Hillsboro (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Washington megyéjében helyezkedik el, egyben a megye székhelye is. A 2010. évi népszámláláskor 91 611 lakosa volt. A város területe 62,8 km², melyből 0,03 km² vízi.

A város a Tualatin-völgyben, a portlandi agglomeráció nyugati felén helyezkedik el; ez a terület a Szilícium-erdő, ahol számos techcég (például Intel) székhelye is található.

Az európai–amerikai telepesek érkezése előtt a kalapuya indiánok atfalati törzse élt a területen. Az óceán hatása miatt mérsékelt éghajlat lehetővé tette a halászatot, vadászatot, gyűjtögetést és mezőgazdaságot. A későbbi telepesek David Hill helyi politikus tiszteletére 1842-ben megalapították Hillsborough-t. Kezdetben a közlekedést a Tualatin-folyó kompjai biztosították, melyek nagy szerepet játszottak a gazdaságban is. Az első vasúti kapcsolat 1870-ben valósult meg, négyszáz évvel később pedig elkészült az első, Portlandig közlekedő villamosított vonal. A vonatok és autópályák voltak a növekedés első számú mozgatórugói: 1910-re 2000, 1950-re pedig 5000 lakosa volt a városnak, 1980-ban pedig megjelentek az első techcégek is.

Hillsboro a városkezelési feladatok ellátására egy menedzsert alkalmaz. A választók a polgármestert és a hat egyéni képviselőjelöltet négy-négy évre választják meg; mindegyikük maximum két ciklusban lehet hivatalban. A megválasztott önkormányzat nevezi ki a gazdasági ügyekért felelős városmenedzsert; a rendeleteket továbbra is ők hozzák meg. A gazdaságban a technológia mellett jelentős az egészségügy, a kiskereskedelem és a mezőgazdaság (ideértve a szőlészeteket és borászatokat is).

A település 23 parkot, a többcélú Hillsborói Stadiont és tíz történelmi helyet üzemeltet. Buszjáratok, gyorsvillamos és egy repülőtér is kiszolgálják a várost. Itt található a Csendes-óceáni Egyetem Egészségtudományi Kara. Sok híres ember származik innen, közülük ketten az állam kormányzói voltak.

Történet A terület első lakói a telepesek előtt 10 000 évvel ideérkező kalapuya indiánok atfalati, más néven tualatin törzse voltak. A legelőket évenkénti égetéssel tartották karban, valamint ültetvényeket létesítettek a víz mentén. Az időjárás függvényében vándorló életmódot folytattak: halásztak és vadásztak, valamint mogyorót, magokat, gyökereket és bogyókat gyűjtögettek. Fontos növényeik voltak a camas és a wapato, melyet a Willamette-folyón lévő Willamette-zuhatag mellett a chinook indiánokkal lazacra cseréltek. Telente a mai Hillsboro és Beaverton területén létesített faluban éltek. A 18. században ideérkező európai telepesek által behurcolt fekete himlő, szifilisz és malária megtizedelte létszámukat: az 1780-as 1000-2000 fős populáció 1851-re 65-re zuhant. 1855-ben a kormány a túlélőket a nyugatra lévő Grand Rode rezervátumba költöztette.

Az európai–amerikai közösséget az 1841-ben a Tualatin-völgybe érkező David Hill, Isaiah Kelsey, és Richard Williams alapították; őket 1842-ben további hat telepes követte. A hely két neven is ismert volt: East Tualatin Plains és Columbia; 1850-ben David Hill tiszteletére Hillsborough-nak nevezték el, amikor eladta birtokát a megyének. | 1850. február 5-én a területi törvényhozás megye székhelyének választotta. Hill 200 dollárt kapott volna, de még a kifizetés előtt meghalt, ezért özvegye, Lucinda kapta meg a pénzt. A település nevét később Hillsboróra egyszerűsítették. Az első iskola egy faépületben nyílt meg 1854 októberében. Kompok 1867-től, a Yamhill gőzhajó Tualatin-folyón való üzembe helyezésétől üzemeltek.

Az Oregon–Kalifornia-vasútvonal 1871-ben érte el a várost, de az építtetők nem kapták meg Hillsborótól a szükséges földterületet, ezért a vonal a déli oldalon kikerüli. A település 1876. október 19-én kapott városi rangot. Az első polgármester A. Luelling volt, aki 1876. december 8-tól egy éven át töltötte be a posztot.} Későbbi, nevezetes polgármesterek még Thomas H. Tongue képviselő (1882, 1886) és William D. Hare szenátor (1885). 1923-ban átírták az alapszabályt, és a gazdasági feladatokkal egy menedzsert bíztak meg, akit a polgármester és hat képviselő egészít ki.

1908. szeptember 30-án 5000 ember gyűlt össze, amikor az Oregon Electric Railway megnyitotta első, Portlandig vezető vonalát; ez volt a város első vasúti kapcsolata. 1914-ben a Southern Pacific Railroad is indított egy járatot (Red Electric) a két település között, de más útvonalon. Ezt 1929. július 28-án állították le, míg az Oregon Electric Railway járata 1932 júliusáig működött.

A megyei önkormányzat székhelye 1852-től egy téglaépületben volt; 1873-ra pedig megépült az új törvényszék. 1891-ben az épület egy óratoronnyal bővült, 1912-ben pedig egy új épületszárnyat toldottak hozzá. 1928-ra készült el az új, ma is használt épület, ezt utoljára 1972-ben bővítették, amikor a bíróságot ideköltöztették.

Az első tűzoltó-szervezetet 1880-ban szervezte meg a város kuratóriuma (a mai önkormányzat). Ivóvíz és elektromosság 1892–93 óta van a városban; ennek eredményeképp három tűzcsapot és minimális közvilágítást is létesítettek. A csatornahálózat 1911-ben épült ki, de a szennyvízkezelés 1936-ig nem volt megoldott. 1913-ra kiépült a város saját vízhálózata. Az első könyvtár, a Carneige Városi Könyvtár 1914 decemberében nyílt meg. 1921–52 között a település déli felén állt a világ második legmagasabb adótornya, de lebontották.

bélyegkép|balra|upright=0.7|A 2012 előtti pecsét 1972-ben betiltották a házaló kereskedelmet, de ezt a döntést az Oregoni Legfelsőbb Bíróság 1988-ban hatályon kívül helyezte. Szerintük a többi, hasonló rendelethez képest nem definiálták eléggé a hatáskörét.

1979-ben az Intel megnyitotta első hillsborói üzemét. 1982-ben a repülőtér mellett nyíltak meg a Hawthorn Farm, majd a Jones Farm kampuszok, végül 1984-ben a Ronler Acres. A TriMet 1998-ban hosszabbította meg a városig a Metropolitan Area Express gyorsvillamost. 2004-ben új kulturális központ nyílt, 2005-re pedig elkészült az új városháza. A SolarWorld napkollektor-gyára 2008-ban indult el; ez a legnagyobb ilyen a nyugati féltekén. Barack Obama 2011 februárjában járt a városban és a Ronler Acres kampuszon.

Történelmi helyek Több helyi nevezetesség is szerepel az Egyesült Államok Történelmi Helyeinek Jegyzékében. Ilyen például az 1876-ban, a város északi szélén megépült régi skót templom. Orenco kerületben található az Imbrie Farm, ami magában foglal egy 1866-ban épült házat és a Frank Imbrie Barnt. A McMenamins család mindkettőt sörözővé alakította át. Az 1935-ben épült Harold Wass Ray House az Intel Hawthorn Farm kampusza mellett található. A belvárosban található az 1908-ban épült Charles Shorey House, az 1915-ben épült Edward Schulmerich House, az 1923-ban épült Zula Linklater House és az 1980-ban épült Rice–Gates House. A Richard and Helen Rice House a Sunset autópálya közelében található, és ásványkiállítást rendeztek be benne. A régi börtön a vásártéren volt, de 2004-ben a városon kívül, a Washington megyei Múzeumba helyezték; 2008-ban pedig törölték a védett helyek közül. 2007-ben a Manning–Kamna Farm és 10 épülete (a legkorábbi 1883-ban épült) felkerült a nyilvántartásba. Az Orenco kerületi Malcolm McDonald House 2015-ben került be a védett helyek közé.

