Az SMS Nassau egy első világháborús német csatahajó volt. Gyakran a brit Dreadnoughtra és az amerikai South Carolina-osztályra adott válaszként értékelik, de valójában a tervezését már 1904-ben megkezdték. A Kaiserliche Marine a brit, az amerikai és a japán haditengerészethez hasonlóan már korábban felismerte, hogy a különböző méretű ágyúk tüzének összehangolása okozta nehézségeket az egységesített tüzérségű csatahajók megalkotásával lehet kiküszöbölni. Emellett az 1905 májusában megvívott csuzimai csata tapasztalatai egyértelművé tették, hogy a jövendőbeli tengeri ütközeteket jóval nagyobb távolságból fogják megvívni, mint amennyivel addig számoltak. Az addigi feltételezések 2-3000 méteres távolságokból indultak ki, azonban a Csuzima-szorosban az ütközetet 7-8000 méteres távolságból vívták meg.
A hajó gerincét 1907. július 22-én fektették le a Kaiserliche Werftnél Wilhelmshavenben és egy éven belül, 1908. március 7-én már vízre is bocsátották – 25 hónappal a Dreadnought vízrebocsátását követően. A róla elnevezett hajóosztály első egysége volt. Testvérhajói a Posen, a Rheinland és a Westfalen voltak. A Nassau a német Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) tagjaként a világháború elején az Északi-tengeren teljesített szolgálatot az I. csatahajóraj II. divíziójában. 1915 augusztusában részt vett a Rigai-öbölben vívott tengeri ütközetben, ahol az orosz Szlava pre-dreadnought csatahajóval vívott harcot. Az Északi-tengerre való visszatérése után testvérhajóival részt vett a skagerraki csatában. A csata során a Nassau összeütközött a Spitfire rombolóval. A csatában 11 halottat és 16 sebesültet veszített.
Az első világháború után a Hochseeflotte nagy részét Scapa Flow-ban internálták, de a Nassau-osztály egységei – mint a modern német csatahajók közül a legrégebbiek – Németországban maradhattak. A fogva tartott flotta németek általi elsüllyesztése után az antant-hatalmak a Nassau-osztályt is elkobozták. A Nassau 1920-ban a japánokhoz került, akik a hajót nem tudván hasznosítani eladták egy brit hajóbontó cégnek, amely a hollandiai Dordrechtben lebontatta a csatahajót.
Technikai adatok A Nassau hosszúsága 146,1 m, szélessége 26,9 m és merülése 8,9 m volt. Átlagos terhelés mellett a vízkiszorítása 18 873, teljes terhelés mellett 20 535 tonna volt. A hajó személyzetét 40 tiszt és 968 főnyi legénység adta.
Meghajtás A hajó három tengelyes, háromszoros expanziós széntüzelésű gőzgépet kapott az ekkor már létező és jóval fejlettebb gőzturbinák helyett. A gépek teljesítménye 21 699 LE volt, ami 20 csomós végsebességet tett lehetővé. A hatótávolsága 12 csomós utazási sebesség mellett 8300 tengeri mérföld (15 400 km) volt. Ezt a fajta meghajtást Tirpitz tengernagy és a haditengerészet fejlesztő részlege is támogatta. Utóbbi 1905-ben azt állította, hogy "a turbinák alkalmazása nehéz hadihajók esetén nem tanácsos".Herwig 59-60. o. A döntés mögött valójában pénzügyi okok álltak. A Parsons vállalat monopolhelyzetben volt ugyanis a gőzturbinák terén és minden egyes ilyen hajtómű után 1 millió aranymárka jogdíjat követelt, a németek azonban 1910-ig nem álltak készen turbinák nagy mennyiségben való gyártására.Staff 23, 35. o.
Fegyverzet A Nassau fő fegyverzete 12 darab 28 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket hexagonális alakzatban elhelyezett lövegtornyokba telepítettek (6 × 2). Felvetődött, hogy a lövegtornyokat a Dreadnought mintájára helyezzék el, de ezt végül elvetették. Másodlagos tüzérségét 12 darab 15 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú képezte, valamint rendelkezett 16 darab 8,8 cm-es (L/45) gyorstüzelő ágyúval is, melyeket mind kazamatákban helyeztek el. A fegyverzetéhez tartozott hat vízalatti torpedóvetőcső is, melyek közül egy-egy volt a hajó orrába és a tatjába építve, kettő-kettő pedig a hajó oldalában volt elhelyezve a torpedóvédelmi rekeszek végeinél.Gardiner 140. o.
