A poliszok kora, azaz a független görög városállamok korszaka az i. e. 8. századtól i. e. 323-ig, Nagy Sándor haláláig tartott. A görög poliszok kultúrájából fejlődött ki az európai civilizáció.

Görögország felemelkedése 260px|bélyegkép|balra|Athéné temploma, a Parthenón.

Az i. e. 8. században a görögök kezdtek kiemelkedni a „sötét korból”. Az írásbeliség addigra elveszett, a mükénéi írást elfelejtették, de a görögök a föníciai ábécét adoptálták, mint görög ábécét, és i. e. 800 körül kezdenek megjelenni az írott emlékek. Görögország sok kis önkormányzattal rendelkező közösségre volt tagolva, amit a görög földrajz diktált, amiben minden sziget, völgy és síkság el van vágva a szomszédaitól a tenger vagy hegyvonulatok által.

Ahogy Görögország gazdaságilag fejlődött, a népessége meghaladta korlátozott területű művelhető földjeinek kapacitását. Mogens Herman Hansen szerint az antik Görögország népessége i. e. 800 és i. e. 350 között 700 ezerről 8-10 millióra növekedett . Kr. e. 750 körül a görögök mintegy 250 éves terjeszkedésbe kezdtek, minden irányban gyarmatokat alapítva. Kelet felé először Anatólia égei partvidékét kolonizálták, majd Ciprust, Trákia partjait, a Márvány-tengert és a Fekete-tenger déli partját. Végül a gyarmatosítás északkeleten elérte a mai Ukrajnát. Nyugat felé Albánia, Szicília Dél-Itália partjait telepítették be, majd Franciaország déli partjait, Korzikát, sőt Spanyolország északnyugati partjait is. A görögök gyarmatokat alapítottak Egyiptomban és Líbiában is. A modern Siracusa, Nápoly, Marseille és Isztambul görög gyarmatként kezdte, mint Szürakuszai, Neapolisz, Masszilia és Büzantion.

Társadalmi és politikai konfliktus bélyegkép|200px|Szolón athéni törvényhozó kb. i. e. 638 – i. e. 558

A görög városok eredetileg monarchiák voltak, bár sokuk nagyon kicsi és vezetőjük „király” (baszileusz) címe félrevezetően hatalmas. Az ország mindig szűkölködött művelhető területekben, a hatalom a kevés földbirtokos kezében volt, akik egy harcos arisztokráciát alkotva gyakran kicsinyes háborúkat vívtak a földért, és gyorsan elsöpörték a monarchiát. Nagyjából ebben az időben a kereskedő osztály felemelkedése – amit a pénzverés kezdetei jeleznek az i. e. 680 körül – az osztályok közötti ellentétekhez vezetett a nagyobb városokban. i. e. 650 után az arisztokratáknak populista vezetőkkel, a türannoszokkal (türannoi) kellett megvívniuk a hatalomért. A szó nem feltétlenül jelent elnyomó diktátort, ahogy azt a modern jelentése („tirannus”) sugallja.

Az i. e. 6. századra számos város felemelkedett és domináns szerepet játszott a görög ügyekben: Athén, Spárta, Korinthosz és Thébai. Mindegyik hatalma alá hajtotta a környező vidéki területeket, az így kialakult miniállam volt a polisz. A polisz központja nem feltétlenül volt egyetlen városias település, mint Athén, Korinthosz és Théba esetén. Spárta tulajdonképpen négy szomszédos és egy kicsit távolabbi falut jelentett. Athén és Korinthosz tengeri és kereskedelmi nagyhatalmakká váltak, a klasszikus görög korszak három legnagyobb városa közé tartoztak a Mediterráneumban, Szürakuszai volt a harmadik. Athén és Spárta rivalizáltak egymással, ami generációkra meghatározta a görög politikát.

Spártában a földbirtokos arisztokrácia megtartotta hatalmát, és Lükurgosz alkotmánya (i. e. 650 körül) bebetonozta azt és Spártának militarista rendszert adott kettős királyság formájában. Spárta dominálta a Peloponnészosz többi poliszát Argosz és Akhaia kivételével.

Athénban viszont i. e. 683-ban eltörölték a királyságot és Szolón reformjai mérsékelt arisztokratikus kormányzatot hoztak létre. Az arisztokratákat Peiszisztratosz és fiainak türannisza követte, akik a várost gazdag kereskedelmi hatalommá tették. Amikor a Peiszisztraditákat megdöntötték i. e. 510-ben, Kleiszthenész létrehozta a világ első demokráciáját i. e. 507-ben induló reformjaival, ahol a hatalom a szabad férfi athéni polgárok népgyűlése kezében volt. Meg kell jegyezni, hogy ez a lakosságnak kb. 10%-át jelentette, mert nem volt polgárjoga a nőknek, rabszolgáknak, felszabadítottaknak és nem athéniaknak. Athén alatt az egész polisz területét kell érteni, tehát egész Attikát, akik polgárjoggal rendelkeztek.

