Gyöngyöshalászi Takách Béla (Munkács,Ki-kicsoda? Kortársak lexikona, i. m., 826. o. 1874. augusztus 5. – Budapest, 1947. május 24.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 233/1947. folyószáma alatt. festő, építész, iparművész.
Pályafutása
Takách László és Oláh Erzsébet fia. A budai főreáliskolában tanult, majd 1897-ben szerzett diplomát a József Műegyetemen. Tanítványa volt Karlovszky Bertalannak, két évig dolgozott Alpár Ignác mellett. Franciaországban, Angliában járt tanulmányúton, majd tíz évig New Yorkban lakott, ahol Alfons Mucha tanította. Dolgozott a Stein és Roth építészeti irodában, ennek keretében készítette el Fleischmann Residence és a Hotel Belleclaire terveit. Louis Comfort Tiffany műhelyének is munkatársa volt.
1907-ben / 1908-ban vagy 1910-ben visszaköltözött Budapestre. Ezt követően festőként és építészként működött. Az első világháborúban honvédszázadosként, betegsége miatt frontmögötti szolgálatot teljesített.
Festői munkássága Festőművészetet 1897-ben Karlovszky Bertalannál, 1906–1907-ben New Yorkban Alfons Muchánál tanult.
Művei iparművészeti alkotások és festmények, kiállításai voltak New York, Philadelphia, Boston, Worcester és Charleston városokban. 1919-ben a nemzeti Szalonban saját kiállítást rendezett, de rendszeresen állított ki más tárlatokon is képeket. Képeivel 1922-ben állami, 1926-ban székesfővárosi vízfestmény díjat nyert.Éber, 1935-ös kiadás, II. kötet, 520. o. Később az Esterházy akvarell díjat is megkapta. Előszerettel festett misztikus témakörű festményeket. Az állam és Budapest főváros előszeretettel vásárolta meg alkotásait, a Fővárosi Múzeum/Képtár (ma: Kiscelli Múzeum) is rendelkezett festményével (Budapest a Rózsadombról).
Önálló festőműteremmel rendelkezett.
Építészi munkássága Építészként is dolgozott Magyarországon, 1909-től saját építészi irodát tartott fenn. Ő építette gróf Széchenyi Bertalan és gróf Jankovich Iván kastélyait és Manninger professzor, Dohnányi Ernő, Kozma Jenő és Tomcsányi Vilmos Pál villáit is. Tagja volt a Képzőművészek Egyesületének és az Aquarell- és Pasztellfestők Egyesületének is.
Magán élete Nős, neje Codell Henrietta volt. Három gyermek született. Az 1930-as években a budapesti Margit rakpart 42. szám alatt lakott. Foglalkozott teozófiával, hindu filozófiával és hindu művészettel, és a fenti témakörökből nyilvános előadásai is voltak.
Ismert épületei 1904–1906: Mechwart Ernő kastélya, Belecska (Takách Amerikába utazása után az építkezést Tscheuke Hermann vette át)Gerle, i. m., 188. o. 1907 k.: Gróf Széchenyi Bertalanné villája / kastélya, Tátralomnic 1928 k.: Dohnányi Ernő villája, Budapest, Széher út 24. (az épületben élt később haláláig Fülep Lajos) 1928 k.: Manninger Vilmos villája, Budapest, Kuruclesi út 15. 1920-as évek: Dr. Kozma Jenő villája, Budapest, Pasaréti út 41-43.
Tervben maradt épületek 1900-as évek eleje: Városháza, New York (Vas Józseffel közös munka) 1900-as évek eleje: Fleischmann Residence belső építészeti tervei, New York 1900-as évek eleje: Hotel Belleclaire, New York 1906: Városháza, Kiskunfélegyház 1910: Erdőhivatal, Susák 1914: Római katolikus templom, Budapest, Rezső tér (Tornallyay Zoltánnal közös munka)
Jegyzetek
Források
Kieselbach
Löschinger Hugó művészeti hagyatékából, továbbá Joachim Ferenc, Királyfalvi Károly, Páldy Zoltán, Takách Béla és Tuszkay Márton gyűjteményeiből rendezett csoportkiállítás katalogusa 1918 september. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény B708/1087. Takách Béla - Kiskunfélegyvárosháza: város és építészet
További információk (összeáll.) Tóth Vilmos: A Farkasréti temető 2003-ban In: Budapesti Negyed 42. (2003. tél). Szabó Ákos – Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. h. n. [Nyíregyháza], Kállainé Virágh Irén, 1997. Skublics Mária: Gyöngyöshalászi Takách Béla (1874–1947) – Egy akvarellista építész, aki megjárta Amerikát In: (szerk. és előszó Rozsnyai József) Építőművészek a historizmustól a modernizmusig, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága, Budapest, 2018, (szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek a historizmustól a modernizmusig, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága, Budapest, 2018,
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar építészek Kategória:Munkácsiak Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek