Az Ikarus 282 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár egyik csuklós busza, melyből csak 11 darab készült el. A busz másfél méterrel volt hosszabb az Ikarus 280-asnál, a csukló utáni részén eggyel több ablakkal rendelkezett. A BKV-nál Budapesten, illetve a Volánbusz és a Szabolcs Volán színeiben közlekedtek a legyártott példányok. 1979-ben a poznańi vásáron is részt vett egy 282-es. Szóló változata az Ikarus 262-es.

Budapest 1977-ben a BKV átvette próbaüzemre az Ikarus gyár legújabb fejlesztését, az Ikarus 282-es csuklós busz prototípusát. A GC-96-10 rendszámú buszt a gyár napokon belül visszakérte egy probléma miatt, majd augusztus 5-én már GC-96-17 rendszámmal került újra a BKV-hoz, ekkor már elkezdődhetett a próbaüzem.

1979 júniusában további öt darabot vásárolt a BKV, melyből csak négy érkezett meg, majd 1980 novemberében megjött az ötödik is. A buszok GE-04-50 – GE-04-54 rendszámot kapták és többnyire a 144-es és a (gyors 61E) vonalon jártak.

A prototípus 1980-ban az Ikarushoz került vissza, további sorsa ismeretlen. A többi buszból hármat 1983 novemberében, egyet 1985 áprilisában selejteztek, melyek közül három a VOLÁN 5 sz. vállalathoz (későbbi Szabolcs Volán) került. Az utólag érkezett kocsi 1989 augusztusáig járt Budapesten a viszonylaton.

A próbaüzem tapasztalatai alapján további buszokat a BKV nem szerzett be a típusból, mivel hiába rendelkezett a 280-asnál erősebb motorral, így is lomha volt a mozgása és a hossza is sokszor gondot okozott.

Nyíregyháza A VOLÁN 5 sz. vállalat (későbbi nevén Szabolcs Volán) 1983-ban kettő, 1985-ben egy darabot használtan szerzett be Budapestről a BKV-tól, melyeket 1986-ban és 1987-ben selejteztek. 1989-ben a Magyar Honvédség birtokában lévő járművet is megszerezték, melyet 1995-ig használtak.

Pécs A Pécsi Tömegközlekedési Rt. 1979 végén szerzett be egy 282-est, melyet 1994-ig használtak a helyi járatokon.

Volánbusz A Volánbusz 1979 márciusában kettő, illetve 1980 márciusában egy darabot vásárolt, melyek 1987-ig, illetve 1992-ig közlekedtek.

Összefoglaló táblázat Típus Állományba véve Eredeti forgalmi rsz. Új forgalmi rsz. Üzemegység Megjegyzés <span style="color:black"> Kísérleti darab 282.K1 1977. augusztus 5. GC-96-10 GC-96-17 BKV, Cinkota 1980-ban az Ikarusba került vissza. <span style="color:black"> 282.00 (5 darab)282.001979. június 9. GE-04-50BU-04-50BKV, Cinkota1985 áprilisában Szabolcs Volánhoz került, majd 1987-ben selejtezték. GE-04-51BU-04-511983 novemberében Szabolcs Volánhoz került, majd 1986-ban selejtezték. GE-04-52BU-04-521983 novemberében selejtezték. GE-04-53BU-04-531983 novemberében Szabolcs Volánhoz került, majd 1987-ben selejtezték. 282.00 GE-04-54 BU-04-54 Utólag érkezett kocsi. 1989 augusztusában selejtezték. <span style="color:black"> 282.01 (2 darab)282.011979 HG-12-42 BX-11-66AVE-345 Magyar Honvédség 1979-ben a poznańi vásárra vitték, később a Honvédséghez került. 1989-ben került a Szabolcs Volánhoz, majd 1991-től AVE-345 rendszámmal járt 1995-ös selejtezéséig. ? ? Magyar Honvédség 1989-ben megvette a Trans-Tour <span style="color:black"> 282.02 (3 darab)282.021979. március GF-23-67 BU-36-67Volánbusz1987 májusában selejtezték. GF-23-68 BU-36-68 1980. március GF-31-96 BU-36-69 1992 augusztusában selejtezték. <span style="color:black"> 282.23 (1 darab)282.231979. december GF-31-97 BZ-11-72BPV-053Pécsi Tömegközlekedési Rt.1994 decemberében selejtezték.

Modellváltozatok Altípus jelzése Készült Részére Darab Motor Váltó Ajtóelrendezés282.K11976BKV1 dbRába-MAN D2156HM6URenk Doromat 8734-4-4-4 harmonikaajtó282.001978BKV5 dbRába-MAN D2356HM6UPrága 2M704-4-4-4 harmonikaajtó282.011978Szovjetunió2 dbRába-MAN D2356HM6UZF S6 90U-709 4-0-4-0 harmonikaajtó2-4-0-4 harmonikaajtó282.021978Volán3 dbRába-MAN D2356HM6UZF S6 90U-7092-4-0-4 harmonikaajtó282.231979Pécs1 db??4-0-4-4 harmonikaajtó

Jegyzetek

Források

Kategória:Ikarus autóbuszok