Gazdag Ferenc (Felsőrönök, 1946. szeptember 24.) történész, biztonságpolitikus, egyetemi tanár, diplomata.
Tanulmányai és munkássága
Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte történelem-filozófia szakon. Fő érdeklődési köre a nemzetközi kapcsolatok és a történelem összekapcsolódása volt. 1981-től végzett oktató munkát az ELTE-n. 1991-től évtizedig a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója volt, majd 2001 májusától a külügyminisztérium Fegyverzetellenőrzési és Biztonságpolitikai Főosztályát vezette. 2003 augusztusától a Kodolányi János Főiskola tanára volt. 2005-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.
1985-ben védte meg kandidátusi disszertációját az atlanti központú nyugat-európai biztonságpolitikai rendszer kialakulásáról. A 80-as évek második felében monográfiákat írt oktatási célokra (Franciaország története 1945-1988, Európai integrációs intézmények). Az európai integráció oktatásának egyik első képviselője volt az ELTE-n.
1991-től volt a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója, vezetése alatt az intézet Magyarországon és külföldön egyaránt elismert kutatóhellyé vált, amely mint tárcaintézet, alkalmazott kutatásokat végzett a HM és a KÜM igényeinek kielégítésére. Az intézet alapkutatásokat indított be a magyar és az európai biztonságpolitika terén, ami akkoriban új kutatási területnek számított. Több éves munka után 1997-ben, majd 2001-ben adta ki szerkesztésében a „Biztonságpolitika” című kötetet, amely felvázolta a politológia és a hadtudomány között kialakult diszciplína alapjait.
2001 és 2003 között a Külügyminisztériumban a Fegyverzetellenőrzési és Biztonságpolitikai Főosztályt vezette, a gyakorlatban alkalmazva kül- és biztonságpolitikai ismereteit. A főosztály hatáskörébe tartoztak a multilaterális nemzetközi biztonságpolitikai intézmények. Koordinálta a magyar nemzeti biztonsági stratégia elkészítését.
Számos külföldi felsőoktatási intézményben (Université de Nice, az Université Libre de Bruxelles, az Université Catholique de Louvain, a párizsi Insitut des Hautes Études Diplomatique et Stratégique, a New York University (NYU), a Pittsburg State University, az otzenhauseni Europaeische Akademie, az athéni Pantheon University, s a prágai Károly egyetem) is tartott előadásokat. Vendégtanárként oktatott a Sorbonne-Nouvelle, Paris-III és a Sorbonne-8 Saint-Denis egyetemeken. Nemzetközi konferenciákon közel 100 előadást tartott.
2005-ben a politikai tudományok doktora lett. 2007-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, illetve 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára.
Publikációi Publikációs listáján 2016 októberében 133 tétel szerepelt.Gazdag Ferenc közleményei Die Belastung der Kantonshaushalte durch die Hochschulausgaben; Lang, Bern, 1970 (Europäische Hochschulschriften. R. 5., Volks- und Betriebswirtschaft, 27.) Az egységpolitika és a munkásmozgalom Nyugat-Európában. Összeállítás a külföldi politikai irodalomból, 1976-1977; összeáll. Gazdag Ferenc, Krausz Tamás, Mesterházi Miklós; Országgyűlési Könyvtár, Bp., 1978 Gazdag Ferenc–Kiss J. László: Francia-nyugatnémet kapcsolatok a hetvenes években; MKI, Bp., 1981 (Tanulmányok Magyar Külügyi Intézet) François Mitterrand és a Francia Szocialista Párt; TIT, Bp., 1981 (Nemzetközi tájékoztató) Gazdag Ferenc–Kiss J. László: Együttműködés és rivalizálás, francia-nyugatnémet kapcsolatok a második világháború után; Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztály, Bp., 1983 (Tudományos szocializmus füzetek) Balázs József–Gazdag Ferenc: Fegyverek a Diadalív alatt. Franciaország biztonságpolitikájáról; Zrínyi, Bp., 1983 Ferenc Gazdag–László J. Kiss: About the interpretation of cold war; Lapkiadó Vállalat, Bp., 1987 Franciaország története, 1945-1988; Kossuth, Bp., 1989 Európai integrációs intézmények; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1992 A Nyugat-Európai Unió. A megalakulástól a megvalósulásig; szerk. Dunay Pál, Gazdag Ferenc; Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet, Bp., 1994 A Helsinki folyamat. Az első húsz év. Tanulmányok és dokumentumok; szerk. Dunay Pál, Gazdag Ferenc; Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet–Magyar Külügyi Intézet–Zrínyi Kiadó, Bp., 1995 Franciaország kül- és biztonságpolitikája Mitterrand elnöksége alatt, 1981-1995; Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Bp., 1996 (Védelmi tanulmányok) A comparative analysis of the Visegrad countries and their endeavours to integrate into the North Atlantic Alliance. Final report to the NATO Fellowship program, 1996-1997; Institute for Strategic and Defence Studies, Bp., 1997 (Defence studies) Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO); Magyar Atlanti Tanács, Bp., 1997 Az európai integráció; Calibra, Bp., 1997 (Élő történelem) Franciaország története, 1945-1995; Zrínyi, Bp., 1997 Európai integrációs intézmények; Osiris, Bp., 1999 (Magyarország az Európai Unióban) Az Európa Tanács, 1949-1999. Tanulmányok és dokumentumok; szerk. Gazdag Ferenc, Kovács Péter; Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Bp., 1999 NATO dokumentumok, 1994-1999; szerk. Gazdag Ferenc; Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet–NATO Információs és Sajtóiroda, Bp.–Brüsszel, 1999 Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája; Osiris, Bp., 2000 (Magyarország az Európai Unióban) A második pillér: van-e az Európai Uniónak külpolitikája?; Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Bp., 2000 (Védelmi tanulmányok) Biztonságpolitika; szerk. Gazdag Ferenc; Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal, Bp., 2001 Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája; Osiris, Bp., 2002 (Magyarország az Európai Unióban) Európai integrációs intézmények; Osiris, Bp., 2002 (Magyarország az Európai Unióban) Joó Rudolf emlékkönyv, 2002; szerk. Gazdag Ferenc; Külügyminisztérium, Bp., 2002 Magyar biztonság- és védelempolitikai dokumentumok, 1989-1998, 1-2.; szerk. Gazdag Ferenc; HM Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal, Bp., 2002 Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája; Osiris, Bp., 2003 (Magyarország az Európai Unióban) Magyar külpolitika a 20. században. Tanulmányok; szerk. Gazdag Ferenc, Kiss J. László; Zrínyi, Bp., 2004 Oroszország és Európa. Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény; szerk. Ljubov Siselina, Gazdag Ferenc; Zrínyi, Bp., 2004 Európai integráció és külpolitika; Osiris, Bp., 2005 (Osiris tankönyvek) Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája; Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2005 A kibővült Európai Unió: hatalom, választások, külpolitika. Válogatás a 2004. június 25-26-án Siófokon Unióban Európával: választások és változások címmel megrendezett vándorgyűlésen elhangzott előadásokból; szerk. Gazdag Ferenc, társszerk. Pécseliné Vajai Tünde, Szele Bálint; Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2005 Geopolitika és biztonság; szerk. Gazdag Ferenc; Zrínyi, Bp., 2006 (Biztonság a XXI. században) Biztonsági tanulmányok. Biztonságpolitika; szerk. Gazdag Ferenc; ZMNE, Bp., 2011 (Nemzet és biztonság könyvek) Franciaország története, 1918-1995; Kossuth, Bp., 2011 (A rövid XX. század) A biztonsági tanulmányok alapjai. Közös modul; Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bp., 2013 Magyar kül-, biztonság- és védelempolitikai dokumentumok, 1990-2012. Közös modul; szerk. Gazdag Ferenc, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Bp., 2013 A magyar külpolitika, 1989-2014; szerk. Gazdag Ferenc; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézet, Bp., 2014
Jegyzetek
Források Életrajza a KÜM honlapján
További információk Gazdag Ferenc cv Személyi adatlap az Országos Doktori Tanács honlapján, fényképpel Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Magyarország Európában, Európa a világban. Tanulmánykötet Gazdag Ferenc 70. születésnapjára; szerk. Koller Boglárka, Marsai Viktor; Dialóg Campus, Bp., 2016
Kategória:Magyar politológusok Kategória:Magyar történészek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Magyar diplomaták Kategória:Élő személyek