A buszmegálló egy kijelölt hely a közutakon, ahol a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok menetrend szerint megállnak és utascserét végeznek.

Fogalma A Budapesti Közlekedési Központ üzletszabályzata szerint a megálló(hely) fogalma a következő:

Műszaki jellemzői A buszmegálló szó széles körben elfogadott jelentése a megállóban található fedett várakozóhely (utasváró pavilon) is. (Amiket Budapesten többnyire a közterületi plakáthelyeket bérlő marketinges cégek tartanak karban.)Villamos- és autóbuszmegállók Tervezési útmutató - Budapesti Közlekedési Központ, 2015 február

A megállóhelyek pozicióját jelző szabványos táblákat az 1975-ben bevezetett - és utólag több alkalommal módosított - KRESZ szabályozza: a rozsdamentes acél oszlop tetejére rögzített négyzet alakú fém lapon, kék színű vékony keretben, fehér alapon fekete autóbusz piktogram.

A viszonylatokat üzemeltető társaságok a KRESZ tábla alatt közvetlenül, önálló táblán fehér alapon fehér betűkkel feltüntetik a megállóhely nevét, alatta pedig az oszlopra szem magasságban helyezik ki az menetrendi információkat: 1997-ben a budapesti 103-as buszjárat vonalán vezették be először az azóta a megállóhelyi táblákon országszerte alkalmazott német eredetű MABEG FGK 80 típusú kereteket, amelyekben az aktuális járatinformációkat tartalmazó utastájékoztató menetrendi nyomtatványok papírlapjait könnyen cserélhető műanyag plexilapok védik az amortizációtól és stabilan rögzíthetők a masszív alumínium keretben.Nagy Zsolt Levente - A budapesti megállóhelyi táblák (villamosok.hu)Fahrgastinformationskasten FGK 80 DIN A2 - DIN A5 - mabeg.deMenetrendtartók és megállóhelyi táblák - Alma-Rend Kft.

Kiegészítő jelleggel vagy lakossági igény esetén egyéb utcabútor gyanánt hulladékgyűjtő edényeket ès padokat is telepít a helyi önkormányzat.

A forgalmasabb buszmegállók kiépítésénél elterjedt a korszerű Kassel-szegély alkalmazása, aminek köszönhetően a buszok a megállókban a peron szegélyéhez megfelelő közelségben tudnak beállni, emellett a Kassel-szegély az úttest vasbeton burkolatával kiegészítve nem süllyed meg a nagyobb tengelyterhelésü járművek igénybevétele alatt sem.

Magyarországon 2012 óta a buszmegállók területén tilos a dohányzás.

Kultúrában Marilyn Monroe 1956-ban szerepelt a Buszmegálló című filmben. A South Park szinte mindegyik epizódja a főszereplők bemutatásával indul a buszmegállóban.

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kategória:Tömegközlekedés