Böszörményi Jenő (Szentes, 1882. május 6. – Szentes, 1955. február 4.) református lelkipásztor, egyházi író, novellista. Irodalmi munkássága és kiváló előadói készsége révén országos ismertségnek örvendett, jó barátságban állt Móricz Zsigmonddal, aki több novellájának anyagát Böszörményitől kapta..

Élete

Édesapja Böszörményi Károly ügyvéd, édesanyja Szathmáry Erzsébet. Elemi és középiskolai tanulmányaitZolnay Károly: A Szentesi Magyar Királyi Állami Főgimnázium Ertesítője az 1898-99. iskolai évről. Szentes, 1899. (e-Könyvtár Szentes) szülővárosában végezte, majd a gimnázium után 1899-től a Budapesti Református Theológiai Akadémia hallgatója, 1903-tól Lipcsében ösztöndíjas. Hazatérését követően előbb a Budapest-Kálvin téri Egyházközség segédlelkésze, majd a Budapest-Kőbányai gyülekezet hitoktató lelkésze, egyben a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület lelkésze. 1909-1913 között ő szerkesztette az egyesület Olajág című folyóiratát. 1909-ben Budapesten feleségül vette Stőri Paula missziós tanítónőt, akitől három gyermeke született: Imre (1910, jogász), Ede (1911, hitoktató-lelkész, demográfus),Rózsa Gábor: Történetek, anekdoták - Dr. Böszörményi Ede elmúlt 90 éves. In: Szentesi Élet 2001.11.16. (e-Könyvtár Szentes)Böszörményi Ede . In: Hódmezővásárhelyi Digitális Enciklopédia. Márta (1918, orvos).Labádi Lajos: "Valódi mestere a szónak" - 125 éve született Böszörményi Jenő lelkész. In: Szentesi Élet 2007.05.04. (e-Könyvtár Szentes) 1913 elején hívták haza Szentesre és – négy jelölt közül – hatalmas többséggel őt választották meg az újonnan szerveződő felsőpárti lelkészi állásra.Református papválasztás. In: Szentesi Lap 1913.01.23. (e-Könyvtár)Labádi Lajos: Avatás a háború előestéjén - Kilencvenéves templom (II.). In: Szentesi Élet 2004.05.28. (e-Könyvtár Szentes)

Az első világháború kitörésekor bevonult és a 40. honvéd gyalogsági hadosztály tábori lelkészeként két éven át szolgált a délvidéki és galíciai frontokon. Századosi rendfokozattal szerelt le, mint a vöröskeresztes díszjelvény tulajdonosa.

1922-ben Futó Zoltán esperes halálát követően őt választották meg a szentesi nagytemplomi gyülekezet lelkészévé, s 1952-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig itt szolgált. Az egyházi és városi, valamint a megyei szervezetekben fontos pozíciókat töltött be. Jelentősebb tisztségei voltak: egyházmegyei tanácsbíró, a Tiszántúli Egyházkerület közgyűlési tagja, zsinati tag, emellett megyei és városi képviselő. Tevékenységét a humanitás jellemezte. Városi képviselőként számos alkalommal szólalt fel a szegények, elesettek érdekében, cikkei is jelentek meg a témában: „Ha a nyomor annyi változata nem vonult volna fel előttem, nem írnék róla.”Idézi fia, Böszörményi Ede: Böszörményi Jenő. 1882-1955. 7. o. (kézirat, Szentesi Levéltár) 1953-tól utódja Munkácsy György lett.

Irodalmi munkássága

Számos folyóiratban jelentek meg egyházi és szépirodalmi jellegű írásai, de néhány néprajzi vonatkozású tanulmánya is napvilágot látott. Publikációinak száma 100 fölött van. Első novelláskötetét Verőfényes úton címmel adta ki 1928-ban. Előszavát a jeles egyházfő, Ravasz László püspök írta.Verőfényes úton. Budapest, 1928. 5-6. o.; Ravasz László püspök előszava Böszörményi Jenő könyvéhez. Szentesi Hírlap 1928. ápr. 22. 3. o. Ezt követte három másik kötet és egy színdarab. Könyvei egyházi és világi oldalról is pozitív fogadtatásban részesültek.Levelek és kritikák Böszörményi Jenő könyvéről. Szentesi Hírlap 1928. máj. 26. 3. o. Novellái nem fikciókon, megtörtént eseteken alapszanak. A szentesi emberről, az alsóbb néprétegek életéről ír példabeszédszerű, erkölcsi tanulságokat is hordozó történeteket, amiket maga is átélt vagy hőseit ismerte. Novellái olvasmányos, irodalmi értékkel bíró írások, melyeket sajátos humorával fűszerez.Szentes irodalmi emlékei. Szerk.: Vágvölgyi Zoltán. Szentes, 2016. (e-Könyvtár)

