Il barbiere di Siviglia, ovvero La precauzione inutile (A sevillai borbély, vagy a hiábavaló elővigyázat) egy vígopera, mely Giovanni Paisiello műve, a librettó írója Giuseppe Petrosellini, bár az ő neve nem azonosítható a címlapon.
Az opera ősbemutatójára 1782. szeptember 26-án került sor (a régi orosz naptár szerint szeptember 15.) a cári udvarban, Szentpéterváron. Egy átdolgozása Pierre Beaumarchais Le Barbier de Séville című játékának.
Az opera teljes címe így szól: Il barbiere di Siviglia, ovvero La Precauzione inutile, dramma giocoso per musica tradotto liberamente dal francese, da rappresentarsi nel Teatro Hotel corte del, l ' anno brit 1782.Loewenberg, Alfred, "Paisiello's and Rossini's Barbiere di Siviglia" (1939. április). (Fordítása: A Sevillai Borbély, vagy A Hiábavaló Elővigyázat, komikus dráma, szabadon fordított francia zene, bemutató a Császári Udvari Színházban, 1782. évben.)
A történet lényegében követi az eredeti Beaumarchais-játékot, illetve néhány helyen közvetlenül fordítja a dalokat, valamint a párbeszédet. A cselekmény a Paisiello és a Rossini változataiban nagyon hasonlítanak egymásra, enyhe különbségeket fedezhetünk fel. Petrosellini szövegkönyvében kisebb szerepe van a komikumnak viszont jobban kihangsúlyozza a szerelmi történetet.
Előadásai Számos zenei adaptáció előzte meg a Paisiello Il barbiere di Siviglia című művét, de Paisiello vígoperája volt az első, amellyel széles körű sikert ért el. Ezt követően több városban megrendezték az opera premierjét a következő években, köztük Bécsben, ahol Il Barbiere öt helyszínen játszott 1783-tól 1804-ig, mind olasz és német nyelven, közel 100 előadást játszottak, Nápolyban (1783), Varsóban, Prágában, Versailles-ban (1784), Kasselben, Pozsonyban, Mannheimben (1785), Liège-ben, KölnbenIn G. F. W. Grossmann's translation. (1786), Madridban, illetve az 1787-es előadásra Nápolyban, a Teatro dei Fiorentiniben az opera lecsökkent három felvonásra, és Pasiello írt három új számot: La carta che bramate Rosinának, Serena il bel sembiante Almavivának, és a finálé egy cselekmény volt.Grove. 1788-ban az operát előadták Berlinben, majd Londonban, Párizsban (1789), Lisszabonban (1791), Brüsszelben (1793), Stockholmban (1797), New Orleansben (1801).
1789-ben Mozart a Schon lacht der holde Frühling (K. 580) áriát ajánlotta sógornőjének, Josepha Hofernek, aki Rosinát helyettesítette az eredeti 3. felvonásban (Già riede primavera). Bár ez hiányzik, csak a záró ritornell van meg, a hiányos hangszerelés arra utal, hogy sosem volt használva.NMA ii/7/4, available online via the Mozarteum
Az opera bizonyult Paisiello legnagyobb sikerének. Még Gioachino Rossini saját verziójának 1816-os premierje után is A sevillai borbély Paisiello változatában népszerűbbnek bizonyult az összehasonlításban. Idővel azonban ez a helyzet megváltozott. Ahogy Rossini változata népszerűséget szerzett, Paisiellojé ezzel párhuzamosan csökkent, egészen addig a pontig, amikor kivágták a repertoárból.
Paisiello verziója megújult a későbbi években, beleértve Párizst (1868), Torinót (1875), Berlint (1913) és Monte Carlót is (1918). 2005-ben a Bampton Klasszikus Operában adták elő angolul.
Szerepek SzereplőkHang típusokPremier (lásd fent), 1782. szept. 15/26 (Vezényel: – ) Almaviva grófTenorGuglielmo JermolliRosina SzopránBartolo BasszusBaldassare MarchettiFigaro BaritonGiovanni Battista BrocchiDon Basilio BasszusLuigi PagnanelliGiovinetto ('Ifjúság', Bartolo idős szolgája) TenorSvegliato ('Éberség', az álmos szolga) BasszusJegyző BasszusGondnok Tenor"Alguazili vonós négyes" (rendőr) és szolgái"
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Olasz operák