Sam Sunderland (Poole, 1989. április 15.–) brit motorversenyző, a 2017-es és 2022-es Dakar-rali győztese.
Pályafutása Sunderland már hétéves kora óta a sivatagi versenyzés megszállottja volt, amivel nemzetközi szinten hívta fel magára a figyelmet. 2011-ben az Abu Dhabi Desert Challengen szerzett 2, majd az Australasian Safarin 3 szakaszgyőzelmet. A következő évben, mindössze 22 évesen elindult első Dakar-raliján, ahol az első szakaszon a hetedik lett, a második szakaszon azonban elektronikai hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. 2013-ban már a Honda gyári alakulatánál versenyzett, de egy edzésen mindkét csuklóját eltörte, így vissza kellett lépnie a versenyzéstől.
2014-ben megnyerte a második szakaszt, amivel 1998 után az első brit lett aki a Dakaron szakaszt tud nyerni. Azonban a versenye ekkor sem tartott sokáig, a negyedik etapon kiesett. 2015-re a KTM gyári alakulatához szerződött, akikkel megnyerte az első szakaszt és állt az összetett élére. Azonban a negyedik szakasznál ismételten megakadt, ezúttal egy bukás vetett véget a ralijának.
Egy év kihagyás után a 2017-es Dakaron Toby Price balesete és Matthias Walkner gyenge szereplése után Sunderland vált a KTM első számú versenyzőjévé. Sam kiválóan vette a feladatot, majd az ötödik szakaszon szerzett győzelme után még tovább növelte előnyét. A Hondás versenyzők egy órás időbüntetése után gyakorlatilag komoly kihívó nélkül vezette az összetettet, majd az utolsó héten a legközelebbi üldözője, Pablo Quintanilla is kiszállt a küzdelmekből, így Sam hatalmas előnnyel vált az első brit Dakar győztessé. 2018-ban két szakaszt is megnyert, de a negyedik szelektíven fel kellett adnia a versenyt.
Eredményei Dakar-rali ÉvKategóriaGyártóSzakaszgyőzelmekHelyezés2012 Motor Honda 0 Kiesett2013Visszalépett2014 Motor Honda1 Kiesett2015 KTM1 Kiesett2016Nem nevezett2017 Motor KTM1 1.20182 Kiesett20192 3.20200 Kiesett20211 3.2022 Gas Gas1 1.20230 Kiesett
Jegyzetek
További információk
Kategória:Brit motorversenyzők Kategória:Dakar-rali Kategória:Élő személyek Kategória:1989-ben született személyek