A hatszögalakban elhelyezett fő lövegtornyoknak a hátránya volt, hogy egyik oldalra a 12 löveg közül egyszerre csak maximum 8 tudott tüzelni. Előnye az előre és hátra néző 6-6 ágyú, valamint az egyik oldal lövegtornyainak sérülése után is megmaradó tartalék két lövegtorony (Feuerleereserve) volt, melyeket a hajó által végrehajtott forduló után lehetett volna bevetni. Ennek a kialakításnak egyik oka az volt, hogy az osztály hajóit még dugattyús gőzgépekkel látták el és a gépek magassága nem tette lehetővé, hogy a hajó középvonala mentén kettőnél több lövegtornyot helyezzenek el. A lövegtornyok South Carolinánál alkalmazott lépcsőzetes elhelyezését elvetették, mert úgy gondolták, hogy a felső lövegtorony lövegeinek elsütésekor a légnyomás károkat okozhat az alsó lövegtoronyban. Ezt a megoldást a német haditengerészetnél majd csak a Kaiser-osztály egységeinél fogják alkalmazni.
A szokatlan elrendezés másik oka az volt, hogy Tirpitz tengernagy nagy hangsúlyt fektetett a tűzerő körkörös kialakítására, mivel a csatahajók közötti közelharcot továbbra is lehetségesnek tartotta. A hajó szélességének mérséklése érdekében oldalt először egy ágyús lövegtornyokkal tervezték felszerelni, de végül ezek is kétágyúsak lettek, mert különben a tűzerő, a tornyok súlya és a páncélzat közötti arány túlságosan kedvezőtlenül alakult volna. A lövegek süllyeszthetőségére nagy hangsúlyt fektettek, hogy a közelben elhaladó hajók oldalát a vízvonalon is tudják lőni.
Páncélvédelem A nagyobb oldalsó lövegtornyok révén megnövelt szélesség miatt nagy lett a távolság a hajótest és a vízzáró rekesz (Torpedoschott) között, ami magasabb védelmet biztosított a torpedókkal és az aknákkal szemben. A nagy szélesség miatt először úgy vélték, hogy nem szükséges a hajót oldalgerincekkel felszerelni, azonban a próbák tapasztalatai miatt ezekkel utólagosan ellátták. A hajó oldal irányú kilengése így jelentősen mérséklődött, ami pozitív hatással volt a lövegeinek pontosságára. A hajó övpáncélzata 270 mm volt a hajó közepén lévő legvastagabb részén, a fedélzet páncélzata 80 mm vastag volt. A lövegtornyok oldalának páncélvastagsága 280 mm, a parancsnoki toronyé 400 mm vastagságú volt.Gröner 23. o. A Nassau-osztály, mint ahogy a többi későbbi német csatahajó- illetve csatacirkáló-osztály is jóval hatékonyabb védelemmel rendelkezett mind a becsapódó gránátokkal, mind pedig a torpedókkal szemben, mint a rivális brit haditengerészet egységei.
Szolgálat A Nassaut Ersatz Bayern néven rendelték meg, a Sachsen-osztályú páncélos korvett pótlására. A gerincét 1907. július 22-én fektették le a Kaiserliche Werftnél Wilhelmshavenben 30-as konstrukciós számmal. Az építési munkálatok teljes titoktartás mellett folytak, az építés helyszínét katonákkal őriztették, mint ahogy a beszállítókat is (pl. Krupp).Hough 26. o. A hajótestet 1908. március 7-én bocsátották vízre és Hilda nassaui hercegnő végezte el a hajó keresztelését. A szertartáson jelen volt II. Vilmos német császár és Mecklenburgi Henrik holland herceg is, aki feleségének Oránia-Nassaui házát képviselte.Hildebrand Röhr & Steinmetz, 135. o.
A hajó felszerelése jelentősen késett, mert egy gyári munkás véletlenül eltávolította egy nagy csővezeték fedőlemezét és emiatt jelentős mennyiségű víz árasztotta el a hajót. A hajó vízzáró válaszfalai ekkor még nem voltak beszerelve, így a víznek szabad útja volt az egész hajótestben és emiatt bal oldalára megdőlve a dokk aljára süllyedt. A hajótestből ki kellett szivattyúzni a vizet és ki kellett tisztítani, ami komoly munkát igényelt. A hajó végül 1909 szeptemberének végére készült el teljesen és október 1-én vették fel a Hochseeflotte kötelékébe és azonnal megkezdődtek a próbajáratok.Staff 23. o. A Nassau riválisának tekintett Dreadnoughtot 1906. február 2-án bocsátották vízre, 25 hónappal korábban.Gardiner & Gray 21. o. A Nassau építési költsége 37.399.000 aranymárka volt.
1909 októberében a Nassau és testvérhajója, a Westfalen részt vett a wilhelmshaveni hajógyár bővítési ünnepségén.Staff 23-24. o. Az osztály egységei 1910 februárjában még mindig próbajárataikon voltak, de a Hochseeflotte éves hadgyakorlatán már részt vettek. A Nassau május 3-án fejezte be a próbajáratait és csatlakozott a Hochseeflotte újonnan felállított I. csatahajórajához (Geschwader I), melynek II. divízióját (Division II) alkotta testvérhajóival együtt. A következő négy év során a hajó részt vett a rendszeres raj- és flottagyakorlatokon és kiképzőutakon. Az egyetlen kivétel az 1912-es nyári gyakorlat volt, melyet a második marokkói válság miatt csak a Balti-tengeren tartottak meg.Staff 24. o. 1914. július 14-én kezdődött a Hochseeflotte éves norvégiai útja, azonban a háború kitörése miatti aggodalma az út megszakítására kényszerítette a császárt és a hónap végére a flotta ismét hazai vizeken volt. Július 28-án kitört a háború Ausztria-Magyarország és Szerbia között és egy héten belül a nagy európai hatalmak mind beléptek a konfliktusba.
Első világháború Scarborough-i rajtaütés A Nassau részt vett az Északi-tengeren végrehajtott előretörések többségében. Ott volt Ingenohl flottájában, mely biztosította Hipper ellentengernagy csatacirkálóit a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés során 1914. december 15-16-án. A Hochseeflotte biztosító erői között 12 új és nyolc régi csatahajót (pre-dreadnoughtot) volt. December 15-én este 18 km-re voltak csak hat csatahajót számláló brit csatahajórajtól, azonban a kísérő rombolók közti összecsapása miatt Friedrich von Ingenohl tengernagy úgy vélte, hogy a teljes brit flottával áll szemben. A császár utasításaira hivatkozva, miszerint a flottát nem szabad kockáztatni egy ilyen összecsapásban, Ingenohl megszakította a küldetést és hazaindult hajóival.
Előretörés a Rigai-öbölben 1915 augusztusában a németek kísérletet tettek a Rigai-öböl megtisztítására, hogy ezzel megkönnyítsék Riga elfoglalását a szárazföldi csapatok számára. A német tervek szerint az itt állomásozó orosz tengerészeti egységeket – köztük a Szlava pre-dreadnoughtot és számos ágyúnaszádot valamint rombolót – el kellett volna űzni a térségből vagy meg kellett volna semmisíteni. A németek az öböl északi bejáratánál aknazárat is telepítettek volna, hogy így előzzék meg erősítések beérkezését. A támadás végrehajtására a Nassau- és Helgoland-osztály hajóit valamint a Von der Tann, a Moltke és a Seydlitz csatacirkálókat jelölték ki. A hadműveletet Hipper ellentengernagy vezette. A nyolc csatahajó biztosításul szolgált az orosz flottillával harcoló egységek számára. Az első próbálkozás augusztus 8-án nem járt sikerrel, mivel túl sokáig tartott felszedni az orosz aknákat, így a Deutschland aknatelepítő hajónak nem volt elég ideje a saját aknáinak a telepítéséhez.Halpern 196-197. o.
Az augusztus 16-ai második próbálkozás során a Nassau, a Posen, négy könnyűcirkáló és 31 romboló behatolt az orosz védelembe. Az első napon a német T 46 jelű aknaszedő és a V 99 jelű romboló elsüllyedt. Másnap a Nassau és a Posen tűzharcot vívott a Szlavával. Az orosz hajó ennek során három találatot kapott, ami visszavonulásra késztette. Augusztus 19-re az orosz aknákat felszedték és a flottilla behatolt a Rigai-öbölbe. Az antant tengeralattjáróinak felbukkanásáról szóló hírek azonban a hadműveletek másnapi megszakításához vezettek.Halpern 197-198. o. A Nassau és a Posen csatahajók augusztus 21-ig az öbölben maradtak és ez idő alatt részt vettek a Sivuch és Korietz orosz ágyúnaszádok megsemmisítésében.
A skagerraki csata