A görög-perzsa háborúk

balra|bélyegkép|170px|Spártai hoplita, talán Leonidász király

Iónia – a modern Törökország égei partvidéke – városai – köztük Milétosz és Halikarnasszosz – képtelenek voltak fenntartani függetlenségüket, és a Kr. e. 6. század közepén a hatalmas Perzsa Birodalom uralma alá kerültek. A görögök Kr. e. 499-ben felkeltek, kitört a ión felkelés és Athén néhány más görög várossal egyetemben a segítségükre sietett. A felkelést a perzsák i. e. 494-re legyűrték és bosszút esküdtek.

i. e. 490-ben a perzsa nagykirály, Nagy Dareiosz flottát küldött a görögök megbüntetésére. A perzsák partra szálltak Attikában, de vereséget szenvedtek a marathóni csatában a görög seregtől, amit az athéni sztratégosz – a tíz katonai vezető egyike – Miltiadész vezetett. Az elesett athéniak halotti dombja ma is megtekinthető Marathon mellett.

Tíz évvel később Dareiosz utóda I. Xerxész sokkal erősebb hadsereget küldött szárazföldi úton. Miután I. Leónidasz spártai király a thermopülai csatában egy időre feltartotta, Xerxész betört Attikába, elfoglalta és felégette Athént. Az athéniak már ezelőtt evakuálták a várost és Themisztoklész parancsnoksága alatt legyőzték a perzsa flottát a szalamiszi csatában. Egy évvel később, i. e. 479-ben a görögök Pauszaniasz spártai régens parancsnoksága alatt legyőzték a hátrahagyott perzsa hadsereget a plataiai csatában.

Az athéni flotta ezután arra törekedett, hogy kiűzze a perzsákat az Égei-tengerről és i. e. 478-ban elfoglalta Büzantiont. Közben az összes szigetállamot és néhány szárazföldi szövetségest a Déloszi Szövetségbe tömörítette, ami onnan kapta a nevét, hogy a szövetség kincstára kezdetben Délosz szent szigetén volt. A spártaiak, bár részt vettek a háborúban, utána elszigeteltségbe vonultak vissza, hagyva, hogy Athén kiépítse vitán felül álló tengeri és kereskedelmi hatalmát.

Athén dominanciája

A perzsa háborúk évszázados athéni dominanciát vezettek be a görög ügyek felett. Athén volt a tenger vitathatatlan ura, és a vezető kereskedelmi hatalom, bár Korinthosz komoly versenytárs maradt. A korszak vezető államférfija Periklész volt, aki a Déloszi Szövetség tagjai által fizetett adót – ők nem nevezték annak – a Parthenón és más klasszikus athéni épületek építésére használta fel. Az i. e. 5. század közepére a szövetség athéni birodalommá vált, amit a szövetség kincstárának Déloszról Athénba költöztetése szimbolizált i. e. 454-ben.

Athén gazdagsága vonzotta a tehetséges embereket egész Görögországból, és egy gazdag ráérő osztályt hozott létre, amelyik a művészetek patrónusává vált. Az athéni állam szintén támogatta az oktatást és a művészeteket, különösen az építészetet. Athén a görög irodalom, filozófia és művészetek központjává vált. A nyugati kulturális és intellektuális történelem legnagyobb nevei közül néhány ebben az időszakban Athénban élt: a drámaíró Aiszkhülosz, Arisztophanész, Euripidész és Szophoklész, a filozófus Szókratész és tanítványa a fiatal Platón, a történész Hérodotosz, Thuküdidész és a fiatal Xenophón, a költő keószi Szimónidész és a szobrász Pheidiasz. Periklész szavaival a város Hellász iskolája lett.

A többi görög állam eleinte elfogadta vezető szerepét a perzsák elleni háborúban, de a konzervatív politikus, Kimón bukása, Kr. e. 461 után Athén egyre nyíltabban imperialista hatalommá vált. Az eurymedoni csatában Kr. e. 466-ban aratott görög győzelem után a perzsák nem jelentettek többé fenyegetést, és néhány állam, mint Náxosz, megpróbált kiválni a Déloszi Szövetségből, de erővel behódoltatták őket. Az új athéni vezetők, Periklész és Epiphaltész hagyták megromlani az Athén és Spárta közötti kapcsolatokat, és i. e. 460-ban háború tört ki, az ún. Első peloponnészoszi háború. Tizenhárom év eredménytelen harcai után a Déloszi Szövetség és a Peloponnészoszi Szövetség (Spárta és szövetségesei) 30 éves békét kötött. Ekkor volt az utolsó csata a görögök és a perzsák között, egy tengeri csata a ciprusi Szalamisznál i. e. 450-ben, amit a Kalliasz-féle béke követett ugyanabban az évben a görögök és a perzsák között.

