A Nemere II.Nemere II. a Balaton Zászlóshajója egy 75-ös cirkáló (Schärenkreutzer), a Balaton legendás zászlóshajója. Az 1944-ben épített Nemere vitorlás hétszer állt rajthoz a balatoni Kékszalagon, s 5 győzelmet aratott. 1955-ös 10 óra 40 perces rekordját 57 éven át nem tudták túlszárnyalni. A kilencvenes években partra tett, leromlott állapotú hajót, Láng Róbert építette újjá az eredetivel megegyező formában. 2000. július 6-án bocsátották újra vízre Nemere II. néven. Azóta minden évben indult a hagyományos távolsági vitorlásversenyen, a balatoni Kékszalagon.
Története
A Balatonfüredi hajógyárban építették 1944 nyarán dr. Márkus Andor számára. A hajót Hankóczy (Benacsek) Jenő tervezte, s ő irányította az építést is. Egy három darabból álló 75-ös cirkáló sorozat első hajója a Nemere. Testvérhajói: a Sirocco, amely Big Boy-ként került vízre, és a turistákat hajóztató Lillafüred. A tölgyfából készített vitorlás a háború viszontagságait a parton, sértetlenül vészelte át, majd évekig nem került vízre. Végül Németh István kezdeményezésére a Balatonfüredi Vasas S. C. vette bérbe a Márkus családtól, és az 1950-es évadnyitó regatta megnyerésével a hajó megkezdhette igazi, versenyző életét.
Versenyek
A Nemere hétszer állt rajthoz a balatoni Kékszalagon, s ötször diadalmaskodott. Háromszor (1951, 1953, 1955) Németh István, egyszer-egyszer pedig Schmalcz József (1957) és dr. Balogh György kormányzásával (1991). 1953-ban egy nagyon lassú győzelmet aratott, amikor olyan gyenge szél fújt, hogy a 75-ös cirkáló 40 óra alatt ért csak célba.2019. július 18 – 20. A Balaton és a vitorlázás legkiemelkedőbb ünnepe, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye a Kékszalag, amely 2019. július 18-án rajtol el Balatonfüredről., csodalatosbalaton.hu Az 1955-ös győzelem sporttörténelmet írt: szenzációs 10 óra 40 perces idővel vitorlázta körbe a Balatont. Ezt a rekordot 57 éven át nem tudták megdönteni.
Újjáépítés balra|bélyegkép|A Nemere II. fedélzete a teljes felújítás után (2011) jobbra|bélyegkép|265px|A felújított Nemere II. neve az Intarziával díszített fedélzetén A kilencvenes évek közepén a Magyar Vitorlás Szövetség partra tette a nagyon leromlott állapotba került hajót, majd pályázatot hirdettek a teljes felújításra. A beérkezett ajánlatok közül Láng Róbertét találták a legjobbnak. Ő jól ismerte a 75-ös cirkálót, hiszen Cittel Lajos csapatában évek óta versenyzett a testvérhajó Siroccón. Személye garanciát jelentett arra, hogy a Nemere II. eredeti formájához hűen születik újjá, gondos kezekbe kerül, és hosszú évekig versenyhajóként él majd tovább. A munkálatok 1998 őszén kezdődtek Veszprémben a Navaliánál, Dobó Pál hajóépítő műhelyében. Az újjáépítés munkáját Cittel Lajos , a hajó új kapitánya, elismert hajóépítő irányította. Sokan közreműködtek rajtuk kívül is, például a szép formájú kabintető a GaHo műhely, a karbonárbóc Paulovits Dénes, a vitorlázat Fekets Imre szakértelmét dicséri. Mindannyiuk célja az volt, hogy a Nemere II. még hosszú éveken át a Balaton büszkesége lehessen. Így a Nemere II. eredeti formájában, tölgyfa helyett mahagóniból újjászületve, modern felszereléssel és vitorlázattal szállhatott vízre 2000. július 6-án. Azóta minden balatoni Kékszalagon indult.Nemere II., a cirkálók gyöngye ismét vízre száll , szoljon.hu
Jegyzetek
Források Balatoni hajók katalógusa Kékszalad: Új rekord Faragó József: Kényes jószág (Vasárnapi Hírek, 2013. szeptember 15.) Nemere II. honlapja Nemere II. - 50. Kékszalag Erste Nagydíj hajó ismertető Simon Károly: Nemere II – A balaton zászlóshajója (Panoráma)
További információk Hajóépítők sorozat: Dobó Pál / Audi H2O magazin 2015/ 4.adás
Kategória:Sportvitorlások Kategória:Magyar építésű hajók