alatti területek átvételére. Csang Kaj-sek még a japánokat is felszólította, hogy álljanak ellen a kommunistáknak és csak a kormányerőknek adják meg magukat (ehhez a felszólításhoz Hurley amerikai követ is csatlakozott). Hosszas tárgyalások és egyidejűleg zajló helyi csetepaték után 1946 nyarán kitört a kínai polgárháború újabb szakasza, ami 1949. október 1-re a kommunisták teljes győzelmével zárult Kína szárazföldi területein. A Csang Kaj-sek vezette Kuomintang Tajvanra menekült és ott rendezkedett be.
A KKP története a Kínai Népköztársaságban
A párt tagsága A KKP 2025. július 1-jére, a párt alapításának évfordulójára időzítve közzétette, hogy tagjainak száma 2024-ben először meghaladta a 100 milliót és elérte a főt. A megelőző évhez képest a növekedés 1,1% volt, ami lassulást jelent a korábbi évekhez képest. A tagok 30,9%-a volt nő, 7,7% tartozott etnikai kisebbséghez. A munkások és parasztok aránya 33%. Az alapszervezetek száma 5,25 millió.
pártfőtitkár-államfő útmutatása alapján a pártépítés során elsődlegesnek a minőséget tartják; a tagfelvételi folyamat szigorú kritériumokat vesz figyelembe és évekig tart. Az utóbbi években megnyirbálták a párttagok előjogait, folyamatos a korrupció elleni küzdelem és az ideológiai továbbképzés.
2024 végén 21,4 millió ember állt sorban a párttagságért. A fiatalok hasznosnak tartják a párttagkönyvet a stabilabb, bár a magánszektornál rosszabbul fizető állami állások elnyeréséért. 2025-re az államigazgatásban állást hirdettek meg, és ezekre 2,59 millió jelentkező volt.
A Kínai Kommunista Párt felépítése Kína legfontosabb politikai szervezete a Kínai Kommunista Párt, amelynek vezető szerepét a jelenleg hatályos alkotmány preambuluma is rögzíti. A KKP gyakorlatilag a hatalom kizárólagos birtokosa, s bár az országban hivatalosan többpártrendszer van, a többi politikai párt jelentéktelen bábszervezetnek mondható. Kezdetben a marxizmus-leninizmus és a maoizmus határozta meg, később Teng Hsziao-ping alatt a „kínai jellegű szocializmus” és a piacgazdasági reformok felé fordultak. Pekingben hivatalosan azt vallják, hogy Kína még csak a „szocializmus kezdeti szakaszában” jár, amely akár évszázadokig is eltarthat.
A Kínai Kommunista Párt ideológiája egy folyamatosan fejlődő, rétegzett rendszer, amit “kínai jellegű szocializmusnak” neveznek hivatalosan. jobbra|bélyegkép|300px|A KKP zászlaja
A KKP erősen hierarchikus szervezet, s felépítését tekintve különböző szintjei megfelelnek a kínai államszervezet szintjeinek. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy, mint a kormányzatban, a pártapparátusban is megkülönböztethető a központi, a tartományi, a megyei és a járási szint (az egyes városok szintje a város rangjától függően ezeknek a szinteknek felelhet meg). Emellett létezik egy ötödik szint is, az úgynevezett „egységek” (danwei) szintje, ez a legalacsonyabb szervezeti egység, amelyben pártszervezet működik. Az „egység” általában munkahelyet jelent, például gyárat, szövetkezetet, kutatóintézetet, diákok esetén iskolát, illetve munkanélkülieknél a lakóhelyi bizottságot. A danweinek hagyományosan jóval nagyobb befolyása van az emberek sorsára, mint más kultúrákban a munkahelyeknek: a fizetés mellett ez biztosíthatja a lakást, a természetbeli juttatásokat, az egészségügyi ellátást, vezeti az ember személyi aktáját, különböző engedélyeket adhat ki vagy tagadhat meg (például házasság, válás). Emiatt a danwei-beli pártszervezeteknek igen jelentős hatalma van az emberek felett. Ugyanakkor a „reform és nyitás” kezdete óta a danwei-rendszer bomlásnak indult, s ez hozzájárult ahhoz, hogy a pártnak a társadalom feletti uralma némileg csökkent.
A párt különböző szintű szervei hasonló elven épülnek fel, mint az állami szervek. Minden szinten létezik egy viszonylag nagy létszámú testület, amely ritkán ülésezik, de elvben a legnagyobb hatalommal rendelkezik. Ennek van egy kisebb bizottsága, amely a fontosabb tagokat tömöríti, s valamivel gyakrabban összeül. Ezen kívül létezik egy még szűkebb körű testület, amely az adott szint legfontosabb néhány személyiségéből áll. Elviekben minél nagyobb egy testület, annál nagyobb a hatalma; valójában ennek az ellenkezője igaz: a legkisebb csúcstestület rendelkezik a legnagyobb hatalommal, s a nagyobb bizottságok, gyűlések munkája gyakran kimerül e szűk testület döntéseinek jóváhagyásában. Ezen az elven működnek például a különböző szintű népi gyűlések, illetve a KKP szervei is. Az alábbiakban csak a KKP központi szerveit mutatjuk be.