A mi Dózsánk (Mentünk, láttunk, hazajönnénk) Nógrádi Gábor 2014-ben megjelent humoros ifjúsági történelmi regénye, A mi Kinizsink történetének folytatása. A kötet a Dózsa-féle parasztháború 500. évfordulójára jelent meg.
Történet
Ismeretlen banda dúlta fel Zeréndvár lakóinak nyugalmát. Úgy tűnt, hogy a hivatalban lévő polgármestert, Sipeki Bélát akarták lehetetlenné tenni. A fosztogató és gyújtogató bűnözőktől megriadt lakosság a keménykezűnek ismert Garai Nándort hívta vissza, hogy rendet csináljon. A diákok – mint már korábbanA mi Kinizsink regényben is. – Kinizsi Pálhoz fordultak segítségért, most viszont hiába. Ekkor a gyerekek elhatározták, hogy ők mennek vissza a törökverőhöz. Az időutazást azonban egy nem várt esemény zavarta meg. Amikor a csapat tagjai – Attila kivételével, aki a számítógépet kezelte –, visszautazott a múltba, nem 1490-be, hanem 1514-be érkeztek meg. Nem is Budára, ahogy tervezték, hanem az akkori Szeréndvárra.
Amikor az időutazók felfedezték a tévedést, rájöttek, hogy Kinizsi már halott, így nem maradt más esélyük, mint hogy Dózsa Györgyöt rávegyék a feltámadásra. Ettől kezdve két szálon fut a regény cselekménye, kettéválik a múltban és a jelenben történtek sorozata. A középkori idősíkban a gyerekek Dózsa táboráig történő utazás során szembesültek a 16. századi Magyarország borzalmas valóságával. A Temesvárig vezető úton valós történelmi személyek (Körmös hadnagy, Báthori András, Perényi Ferenc, Dobó István) megjelenésével bonyolódott tovább a történet.
A jelen eseménysorának központjában a kiváló informatikai ismeretekkel rendelkező Mátyás Attila állt. Ő az, aki alibit biztosított az időutazók számára a szülők és a városlakók előtt. Mindeközben folytatódott a hadjárat a polgármester, Sipeki ellen, de Attila segítségével újabb bizonyítékra derült fény a banda tagjainak kilétével kapcsolatban.
Szereplők
Időutazók Mátyás Domokos (Domi) Braun Gézuka Holló Dénes Bea (Bí) Sipeki Béla (Sipi tanár úr) polgármester, történelem-magyar szakos tanár Patrícia Delaware (Pat), Hollóék vizslája
2014-ben Mátyás Attila Borda Gáspár, rendőr főtörzsőrmester Kapa Lajos Liba Tódor Garai Nándor, korábbi polgármester Garai Mihály (Miki), Nándor fia Holló Gáspárné Szivornyák Vilma, trafikos Tobrák bácsi, asztalos Kucsera Zoltán, állomásfőnök Bér Béla, iskolaigazgató
1514-ben Dózsa György Dózsa Gergely Perényi Ferenc püspök Báthori András Dobó István Jumurdzsák Oglu Mohamed Cecey Péter Bálint pap András, keresztes Sára, András felesége Körmös hadnagy Csontoki Bél István, földesúr
Jegyzetek
Források Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2014) Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk (részlet) Nógrádi Gábor, A mi Dózsánk - Magyar Scifitörténeti Társaság A regény adatlapja Moly.hu
További információk Móra Könyvkiadó Osztálykirándulás? Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk (Olvassbele.hu)
Kategória:A 2010-es évek magyar regényei Kategória:Nógrádi Gábor művei