Dušan Mitana (Morvamogyoród, 1946. december 9. – Pozsony, 2019. május 22.) szlovák író, forgatókönyvíró és dramaturg.
Életrajz Munkáscsaládban született, iskoláit Morvamogyoródon és Vágújhelyen végezte, utóbbi helyen 1964-ben érettségizett. Munkásként kezdett dolgozni, de nemsokára (1965) a pozsonyi Comenius Egyetemre került, a filozófiai karon újságírást hallgatott. 1967-ben e tanulmányait megszakította, a Mladá tvorba szerkesztőségébe került. 1967–1972 közt újból hallgató, de ekkor film- és televíziós dramaturgiát tanult a pozsonyi VŠMU-n (Zeneakadémia). 1973–1974 között a Romboid című folyóiratnál volt szerkesztő, 1975-től az irodalmi alkotásnak szentelte magát. Pozsonyban élt.
Munkássága Első irodalmi alkotásait a Mladá tvorba (Ifjú alkotás), majd hamarosan a Slovenské pohľady (Szlovák nézetek) és a Romboid című folyóiratok közölték. Könyvvel – egy elbeszélés-gyűjteménnyel – csak 1970-ben debütált. Műveiben az élethelyzetek groteszkségét ábrázolja, egyben az emberi létet mint abszurditást, az életet mint véletlenek és titkok sorozatát. Könnyedén összefonódik nála a racionális a fantasztikussal, a normális a patologikussal, a megszokott a bizarral, ezáltal a mindennapi történésekből is lebilincselő olvasmány lesz, nem egyszer váratlan fordulatokkal és befejeződésekkel.
Művei Próza 1970 – Psie dni (Rémes idők), elbeszélés-gyűjtemény 1972 – Patagónia, novella 1976 – Nočné správy (Éjszakai hírek), novelláskötet 1984 – Koniec hry (A játék vége) 1987 – Na prahu (A küszöbön) 1991 – Hľadanie strateného autora (Az elveszett szerző keresése) 1993 – Slovenský poker (Szlovák póker) 1996 – Prievan (Huzat) 1998 – Pocity pouličného našinca (Egy hazai járókelő érzései) 1999 – Návrat Krista (Krisztus visszatérése) 2000 – Môj rodný cintorín (Nálunk a temetőben), pamäti (emlékek) 2001 – Krst ohňom (Tűzkeresztség) 2001 – Psie dni (Rémes idők) 2005 – Zjavenie (Jelenés), az Anasoft litera pályázat döntőjébe jutott.
Költészet 1991 – Krutohory 1996 – Maranatha
Forgatókönyvek 1973 – Škola lásky (A szerelem iskolája), televíziós játék 1974 – Dynamit (Dinamit), televíziós játék 1976 – Plukovník Chabert (Chabert ezredes), televíziós játék 1979 – A pobežím až na kraj sveta (És elfutok a világ végéig is), Mária Ďuríčková Majka Tárajka című könyve alapján készített film forgatókönyve
Monográfiák Zdenka Ďuranová: Lieber tot als elendig. Das Suizid-Motiv in der slowakischen Gegenwartsliteratur am Beispiel der Kurzprosa Dušan Mitanas. Inkább holtan, mint nyomorultul (Az öngyilkosság-motívum a kortárs szlovák irodalomban Dušan Mitana kisprózája példáján), Marburg: Tectum 2010, Špeciálne:KnižnéZdroje/9783828822856|
Magyarul A játék vége; ford. Ardamica Ferenc; Madách, Bratislava, 1986 Jelenés; ford. Jakabffy Imre; Gondolat, Budapest, 2016 Nálunk a temetőben; ford. Jakabffy Imre; Gondolat, Budapest, 2022
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Szlovák költők, írók Kategória:Pozsonyiak