Melissa Chessington Leo Oscar-, Primetime Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő.
Az 1980-as években televíziós filmekben és sorozatokban szerepelt. Az All My Children című szappanoperával Daytime Emmy-jelölést szerzett. 1993-ban a Gyilkos utcák bűnügyi drámasorozattal futott be, melyben 1997-ig öt évadon át alakította Kay Howard nyomozónőt. A befagyott folyó (2008) című krimi hozta meg számára első Oscar-jelölését. Az arany szobrot végül A harcos női mellékszereplőjeként vehette át. 2013-ban a Louie című sorozat vendégszereplőjeként nyert Primetime Emmyt. 2015 és 2016 között egy minisorozat, a Wayward Pines szereplője volt.
Fiatalkora és családja Anyja, Peggy Chessington Leo kaliforniai születésű tanár; apja, Arnold Leo a Grove Press szerkesztője, halász és szóvivője az East Hampton Baymen Szövetségnek. Manhattanben született, és kiskorában Lower East Side-on élt.
Pályafutása
Feltűnt több televíziós showban és filmben az 1980-as évek végén. Áttörést hozó szerepe volt a 21 gramm (2003) című filmdrámában.
Országos figyelmet és egy Oscar-jelölést 2009-ben szerzett A befagyott folyó című filmért. 2011-ben Oscar- és Golden Globe-díjat kapott A harcos című filmért, mint a legjobb női mellékszereplő. 2013-ban Primetime Emmy-díjjal jutalmazták a Louie című televíziós sorozatban nyújtott alakítását.
Magánélete Korábbi barátjától, John Heard-tól van egy fia, John Matthew Heard, aki 1987-ben született. Három évvel később örökbe fogadta Adamet, aki 1984-ben született.
Filmográfia Film + Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1985 Always Peggy Streetwalkin’ Cookie 1986 Deadtime Stories Judith 'Mama' Baer 1988 A Time of Destiny Josie Larraneta 1992 Immaculate Conception Hannah Venice/Venice Peggy 1993 Little Jo balladája The Ballad of Little Jo Beatrice Grey 1995 Az utolsó nyár Hamptonban Last Summer in the Hamptons Trish Axelrod 1997 Under the Bridge Kathy 1999 The 24 Hour Woman Dr. Suzanne Pincus Programozott halál Code of Ethics Jo DeAngelo Nyírő Beáta 2000 Fear of Fiction Sigrid Anderssen 2003 21 gramm 21 Grams Marianne Jordan Bognár Gyöngyvér 2004 From Other Worlds Miriam 2005 Bújócska Hide and Seek Laura Hirling Judit Runaway Lisa Adler Melquiades Estrada három temetése The Three Burials of Melquiades Estrada Rachel Kiss Mari Amerikai fegyver American Gun Louise Bessenyei Emma Az utolsó vallomás Confess Agnes Lessor Menszátor Magdolna 2006 Stephanie Daley Stephanie Daley Miri The Limbo Room K.C. Collins Hollywood Dreams Bee néni The House Is Burning Mrs. Miller 2007 Fehér bárány Black Irish Margaret McKay The Cake Eaters Ceci Racing Daylight Sadie Stokes / Anna Stokes I Believe in America Soto Anyámon a tanárom Mr. Woodcock Sally Jansen One Night Wendy 2008 A befagyott folyó Frozen River Ray Eddy Az ábécés gyilkos The Alphabet Killer Kathy Walsh Lullaby Stephanie Santa Mesa Maggie Ball Don't Lie Georgia A törvény gyilkosa Righteous Kill Cheryl Brooks Hirling Judit 2009 Greta Karen Stephanie's Image Stephanie True Adolescents Sharon Veronika meg akar halni Veronika Decides to Die Mari Szabó Éva Kedves Lemon Lima! Dear Lemon Lima Mrs. Howard Don McKay Marie Mindenki megvan Everybody's Fine Colleen 2010 Mallory szerint a világ Welcome to the Rileys Lois Riley Borbás Gabi The Dry Land Martha The Space Between Montine A harcos The Fighter Alice Eklund-Ward Nyakó Júlia Meggyőződés Conviction Nancy Taylor 2011 Veszett világ Red State Sarah Cooper Kovács Nóra 2012 Kényszerleszállás Flight Ellen Block Söptei Andrea Why Stop Now Penny Bloom Francine Francine 2013 Támadás a Fehér Ház ellen Olympus Has Fallen Ruth McMillan védelmi miniszter Csere Ágnes Bottled Up Fay Feledés Oblivion Sally / idegen AI Nyakó Júlia A komornyik (törölt jelenet) Lee Daniels' The Butler Mamie Eisenhower Fogságban Prisoners Holly Jones Császár Angela Halálos szerelem Charlie Countryman Kate Countryman Kovács Nóra 2014 The Ever After Penny Brooklyn legmérgesebb embere The Angriest Man in Brooklyn Bette Altmann Vándor Éva A védelmező The Equalizer Susan Plummer Csere Ágnes Dwegons and Leprechauns Fitz nagyi / Butterfly McDweg / Mrs. Fitzgerald (hangja) 2015 A nagy dobás The Big Short Georgia Hale Csere Ágnes 2016 Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma London Has Fallen Ruth McMillan védelmi miniszter Csere Ágnes Burn Country Gloria Snowden Snowden Laura Poitras Kovács Nóra 2017 Novícia Novitiate Marie Saint-Clair tisztelendő anya The Most Hated Woman in America Madalyn Murray O'Hair 2018 The Ashram Chandra Méltatlan a szeretetre Unlovable Maddie Furlough Joan Anderson Búcsúpohár The Parting Glass Al Kiss Erika A védelmező 2. The Equalizer 2 Susan Plummer Csere Ágnes 2021 Body Brokers Dr. White A lecsap csapat Thunder Force Allie Csere Ágnes Ida Red Ida 'Red' Walker Coast Olivia 2022 A bosszú mértéke Measure of Revenge Lillian Kovács Nóra Egyedül, kettesben Alone Together Deborah Menszátor Magdolna Jane Rhodes igazgató 2024 A feltakarító brigád The Clean Up Crew Siobhan Long Gone Heroes Olivia Peterson The Knife Carlsen nyomozó 2026 Utazó Passenger Diana Larson Csere Ágnes
Rövidfilmek bélyegkép|260px|jobbra|Christian Bale, Natalie Portman, Melissa Leo és Colin Firth 2011-ben
I'm Only There... (1984) – Maggie Ladykiller (1986) – nő Garden (1994) – Elizabeth First Breath (2004) – Waxman nyomozó No Shoulder (2005) – Ruth Patch (2005) – Maelynn Falling Objects (2006) – Helga Bomb (2007) – Sharon Midnight Son (2007) – Rita Dear Lemon Lima (2007) – Mrs. Howard This is a Story About Ted and Alice (2008) – Alice Predisposed (2008) – Penny The Sea Is All I Know (2011) – Sara Persephone (2012) – Demeter Mother's Day (2015) – Mary The Butterfly, the Harp and the Timepiece (2015) – Papillon Damnation: The Flashback (2015) – Noda Marra The View from Up Here (2017) – Claire
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1985 Néma tanúk Silent Witness Patti Mullen 1989 Drogháború Las Vegasban Nasty Boys Katie Morrisey Györgyi Anna 1990 The Bride in Black Mary Margaret Muldoon 1991 Karolina szégyenfoltjai Carolina Skeletons Cassie Csere Ágnes Timkó Eszter 1995 Szolgálatban: Vadászat az igazságért In the Line of Duty: Hunt for Justice Carol Manning Antal Olga 2000 Homicide: The Movie Kay Howard őrmester 2013 Öt történet az elmezavarról Call Me Crazy: A Five Film Robin Farkasinszky Edit 2015 LFE Julie 2016 A végsőkig All the Way Lady Bird Johnson Vándor Éva
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1984–1988 All My Children Linda Warner 34 epizód 1985 The Equalizer Irina Dzershinsky 1 epizód 1987 Spenser: For Hire Mary Hamilton 1 epizód 1988 Miami Vice Miami Vice Kathleen Gilfords 1989 Gideon Oliver Rebecca Hecht 1 epizód 1989–1990 The Young Riders Emma Shannon főszereplő (24 epizód) 1993–1997 Gyilkos utcák Homicide: Life on the Street Kay Howard őrmester főszereplő (77 epizód) 1993–2008 Esküdt ellenségek Law & Order Alice Sutton / Sherri Quinn / Donna Cheponis 3 epizód 1994 Scarlett Scarlett Suellen O'Hara Benteen minisorozat (2 epizód) 1998 Örökség Legacy Emma Bradford 2 epizód 2004 Veronica Mars Veronica Mars Julia Smith 1 epizód CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Sybil Perez 1 epizód 2005 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Criminal Intent Maureen Curtis 1 epizód L The L Word Winnie Mann 3 epizód 2006 Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Elizabeth Rourke 1 epizód 2007 Gyilkos elmék Criminal Minds Georgia Davis 1 epizód Döglött akták Cold Case Tayna Raymes 1 epizód 2010–2013 Treme Toni Bernette főszereplő (38 epizód) 2011 Mildred Pierce Mildred Pierce Lucy Gessler minisorozat (5 epizód) 2012 Louie Louie Laurie 1 epizód 2014–2016 BoJack Horseman BoJack Horseman Diane anyja (hangja) 2 epizód 2015–2016 Wayward Pines Wayward Pines Pam Pilcher nővér 11 epizód 2016 Broad City Lori 1 epizód 2017–2018 Szénné égek idefent I'm Dying Up Here Golda 'Goldie' Herschlag 2019 Dolly Parton – A szív húrjai Dolly Parton's Heartstrings Amelia Meegers 2020 Ez minden, amit tudok I Know This Much Is True (miniseries)|I Know This Much Is True Ma 5 epizód
Fontosabb díjak és jelölések
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:New York-iak