Földrajz és éghajlat Földrajz bélyegkép|jobbra|Hillsboro közigazgatási térképe a 2008 februári állapotok alapján A város koordinátái: . A Népszámlálási Hivatal adatai alapján a város területe 55,9 km², melynek 100%-a szárazföld, viszont az önkormányzat 2013-as adatai szerint a teljes terület 61,8 km², melyből 0,03 km² vízi. A város a Tualatin-völgyben fekszik; a Tualatin-folyó Hillsboro déli határán folyik. A város a korábbi és jelenlegi mezőgazdasági tevékenységeknek köszönhetően nagyrészt sík. A település Portlandtől 27 km-re nyugatra található, keletről Beaverton határolja. A tengerszint feletti magasság 59 méter. A környéken találhatóak a Dairy-, McKay-, Rock-, Dawson- és Turner patakok. A szomszédos közösségek Aloha, Cornelius, North Plains, Reedville, Scholls és West Union.

A város névadási szokásai eltérnek a környéken megszokottól. A megye településeinek többsége az utcákat számmal és égtájjal jelöli: a számozási rendszer a Willamette-folyótól, Portland belvárosából indul (korábban teljes egészében Washington megyéhez tartozott). Például Beavertonban SW (délnyugati) jelzéssel látják el a közterületeket, mivel a terület délnyugati felén fekszik. Néhány országút neve Hillsboróban is a megyei rendszerhez illeszkedik; valamint az önkormányzat az összes, városi utcát át szeretné nevezni.

A belső, hillsborói rács közepe a Main Street (kelet-nyugat) és a First Avenue (észak-dél) belvárosi kereszteződése. A nevek előtagjai ehhez illeszkednek: NW (északnyugat), NE (északkelet), SW (délnyugat), SE (délkelet); ez alól kivéve a Main Street (mely E (kelet) és W (nyugat)) illetve a First Avenue (mely N (észak) és S (dél) előtagokat kapott). Az utcák déli, illetve a sugárutak keleti felén páros, míg a másik oldalon páratlan házszámokat használnak. A városban kilométerenként 12,5 háztömb található.

Az észak–déli irányú utakat sugárútnak, a kelet–nyugatiakat utcának nevezik. Minden zsákutca neve tér vagy udvar végződést kap. A kanyarodó pályák közterület-típusa út. A városon kívüli utak eltérhetnek ettől a rendszertől.

Hillsboro nyolc fejlesztési övezetre van osztva, melyek mindegyike több kerületet is magába foglal. A keleti övezetben találhatóak Tanasbourne kerület és az Oregoni Egészségügyi Tudományegyetem nyugati kampusza. Az északkeletiben vannak Orenco, Orenco Station, West Union kerületek, a Jackson School és a repülőtér. A délnyugati területen fekszenek Sunrise és Glencoe kerületek, a nyugatiban pedig Dennis, Garibaldi és Connell. A középsőben helyezkedik el a belváros és Jackson Bottom, Henry és Eastwood kerületek. A belvárosban az utcasarkok közti távolság 120 méter. A déli övezetben találhatóak Minter Bridge, Rood Bridge és River Road kerületek, a délkeletibe pedig Reedville és Witch Hazel tartoznak. A város közepén, a Brookwood övezetben fekszenek Cedar, Bentley és Brogden kerületek.

Több látványosság is található a városban: ilyenek a Washington megyei Törvényszék; az 1870-ben kialakított, a telepesek és politikusok végső nyughelyéül szolgáló, a település nyugati szélén fekvő Hillsborói telepesek temetője; a repülőtér mellett található, a megyei vásárnak otthont adó Washington megyei Vásárközpont; valamint a Shute Parkban felállított, 7,6 m magas Chief Kno-Tah szobor, melyet 1987-ben adományozott a településnek a magyar származású Peter Wolf Toth, a készülőben lévő „A Suttogó Óriások Ösvénye” alkotássorozatának egyik darabjaként (az egyik ilyen Délegyházán található).

Éghajlat A város nyarai alapvetően melegek, de az éves átlagokra az óceán hatással van. A Willamette-völgyben a legtöbb csapadék a téli hónapokban hull; a legcsapadékosabb a november–március közti időszak. Havazás alkalomszerűen lehetséges. Hillsboróban átlagosan 161 csapadékos nap van egy évben. 1930 és 1998 között az évi átlagos csapadékmennyiség 970 mm volt. A legmelegebb hónap augusztus (27 °C átlaghőmérséklet), a leghidegebb pedig január (8 °C átlaghőmérséklet). A melegrekord 1956. július 19-én (42 °C), a hidegrekord pedig 1950. január 31-én (-23 °C) dőlt meg.

A Köppen-skála alapján a város éghajlata meleg nyári mediterrán (Csb-vel jelölve).

Népesség