A peloponnészoszi háború

bélyegkép|200px|balra|Alkibiadész

I. e. 431-ben újra háború tört ki Athén és Spárta, valamint szövetségeseik között. A háború közvetlen okait minden beszámoló másban látja, de három okban meglehetősen egyetértenek az ókori történészek, nevezetesen Thuküdidész és Plutarkhosz. A háború előtt Korinthosz és egyik gyarmata, Kerküra – a modern Korfu – között ellentét támadt, amibe Athén beavatkozott. Hamarosan ezután Korinthosz és Athén összeveszett a Poteidaia feletti ellenőrzésen, ami végül Poteidaia athéni ostromához vezetett. Végül Athén gazdasági szankciókkal sújtotta Megarát, kitiltva őket az Athén által ellenőrzött kikötőkből és az athéni piacról. Mindezek miatt a Peloponnészoszi Szövetség Athént a 30 éves béke megsértésével vádolta, és Spárta formálisan hadat üzent.

Meg kell jegyezni, hogy sok történész szerint ezek csak a háború közvetlen okai, a mélyben rejlő ok Spárta és szövetségeseinek növekvő dühe volt az athéniaknak a görögök ügyei felett gyakorolt dominanciája miatt. A háború 27 évig tartott, részben azért, mert Athén – egy tengeri hatalom – és Spárta – egy szárazföldi hatalom – nehezen talált alkalmat az egymással való összecsapásra.

Spárta kezdeti stratégiája Attika lerohanása volt, de az athéniak vissza tudtak vonulni falaik mögé. Az ostrom alatt kitört nagy athéni járvány i. e. 430-ban súlyos veszteségeket – köztük Periklészt is – okozott az athéniaknak. Ugyanakkor az athéni flotta csapatokat tett partra a Peloponnészoszon és csatákat nyert Naupaktosznál i. e. 429-ben és Pülosznál i. e. 425-ben. De ezek a taktikák egyik félnek sem hozhattak döntő győzelmet. Sokévi eldöntetlen küzdelem után a mérsékelt athéni vezető, Nikiasz tető alá hozta a Nikiasz-féle békét i. e. 421-ben.

I. e. 418-ban azonban a Spárta és az athéni szövetséges Argosz közötti ellenségeskedés a harcok újrafelvételéhez vezetett. Mantineánál Spárta legyőzte Athén és szövetségeseinek egyesült seregét. A harcok kiújulása az Alkibiadész vezette háborús pártot juttatta hatalomra Athénban. Kr. e. 415-ben Alkibiadész meggyőzte az ekklésziát, hogy indítsanak nagy expedíciót a szicíliai Szürakuszai ellen, aki Spárta szövetségese volt. Bár Nikiasz szkeptikus volt a szicíliai expedícióval kapcsolatban, Alkibiadésszel együtt kinevezték annak vezetőjéül. Alkibiadész ellene felhozott vádak miatt Spártába menekült, ahol meggyőzte a spártaiakat, hogy küldjenek segítséget Szürakuszainak. Ennek következtében az athéni expedíció teljes katasztrófába torkollott, a teljes kiküldött haderő odaveszett, Nikiaszt elfogták és kivégezték.

Spárta perzsa segítséggel flottát épített, hogy kihívást intézzen az athéniak tengeri hatalma ellen, és Lüszandrosz személyében briliáns katonai vezetőt talált, aki magához ragadta a stratégiai kezdeményezést a Hellészpontosz elfoglalásával, amin keresztül Athén gabonaimportja bonyolódott. Az éhínségtől fenyegetve Athén elküldte maradék flottáját Lüszandrosz ellen, aki döntő győzelmet aratott az athéni flotta felett Aigoszpotamoinál I. e. 405-ben. A flotta elvesztése pénzügyi csőddel fenyegette Athént. I. e. 404-ben Athén békét kért, és Spárta megjósolhatóan szigorú feltételeket diktált. Athénnak le kellett rombolnia városfalait, le kellett mondania flottájáról és tengerentúli birtokairól. Spártai támogatással a demokráciaellenes párt jutott hatalomra Athénban (a harminc zsarnok uralma).

Spárta és Théba hegemóniája Kapcsolódó cikkek: Spártai hegemónia és Thébai hegemónia bélyegkép|200px|Alul:Epameinóndasz taktikája a leuktrai csatában Felül:A hagyományos görög taktika (pirossal az elit csapatok)