Gazdag László (Pásztó, 1953. március 19. –) magyar közgazdász, közíró.
bélyegkép|270px|1989–2010 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított
Élete és munkássága 1971-ben érettségizett a gyöngyösi Mezőgazdasági Technikumban. 1978-ban diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi tagozatán agrárszakon. 1979-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián első és harmadik díjat nyert két szekcióban. Az első díjat a Jánossy-féle helyreállítási periódusokról írt dolgozatával, a harmadik díjat az agrárszekcióban a termőföld árának képzéséről írt dolgozatával. 1981-ben egyetemi doktori fokozatot, 1999-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1978–1989 között a szekszárdi KSZE Növénytermelési Rendszer közgazdasági osztályvezetője volt, főként elemzéssel foglalkozott. 1989–1999 között a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán adjunktus, majd 1999–2009 között egyetemi docens volt. 2009-től a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Karán, 2011-től a Kodolányi János Főiskolán tanított. 2013–2016 között a Tatabánya-Budapest székhelyű Edutus Főiskolán tanított, onnan ment nyugdíjba 2016-ban.
Főbb kutatási területei makrogazdaságtan, a monetáris szféra és a reálszféra kapcsolata történetfilozófia (fejlődéselmélet) a filozófia, a vallás, és a természettudomány (modern fizika) kapcsolata
Legfontosabb publikációi Átváltozások az Elbától keletre és nyugatra. Szenci Molnár Társaság kiadása, 1994 A relativitáselméleten túl. Szenci Molnár Társaság kiadása, 1995. Angol nyelven: Beyond the theory of the relativity. 1995. Ismertette: Fusion Facts Now Reports on Both Cold Fusion and Other Enhanced Energy Devices.Volume 7. Number 4.October 1995. Gazdag László. Beyond the theory of the relativity. 1995. Relativitáselmélet és szuperfolyékony vákuum. (Avagy a bölcselet alkonya) MEK-OSZKGazdag László. Relativitáselmélet és szuperfolyékony vákuum Superfluid mediums, vacuum spaces. Speculations in Science and Technology, Vo.12.,No. 1., 1989 Combining of the gravitational and electromagnetic fields. Speculations in Science and Technology, 1993. 16(1), 20-25. 1993 Einstein’s second postulate. Speculations in Science and technology, Vo. 18., 1995 Combining of the strong and weak interactions. Light Work, USA, Tucson, 1998 február, Vol. 4. No. 2a. p. 1-2. The Einstein-equations as real motion equations. Light Work, USA, Tucson, 1998. május Homályos zóna. Kornétás, 2001 A hárompólusú világ erővonalai. (Társszerzőként Baka Judittal) Krónika, Pécs, 2002 A teremtés titka. Alexandra K. 2004. (László Ervin és Hernádi Gyula előszavaival) A Bokros-csomag mítosza és a valóság. Laurus, 2007 A világűr meghódításának első 50 éve. (Társszerzőként Mészáros Istvánnal) Laurus, 2007 A közgazdaságtan alapjai. Dialog Campus, 2007 Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus, 2009 A menedzsment alapjai. Dialog Campus, 2010 A fejlődés természete (Civilizációk). Szamárfül, 2011 Van élet a halál után (?). Tarandus, 2012. (László Ervin előszavával) A bölcselet vége: az éter konzisztens elmélete. (társszerző Kristóf Miklós) MEK.Gazdag László: A bölcselet vége. Kristóf Miklós: Az éter konzisztens elmélete. 8. Fejezet. Gazdag László A hosszú távú gazdasági ciklusok. In.: Közgazdaságtan.Társadalom-gazdaságtan, makroökonómiai alapok. Szerkesztette: Dr. habil. Csath Magdolna (DSc) Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest, 2014.Gazdag László A hosszú távú gazdasági ciklusok. Marx, marxizmus, szocializmus. Scolar, 2016 Magyarország agrártörténete; Agroinform, Budapest, 2016 Környezet – gazdaságtan. Környezet gazdálkodás. Kossuth Könyvkiadó. 2018 László Ervin filozófus The Connectivity Hypothesis (New York-i Állami Egyetem, 2003) c. könyvéhez matematikai-fizikai függeléket írt. Közgazdasági és filozófiai publikációinak száma meghaladja a 150-et, egyéb közírói cikkeinek száma az ezret.
Toll és Igazságban megjelent írásai. Válogatás Pénzügy-gazdaság.Toll és Igazság. 2021. Választás 2021/22. Toll és Igazság. Klímaválság: Valós veszély, vagy hisztéria ? Fenntartható agrárium. A vidék népe a pesti flaszterról nézve. Bolondok kontinense. Hol folyjon a kutatás. Toll és Igazság. 2022. Az űrverseny első évtizede: Szovjet fölény. Toll és Igazság. 2023.09.12. OROSZ-UKRÁN TESTVÉRHÁBORÚ. Toll és Igazság. 2023.08.28. Európa haldoklása. Toll és Igazság. 2023.12.06. MODERNIZÁCIÓS ZSÁKUTCÁK. Toll és Igazság. 2024.02.06. Iszlám veszély. Toll és Igazság. 2024.04.24. Viszont válasz foghegyről. Toll és Igazság. Vélemény. 2024.06.09. Társadalompatalógia. Toll és Igazság. Társadalom-Politika. 2024.06.12. KÖRNYEZET-GAZDASÁGTAN, KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Toll és Igazság. Kutatás-Kultúra. 2024.06.27. Területért békét. Toll és Igazság. Külpolitika. 2024.07.16. A megsebzett medve szindróma. Toll és Igazság. Biztonságpolitika-Honvédelem. 2024.07.18. A versenyképesség kulcs a szerkezetpolitika. Toll és Igazság. Pénzügy-Gazdaság. 2024.07.22. 90-es évek: Az elvesztett évtized. Toll és Igazság. Biztonságpolitika-Honvédelem. 2024.08.07. 1989: A magyar modernizációs törekvések kudarcai. Toll és Igazság. Pénzügy-Gazdaság. 2024.09.11. Paláver és a bérinflációs mese. Toll és Igazság. Pénzügy-Gazdaság. 2025.01.25. Békét az ukrán és orosz népnek. Toll és Igazság. Külpolitika. 2025.03.08. AZ OROSZOK MÁR A GÁZVEZETÉKBEN VANNAK! Toll és Igazság. Vélemény. 2025.03.12. TERÜLETÉRT BÉKÉT? Toll és Igazság. Külpolitika. 2025.03.22. Több mint bűn: hiba. Toll és Igazság. Pénzügy-Gazdaság. 2025.03.31. MIGRÁNSVÁLSÁG: TÉVHITEK ÉS VESZÉLYEK! Toll és Igazság. Társadalom-Politika. 2025.04.17. A TÖRTÉNELEM LEGFURCSÁBB PÁRBAJA. Toll és Igazság. 2025.08.20. Történelem. REJTÉLYES MENNYBEMENETELEK, ELTŰNÉSEK. Toll és Igazság. 2025.08.21. Kutatás-Kultúra MARCUSE HALÓDÓ KÉSŐ KAPITALISTA BIRODALMAI. Toll és Igazság. 2025.08.24. Vélemény.
Elismerései Gazdag László, az aranykatedrás. Előadásai maradandó élményt jelentenek a hallgatóknak. Tolnai Népújság, 2000.12.14. 292. sz.
Videófelvételek Gazdag László: Van élet a halál után (?) könyvbemutató 1. rész (Tarandus Kiadó) – Youtube.com, Közzététel: 2012.07.04. Tarandus Kiadó. Gazdag László: Van élet a halál után (?) könyvbemutató 2. rész (Tarandus Kiadó) – Youtube.com, Közzététel: 2012.07.05. Tarandus Kiadó. Gazdag László: Van élet a halál után (?) könyvbemutató 3. rész (Tarandus Kiadó) – Youtube.com, Közzététel: 2012.07.07. Tarandus Kiadó. Marx. marxizmus. Műsorvezető: Egely György. Vendég: Dr. Gazdag László, közgazdász, egyetemi docens – Youtube.com, Közzététel: 2016.11.22. hatoscsatorna. Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető: Egely György. Vendég: Dr. Gazdag László, közgazdász, egyetemi docens – Youtube.com, Közzététel: 2018.02.27. hatoscsatorna. Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető: Egely György. Vendég: Dr. Gazdag László, közgazdász, egyetemi docens – Youtube.com, Közzététel: 2018.12.04. hatoscsatorna.* Gazdag László: Összeomlások II. Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető Egely György. 2015.01.07. hatoscsatorna Videó Gazdag László: Marx, marxizmus. Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető Egely György. 2016.11.22. hatoscsatorna Videó Gazdag László: Kapitalizmus ma és holnap. Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető Egely György. 2016.12.07. hatoscsatorna Videó Gazdag László: Az utolsó válság ? Műsorvezető Egely György. Tabuk, Titkok, Tények. 2018.02.27. hatoscsatorna Videó Gazdag László: Javítható- a kapitalizmus ? Tabuk, Titkok, Tények. Műsorvezető Egely György. 2018.09.11. hatoscsatorna. Videó
Hazai és nemzetközi hivatkozások Sipos Béla. Recenzió. Demokrata 30. 2025.02.04. Gazdag László: Iszlám apokalipszis. OSZK-MEK. Magánkiadás. Jogvédett. 2025. (Itt megtalálható:Gazdag László: Iszlám apokalipszis.) Cs. Szabó Béla. Recenzió. Toll és Igazság. Kutatás-Kultúra. 2025.02.06. Gazdag László: Iszlám apokalipszis. OSZK-MEK. Magánkiadás. Jogvédett. 2025. (Itt megtalálható:) Gazdag, L. (1993). Combining of the gravitational and electromagnetic fields. Speculations in Science and Technology, 16(1), 20-25. Gazdag, L. (1995). A relativitas elmeleten tul (Beyond relativity theory). Budapest, Hungary: Szenci Molnar Tarsasag. c. munkáira hivatkozik: Ervin Laszlo. Cosmic Connectivity: Toward a Scientific Foundation for Transpersonal Consciousness. INTERNATIONAL JOURNAL OF TRANSPERSONAL STUDIES. Volume 23. Issue 1. Article 4. 1-1-2004.
Jegyzetek
Források
Gazdag László életrajza
Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pásztóiak Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek