Simon ben Cemáh Durán (), rövidítve RaSBaC [Rabbi Simon Ben Cemáh, ], (Palma de Mallorca, 1361 – Algír, 1444) késő középkori észak-afrikai zsidó hittudós.

Élete Mallorcából származott, majd Észak-Afrikába költözött át, és ott telepedett le. Ismerte a zsidó irodalmon kívül a keresztény teológiát. Műveiben szem előtt tartotta a nyelvészeti és tudományos igazságokat, bár nem mindig érvényesíti következetesen őket.

A Talmud álláspontját minden más nézet fölé helyezi, ennek ellenére olykor a Kabbala területére téved. A Biblia-egzegézisben kitart a pésat mellett, például Jób könyvének kommentálásakor. Előadása módszeres, prózája kifogástalan, csak olykor a mesterkélt rímeltetés rontja meg.

Támadta Izsák ben Séset döntvényeit egy-egy ellen-responzummal. Ugyanakkor Nahmanidésszel szemben védelmébe vette Maimonidész törvénykönyvét. Ebből a célból ő maga is összeállította a 613 ószövetségi zsidó parancsolatot Salamon ibn Gavirol azháráinak a szellemében. Maimonidész műveinek védelmezése indította Hászdái ben Júda Kreszkasz vallásfilozófiai kritikája ellen irányuló Ór Ha-Chájjim ('Az élet világossága') című művének megírására.

Vallásfilozófiával foglalkozik még a bibliai ősatyák mondásait etikai és művelődéstörténeti kitérések kapcsán magyarázó Mágen Ábótja ('Az atyák védőpajzsa'). Keresztény- és muszlim-ellenes viták találhatóak a Késet ve-rómachban ('Íj és dárda'). Az iszlám vallást ebben elsősorban egy 14. századi anonim Averroës-fordításból meríti.

Fia, Salamon ben Simon Durán is jelentős középkori zsidó hittudós lett.

Források , II. köt., 51–52. o.

Kapcsolódó szócikkek Középkori zsidó irodalom

Kategória:Középkori zsidó költők, írók Kategória:1361-ben született személyek Kategória:1444-ben elhunyt személyek