Kateřina Siniaková (Hradec Králové, 1996. május 10. –) cseh hivatásos teniszezőnő, párosban és vegyes párosban olimpiai bajnok, világelső, tízenháromszoros Grand Slam-győztes, háromszoros junior Grand Slam-tornagyőztes, az ITF kétszeres páros világbajnoka (2018, 2022), év végi páros világbajnok (2021).
2022-ben lett az egyike annak a négy női páros teniszversenyzőnek, aki elérte a karrier Super Slam-et, azaz pályafutása során mind a négy Grand Slam-tornát, az olimpiai aranyérmet és az év végi bajnoki címet is megnyerte.
2012-ben kezdte profi pályafutását. Öt egyéni és 39 páros WTA-torna győztese, emellett két egyéni WTA125K-, valamint nyolc egyéni és öt páros ITF-tornán végzett az első helyen. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a 27. hely volt 2024. június 27-én. Párosban az 1. helyre először 2018. október 22-én került és 33 héten keresztül őrizte helyét, majd 2021. november 15-én 29 hétre, és 2022. szeptember 12-én 52 hétre ismét a páros világranglista élére állt. 2023. szeptember 10-én egy hétre átadta az elsőséget, de 2023. szeptember 18-tól egy hétig ismét ő vezette a ranglistát. 2024. szeptember 9-én ismét, immár ötödször a páros világranglista élére került, amelyet 46 héten át tartott, majd nyolc hetes kihagyás után 2025. szeptember 22-én visszavette az első helyet. Ezzel 162 hétre növelte páros világelsőségének idejét. 2026. május 4-én hetedszer is az élre került a páros világranglistán.
2013-ban egyéniben döntőt játszott a junior lányok versenyén az Australian Openen, majd Barbora Krejčíkovával párban megnyerték a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen is a junior lányok páros versenyét. A felnőtt Grand Slam tornákon legjobb eredményeként ugyancsak Barbora Krejčíkovával párosban megnyerték a 2018-as és a 2021-es Roland Garrost, a 2018-as és a 2022-es wimbledoni teniszbajnokságot, a 2022-es és a 2023-as Australian Opent, valamint a 2022-es US Opent. A nyolcadik Grand Slam-tornagyőzelmét a 2024-es Roland Garroson az amerikai Cori Gauff, míg a kilencediket a 2024-es wimbledoni teniszbajnokságon az amerikai Taylor Townsend párjaként szerezte meg, ahogyan a tizediket, a tizenegyediket és a tizenkettediket is az amerikaival együtt nyerte a 2025-ös Australian Openen, a 2026-os Roland Garroson és a 2026-os US Openen. Kétszer érte el a karrier Grand Slam-et, először Barbora Krejčíkovával, másodszor Taylor Townsenddel. A tizenharmadik Grand Slam-tornagyőzelmét vegyes párosban szerezte a 2025-ös wimbledoni teniszbajnokságon. Egyéniben a legjobb eredményét a 2019-es Roland Garroson érte el, amelyen a 4. fordulóba jutott.
Olimpiai bajnoki címet szerzett a 2020. évi olimpián Tokióban. 2024-ben vegyes párosban aranyérmet szerzett a párizsi olimpián.
2017 óta Csehszlovákia Fed-kupa-válogatottjának tagja.
2018-ban és 2022-ben is megkapta a Nemzetközi Tenisz Szövetség az ITF páros világbajnoka címét. 2021-ben Barbora Krejčíkovával párosban megnyerte az év végi világbajnokságot.
Junior Grand Slam-döntői Páros Győzelmek (3) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2013 Roland Garros Salak Barbora Krejčíková Doménica González Beatriz Haddad Maia 7–5, 6–2 2013 Wimbledon Fű Barbora Krejčíková Anhelina Kalinyina Irina Simanovics 6–3, 6–1 2013 US Open Kemény Barbora Krejčíková Belinda Bencic Sara Sorribes Tormo 6–3, 6–4
Grand Slam-döntői Páros Győzelmei (12) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2018 Roland Garros Salak Barbora Krejčíková Eri Hozumi Makoto Ninomiya 6–3, 6–3 2018 Wimbledon Fű Barbora Krejčíková Nicole Melichar Květa Peschke 6–4, 4–6, 6–0 2021 Roland Garros Salak Barbora Krejčíková Bethanie Mattek-Sands Iga Świątek 6–4, 6–2 2022 Australian Open Kemény Barbora Krejčíková Anna Danilina Beatriz Haddad Maia 6–7(3), 6–4, 6–4 2022 Wimbledon Fű Barbora Krejčíková Elise Mertens Csang Suaj 6–2, 6–4 2022 US Open Kemény Barbora Krejčíková Catherine McNally Taylor Townsend 3–6, 7–5, 6–1 2023 Australian Open Kemény Barbora Krejčíková Aojama Súko Sibahara Ena 6–4, 6–3 2024 Roland Garros Salak Cori Gauff Sara Errani Jasmine Paolini 7–6(5), 6–3 2024 Wimbledon Fű Taylor Townsend Gabriela Dabrowski Erin Routliffe 7–6(5), 7–6(1) 2025 Australian Open Kemény Taylor Townsend Hszie Su-vej Jeļena Ostapenko 6–2, 6–7(4), 6–3 2026 Roland Garros Salak Taylor Townsend Anna Danilina Aleksandra Krunić 6–2, 7–5 2026 US Open Kemény Taylor Townsend Ashlyn Krueger Robin Montgomery 5–7, 6–0, 6–2
Elveszített döntői (3) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2017 US Open Kemény Lucie Hradecká Csan Jung-zsan Martina Hingis 3–6, 2–6 2021 Australian Open Kemény Barbora Krejčíková Elise Mertens Arina Szabalenka 2–6, 3–6 2025 US Open Kemény Taylor Townsend Gabriela Fabrowski Taylor Townsend 4–6, 4–6
Vegyes páros Győzelmei (1) ÉvBajnokságBorításPartnerEllenfélEredmény 2025 Wimbledon Fű Sem Verbeek Luisa Stefani Joe Salisbury 7–6(3), 7–6(3)
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (5) Összesítés Grand Slam-torna (0)Premier Mandatory (0) WTA 1000 (kötelező)* (0)Premier Five (0) WTA 1000 (nem kötelező)* (0)Premier (0) WTA 500* (0)International (2) WTA 250* (3) *2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése. No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2017. január 7. Shenzhen Open, Sencsen Kemény Alison Riske 6–3, 6–4 2. 2017. július 30. Swedish Open, Båstad Salak Caroline Wozniacki 6–3, 6–4 3. 2022. szeptember 18. Slovenia Open, Portorož Kemény Jelena Ribakina 6–7(4), 7–6(5), 6–4 4. 2023. július 1. Bad Homburg Open, Bad Homburg Fű Lucia Bronzetti 6–2, 7–6(5) 5. 2023. október 22. Jiangxi Open, Nancsang Kemény Marie Bouzková 1–6, 7–6(5), 7–6(4)
Elveszített döntői (5) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2016. július 18. Swedish Open, Båstad Salak Laura Siegemund 5–7, 1–6 2. 2016. szeptember 12. HP Open, Tokió Kemény Christina McHale 6–3, 4–6, 4–6 3. 2018. január 6. Shenzhen Open, Sencsen Kemény Simona Halep 1–6, 6–2, 0–6 4. 2021. június 26. Bad Homburg Open, Bad Homburg Fű Angelique Kerber 3–6, 2–6 5. 2023. október 15. Hong Kong Open, Hongkong Kemény Leylah Fernandez 6–3, 4–6, 4–6
Páros Győzelmei (39) Összesítés Grand Slam-torna (12)Premier Mandatory (0) WTA 1000 (kötelező)* (9)Premier Five (1) WTA 1000 (nem kötelező)* (0)Premier (1) WTA 500* (6)International (4) WTA 250* (3) WTA Finals (1) Olimpia (1) *2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2014. szeptember 13. Tashkent Open, Taskent, Üzbegisztán Kemény Aleksandra Krunić Margarita Gaszparjan Alekszandra Panova 6–2, 6–1 2. 2015. május 1. Sparta Prague Open, Prága, Csehország Salak Belinda Bencic Katerina Bondarenko Eva Hrdinová 6–2, 6–2 3. 2018. június 10. Roland Garros, Párizs, Franciaország Salak Barbora Krejčíková Eri Hozumi Makoto Ninomiya 6–3, 6–3 4. 2018. július 14. Wimbledoni teniszbajnokság, Egyesült Királyság Fű Barbora Krejčíková Nicole Melichar Květa Peschke 6–4, 4–6, 6–05.2019. január 12. Apia International Sydney, Sydney, Ausztrália Kemény Aleksandra Krunić Hozumi Eri Alicja Rosolska 6–1, 7–6(3) 6. 2019. augusztus 11. Rogers Cup, Toronto, Kanada Kemény Barbora Krejčíková Anna-Lena Grönefeld Demi Schuurs 7–5, 6–0 7. 2019. október 13. Ladies Linz, Linz, Ausztria Kemény (f) Barbora Krejčíková Barbara Haas Xenia Knoll 6–4, 6–3 9. 2021. február 7. Gippsland Trophy, Melbourne, Ausztrália Kemény Barbora Krejčíková Csan Hao-csing Latisha Chan 6–3, 7–6(4) 10. 2021. május 8. Mutua Madrid Open, Madrid, Spanyolország Salak Barbora Krejčíková Gabriela Dabrowski Demi Schuurs 6–4, 6–3 11. 2021. június 13. Roland Garros, Párizs, Franciaország Salak Barbora Krejčíková Bethanie Mattek-Sands Iga Świątek 6–4, 6–2 12. 2021. augusztus 1. 2020-as olimpia, Tokió, Japán Kemény Barbora Krejčíková Belinda Bencic Viktorija Golubic 7–5, 6–1 13. 2021. október 23. Kreml Kupa, Moszkva, Oroszország Kemény (f) Jeļena Ostapenko Nagyija Kicsenok Raluca Olaru6–2, 4–6, [10–8] 14. 2021. november 17. WTA Finals, Guadalajara, Mexikó Kemény (f) Barbora Krejčíková Hszie Su-vej Eise Mertens6–3, 6–4 15. 2022. január 8. Yara Valley Vlassic, Melbourne, Ausztrália Kemény Bernarda Pera Tereza Martincová Mayar Sherif6–2, 6–7(7), [10–5] 16. 2022. január 30. 2022-es Australian Open, Melbourne, Ausztrália Kemény Barbora Krejčíková Anna Danilina Beatriz Haddad Maia 6–7(3), 6–4, 6–4 17. 2022. június 19. German Open, Berlin, Németország Fű Storm Sanders Alizé Cornet Jil Teichmann 6–4, 6–3 18. 2022. július 10. 2022-es wimbledoni teniszbajnokság, London, Egyesült Királyság Fű Barbora Krejčíková Elise Mertens Csang Suaj 6–2, 6–4 19. 2022. szeptember 11. 2022-es US Open (tenisz), New York, Egyesült Államok Kemény Barbora Krejčíková Catherine McNally Taylor Townsend 3–6, 7–5, 6–1 20. 2022. október 9. Jasmin Open, Monasztir, Tunézia Kemény Kristina Mladenovic Kato Miju Angela Kulikov 6–2, 6–0 21. 2023. január 29. 2023-as Australian Open, Melbourne, Ausztrália Kemény Barbora Krejčíková Aojama Súko Sibahara Ena 6–4, 6–3 22. 2023. március 19. Indian Wells Open, Indian Wells, Amerikai Egyesült Államok Kemény Barbora Krejčíková Beatriz Haddad Maia Laura Siegemund 6–1, 6–7(3), [10–7] 23. 2023. szeptember 16. San Diego Open, San Diego, Egyesült Államok Kemény Barbora Krejčíková Danielle Collins Coco Vandeweghe 6–1, 6–4 24. 2024. február 25. Dubai Tennis Championships, Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Kemény Storm Hunter Nicole Melichar-Martinez Ellen Perez 6–4, 6–2 25. 2024. június 19. Roland Garros, Párizs, Franciaország Salak Cori Gauff Sara Errani Jasmine Paolini 7–6(5), 6–3 26. 2024. július 13. Wimbledon, London, Egyesült Királyság Fű Taylor Townsend Gabriela Dabrowski Erin Routliffe 7–6(5), 7–6(1) 27. 2024. július 28. Prague Open, Prága, Csehország Salak Barbora Krejčíková Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová 6–3, 6–3 28. 2024. október 27. Guangzhou Open, Kanton, Kína Kemény Csang Suaj Katarzyna Piter Stollár Fanny 6–3, 6–1 29. 2025. január 26. Australian Open, Melbourne, Ausztrália Kemény Taylor Townsend Hszie Su-vej Jeļena Ostapenko 6–2, 6–7(4), 6–3 30. 2025. február 22. Dubai Tennis Championships, Dubaj, Egyesült Arab Emírségek Kemény Taylor Townsend Hszie Su-vej Jeļena Ostapenko 7–6(5), 6–4 31. 2025. szeptember 21. Korea Open, Szöul, Dél-Korea Kemény Barbora Krejčíková Maya Joint Catherine McNally 6–3, 7–6(6) 32. 2025. október 12. Wuhan Open, Vuhan, Kína Kemény Storm Hunter Anna Danilina Aleksandra Krunić 6–3, 6–2 33. 2026. január 18. Adelaide International, Adelaide, Ausztrália Kemény Csang Suaj Ljudmila Kicsenok Desirae Krawczyk 6–1, 6–4 34. 2026. március 15. Indian Wells Open, Indian Wells, Amerikai Egyesült Államok Kemény Taylor Townsend Anna Danilina Aleksandra Krunić 7–6(4), 6–4 35. 2026. március 29. Miami Open, Miami, Amerikai Egyesült Államok Kemény Taylor Townsend Sara Errani Jasmine Paolini 7–6(0), 6–1 36. 2026. május 3. Madrid Open, Madrid, Spanyolország Salak Taylor Townsend Mirra Andrejeva Gyiana Snajgyer 7–6(2), 6–2 37. 2026. június 7. Roland Garros, Párizs, Franciaország Salak Taylor Townsend Anna Danilina Aleksandra Krunić 6–2, 7–5 38. 2026. augusztus 14. Canadian Open, Toronto, Kanada Kemény Csang Suaj Sara Errani Nicole Melichar-Martinez 6–3, 6–4 39. 2026. szeptember 12. US Open, New York, Amerikai Egyesült Államok Kemény Taylor Townsend Ashlyn Krueger Robin Montgomery 5–7, 6–0, 6–2
Elveszített döntői (19)