A Bibó István által szerkesztett Népünk és Nyelvünk c. folyóirat a következő szavakkal jellemzi:

Böszörményit nem csupán novelláiról, de rendkívül színes, élvezetes, sokszor mulattató előadásairól is ismerték. Barátja, Móricz Zsigmond mondta róla, hogy Böszörményi az ország egyik legjobb anekdotázó előadója.Böszörményi Ede: Történetek, anekdoták. Debrecen, 2000. (Magyar református egyháztörténeti dolgozatok 6.) 6. o. Az író saját bevallása szerint öt novelláját is Böszörményi szentesi anekdotái ihlették.Böszörményi Jenő: Kajántól Londonig… Tiszamenti kalendárium a magyar szabadságharc százéves évfordulójára 1948. évre. Szerk.: Seres József. Szeged, 1948. 105. o.

72 évesen halt meg Szentesen. A családi sírbolt a református középtemetőben található, ahol Böszörményi Jenő együtt nyugszik felmenőivel, feleségével és gyermekeivel.

Emlékezete Márta nevű lánya 1995-ben hozta létre a Böszörményi Jenő és Neje Emlékalapítványt, mely a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen folyó tudományos kutatói munkát és eredményeinek megismertetését támogatja.

Főbb művei Ünnepnap Kapernaumban. Budapest, 1912., (Lórántffy Zsuzsanna Egyesület Kiadványai 1.), 1912. „Szivem és testem ujjonganak az élő Isten felé”. Budapest, 1912. (Lórántffy Zsuzsanna Egyesület Kiadványai 2-3.) Aki győz. Budapest, 1913. (Lórántffy Zsuzsanna Egyesület Kiadványai 4.) Krisztus és a bélpoklos. Budapest, 1913. (Lórántffy Zsuzsanna Egyesület Kiadványai 5.) Verőfényes úton. Elbeszélések. Budapest, 1928. Magyar ég alatt. Elbeszélések. Szentes 1929. A magyar ember és a halál. Budapest, 1929Népünk és Nyelvünk 1929. 10-12- füzet. 160-165. o. A magyar nép lelkivilága. Budapest, 1929.Népünk és Nyelvünk 1929. 10-12- füzet. 269-274. o. Egy szatócsbolt története. Mezőtúr, 1930. (Csendes esték 2.) Napsütötte mezőkön. Elbeszélések. Szentes, 1931. (e-Könyvtár Szentes) Kiderül az ég. Falusi történet egy felvonásban. Szentes, 1933. (e-Könyvtár Szentes) A falu tanítót választ. Budapest, 1934. (Missziós füzetek 38.) Virradni kezd. Elbeszélések. Budapest, 1937. (e-Könyvtár Szentes) Böszörményi Jenő válogatott írásai és elbeszélései. Debrecen, 1999.

Jegyzetek

Róla szóló irodalom

Böszörményi Jenő. Csongrádmegyei Hírlap 1938. máj. 4. Böszörményi Jenő ünneplése. Alföldi Újság 1938. máj. 5. Böszörményi Ede: Református lelkészek Móricz Zsigmond védelmében. Református Egyház. 1975. ápr. 1. 94-95. o. Emlékek, anekdoták Böszörményi Jenőről. In: Böszörményi Ede: Történetek, anekdoták. Debrecen, 2000. Böszörményi Jenő. In: Szentes helyismereti kézikönyve. (Szerk: Kis-Rácz Antalné, Labádi Lajos, Vörös Gabriella) Szentes, 2000. Labádi Lajos: „Valódi mestere a szónak” -125 éve született Böszörményi Jenő lelkész. Szentesi Élet 2007. máj. 4. (e-Könyvtár Szentes) Szentes irodalmi emlékei. Szerk. Vágvölgyi Zoltán. Szentes, 2016. (e-Könyvtár Szentes)

Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Szentesiek Kategória:Magyar református lelkészek Kategória:Magyar írók Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban