A Hős6os: A sorozat (eredeti cím: Big Hero 6: The Series) 2017 és 2021 között vetített amerikai televíziós számítógépes animációs kalandsorozat, amelynek Mark McCorkle, Bob Schooley és Nick Filippi alkotott.

Premierje a Disney XD-n 2017. november 20-án volt Amerikában, a sorozat vetítése után került sor a Disney XD-n a 2014-es Hős6os című Disney-film bemutatására. A sorozat a film folytatása. Magyarországon a Disney Channel mutatta be 2018. október 15-én.

Ismertető A sorozat közvetlenül a mozifilm vonalát folytatja. Az első rész a film befejezésének kibővített változata. Bemutatja, hogy Hiro hogyan építette újjá fáradságos munka és eszelős kalandok árán Baymaxet. Az is kiderül, hogy Hiro barátai (Wasabi, Mézvirág, és GoGo) eleinte ódzkodtak attól, hogy folytassák szuperhősi tevékenységüket, mígnem a képregény-rajongó Fred meggyőzte őket, hogy San Fransokyo lakosságának szüksége van a védelmezésre, ki tudja, mikor bukkan fel egy újabb gonosztevő (ő állt elő egyúttal a Hős6os elnevezéssel is). A sorozat egyes epizódjai azt mutatják be, hogy a csapat miként védelmezi a várost újabb és újabb gonoszoktól és katasztrófáktól, közös erőfeszítéssel, miközben a normális élet kihívásaival is meg kell küzdeniük.

Hiro megkezdi tanulmányait a San Fransokyo-i Technológiai Egyetemnél, ám legfiatalabb hallgatóként egy csomó zseniális elme között nincs egyszerű dolga. El kell nyernie az egyetem újdonsült dékánjának jóindulatát, akinek, mint kiderül, sötét titkai vannak a múltból. Komoly riválisa is akad, Karmi, egy 14 éves, szintén az egyetemen tanuló csodagyerek személyében (aki egyúttal olthatatlanul szerelmes Hiro szuperhős alteregójába). A csapatnak meg kell őrizniük a szuperhős kilétük titkát, egyúttal meg kell tanulniuk csapatban dolgozni, ami nem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, még annak ellenére is, hogy mindannyian jó barátok. Emellett meg kell oldaniuk egy komoly rejtélyt is: ki kell deríteniük, ki az a titokzatos gonosztevő, aki folyamatosan megfigyeli őket, mindent tud róluk, és, aki minden bűnügy elkövetése mögött áll, a háttérből mozgatva a szálakat. Ki kell deríteniük, mi az a veszélyes terv, amivel az egész várost fenyegeti, és, hogy mi az a rejtélyes kapocs, ami összeköti őket vele – legfőképpen Hiróval...

Szereplők Visszatérő szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Hiro Hamada Ryan Potter Bogdán Gergő Baymax Scott Adsit Rajkai Zoltán GoGo Tomago Jamie Chung Bogdányi Titanilla Mézvirág Génesis Rodríguez Zsigmond Tamara Wasabi Khary Payton Pavletits Béla Fred Brooks Wheelan Bozsó Péter Cass néni Maya Rudolph Bozó Andrea Heathcliff David Shaughnessy Harsányi Gábor Alistair Krei Alan Tudyk Horváth-Töreki Gergely (1. hang)Széles Tamás (2. hang)Varga Gábor (31. rész, egy mondat) Jama Paul Briggs Faragó András Fred apja Stan Lee (1–2. évad) Kajtár Róbert Judy, Krei asszisztense Laura Silverman Németh Kriszta (1. évad)Sipos Eszter Anna (2. évad) Tadasi Hamada Daniel Henney Fehér Tibor Robert Callaghan professzor James Cromwell Gyurin Zsolt Mérkőzésvezető Charlotte Gulezian Réti Szilvia

Újdonsült szereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Grace Granville professzorJenifer Lewis Koncz-Kiss Anikó Sarah Kocsis Mariann Obake / Bob Aken Andrew Scott Orosz Ákos Taknyi / Dibbs Andy Richter Csere LászlóGalbenisz Tomasz (2x6) Orso Knox Fred Tatasciore Papucsek Vilmos Rabló KarlDiedrich Bader Papucsek Vilmos (1. évad)Tokaji Csaba (2-3. évad) Gus Penke Bence Bluff Dunder Orosz Gergő (1. évad)Rábai Balázs (2–3. évad) öregemberPálfai Péter Mr. O'HareScott Adsit RendőrBergendi Áron Kato nyomozó Eric Bauza Fred anyja Susan Sullivan Rátonyi Hajni Richardson Mole Sean Giambrone Seszták Szabolcs Dr. Mel Meyers John Ross BowiePál Tamás Diego Cruz Nestor Carbonell Karmi Haley Tju Gyöngy Zsuzsa Von Báró Gőzös Jeff Bennett Kassai Károly (1. évad)Dézsy Szabó Gábor (2. évad) Barb Katy Mixon Nádasi Veronika Juniper Sophie Reynolds Csuha Bori Momakase Naoko Mori Sallai Nóra Bolton Gramersi Gordon Ramsay Czető Roland Trevor Trengrove Andy Daly Chris Ben Feldman Ned Ludd Jon Rudnitsky Sarádi Zsolt (1. évad)Forgács Gábor (2. évad) Greg Jack Rob Riggle Szabó Máté Jack Kevin Michael RichardsonBognár Tamás El Fuego Horatio Sanz Jaq Kerri Kenney Sági Tímea Shira doktornő Antal Olga Yum Labouché Alton Brown Kisfalusi Lehel Mr. Sparkles Patton Oswalt Vida Péter Nudli Burger Boy Lucas Neff Járai Máté Wendy Wower Riki Lindhome Andrádi Zsanett Brooke Kari Wahlgren Kobela Kíra kisfiú Simonyi Réka biztonsági rendszer Pupos Tímea gyerek Kelemen Noel Hiper-hippo Zakariás Éva Művészetvezető James Urbaniak Csiby Gergely Lenore Shimamoto Jeanne Sakata Menszátor Magdolna Mini-Max John Michael Higgins Kerekes József Liv Amara Mara Wilson Kis-Kovács Luca Stan Khary Payton Bolla Róbert Trina Christy Carlson Romano Csifó Dorina Megan Cruz Isabella Gomez Ruszkai Szonja Szuperszonikus Jane Lynch Farkasinszky Edit Nagyfény / Ian Will Friedle Fekete Zoltán Basemax Zehra Fazal Solecki Janka Celine Simard / Sirque Jessica Paré Sánta Annamária Éhes Panda Nicole Sullivan Nemes Takách Kata Gombi Cree Summer Makay Andrea Nyuszi busz Génesis Rodríguez Zsigmond Tamara Kobra Kirby Howell-Baptiste Törtei Tünde Olivia Mole Nichole Bloom Molnár Ilona DaeNichkhun Kádár-Szabó Bence Hyun-Ki Magyar Bálint Kwang-SunJae Park Kovács Lehel Ye Joon Juhász Levente

Magyar változat A szinkront a Disney Channel megbízásából az SDI Media Hungary készítette.

Magyar szöveg: Borsiczky Péter (1-3. évad) Dalszöveg: Szente Vajk (1-11. 14-15., 22., 24.), Szalay Csongor (12. 18-21.), Nádasi Veronika (13., 16-17., 23., 2-3. évad) Hangmérnök: Kállai Roland (1-10., 12-13. 16-24.), Házi Sándor (11., 14-15.), Schuták László (2-3. évad), Regenye András (3. évad) Vágó: Pilipár Éva (1-10., 12-14., 16-17.), Házi Sándor (11., 15.), Kránitz Bence (18-21.), Wünsch Attila (22-24.), Schuták László (2-3. évad) Gyártásvezető: Újréti Zsuzsa (1. évad), Derzsi Kovács Éva (2-3. évad) Zenei rendező: Nikodém Gerda (1. évad), Posta Victor (2-3. évad) Szinkronrendező: Csere Ágnes (1-10., 12-13. 16-24.) Somló Andrea Éva (11. 14-15.), Földi Levente (2-3. évad) Produkciós vezető: Máhr Rita (1. évad), Orosz Katalin (2-3. évad) További magyar hangok: Szabó Andor, Bálint Adrienn, Szrna Krisztián, Gyurin Zsolt, Bergendi Áron, Németh Attila István, Gardi Tamás, Kövesdi László, Szarvas Attila, Réti Szilvia, Szentirmai Zsolt, Kapu Hajni, Faragó József, Pintér Mónika, Bor László, Fekete Réka, Hám Bertalan, Bartók László, Umbráth László, Fehérváry Márton, Vámos Mónika, Posta Victor, Tarján Péter, Illés Dániel, Galiotti Barbara, Csere Ágnes, Kapácsy Miklós, Magyar Viktória

Epizódok

Évad Epizódok Eredeti sugárzás Magyar sugárzás Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé 1 24 2017. november 20. 2018. október 13. 2018. október 15. 2019. március 4. 2 25 2019. május 6. 2020. február 8. 2021. július 19. 2021. augusztus 20. 3 10 2020. szeptember 21. 2021. február 15. 2021. október 2. 2021. október 31.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2017-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Amerikai számítógépes animációs sorozatok Kategória:Televíziós akciósorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:A Disney Channel saját gyártású műsorai Kategória:A Disney XD saját gyártású műsorai Kategória:2021-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok