Bús-Fekete László, született Schwarcz, névváltozatok: Fekete, Bús, Trauerschwarz Pinkász (Kecskemét, 1896. január 29.Születése bejegyezve a kecskeméti állami szül. akv. 149/1896. folyószáma alatt. – Palm Springs, 1971. július 25.) író, forgatókönyvíró.
Életútja Schwarcz József (1865–1935) lisztkereskedő és Goldschmied Regina fia. Családnevét édesapjával együtt 1901-ben változtatta Feketére.M. kir. belügyminiszter 1901. jún. 24-én 76.690 szám alatt kelt rendelete. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, azonban nem fejezte be. 1916-ban a Színházi Élet munkatársa lett, egy évvel később pedig Az Újság szerkesztője. 1914-től publikálta verseit és elbeszéléseit, 1921-ben Búzavirág című darabjával első színházi sikerét is learatta a Magyar Színházban. 1921-től az Andrássy úti Színház szerzője volt egy évtizeden át. Színműveit bemutatták a budapesti színházak. 1940-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, itt továbbra is foglalkozott írással. Írt regényeket és filmforgatókönyveket is. Később Németországban élt feleségével Fagyas Máriával, aki társszerzője is volt. 1963-ban látogatott el újból Magyarországra.
Drámái Búzavirág (1921) Árvácska (Kulinyi Ernővel, 1924) Csuda Mihály szerencséje (1926) Mihályné két lánya (1924) 303. (Hűségszérum) (1926) Diktátor kisasszony (1929) Miss Európa (Harmath Imrével, 1929) Vihar a Balatonon (Góth Sándorral, 1931) Több mint szerelem (1933) Cirkusz csillaga (1934) János (1937)
Kötetei
Katona forradalmárok. Ezerkilencszáztizennyolc október; Phönix, Budapest, 1918 Búzavirág. Játék; Lampel, Budapest, 1921 (Fővárosi színházak műsora) Baba. Regény; Dick, Budapest, 1922 A pravaz. Morfinista regény; Dick, Budapest, 1924 (Regényirodalom remekei) Eladó fiú. Regény; Athenaeum, Budapest, 1933 Szerelemből elégtelen; Nova, Budapest, 1934 Ladies in love (Szerelemből elégtelen); angolra ford. Katona Viktor, Guy Bolton; Allen and Unwin, London, 1935 Geburtstag (A születésnap); Marton, Wien–Berlin–London, 1935 Jean. Lustspiel (János); Marton, London–Wien–Roma, 1936 Mérges puszta. Regény; Nova, Budapest, 1936 La camera sul Danubio. Romanzo (Szerelemből elégtelen); olaszra ford. Teo Ducci; Baldini-Castoldi, Milano, 1936 Liebe – nichtgenügend (Szerelemből elégtelen); Tal et Co., Leipzig–Wien, 1937 Ladislaus Bus-Fekete–Mary Bus-Fekete [Fagyas Mária]: Suszy oder Suszanne? Lustspiel. Hexenschuss; németre ford., sajtó alá rend. Joseph Glücksmann; Marton, Wien, 195?
Jegyzetek
Források
Nagy Lajos: "303" (hűség-szérum) Nyugat, 1926, 7. szám Adatlapja a port.hu-n További információk Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, 2006
Kategória:Magyar írók Kategória:Kecskemétiek Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok