A 2010-es megyei közgyűlési választásokat október 3-án bonyolították le, az általános önkormányzati választások részeként.

Nógrád megyében a szavazásra jogosultak fele, több mint hetvennyolcezer ember ment el szavazni. A szavazók három lista mintegy hetven jelöltje közül választhattak.

A választásokat a Fidesz-KDNP nyerte meg – tíz képviselőjük többséget jelentett a tizenöt fős közgyűlésben. Második lett az MSZP, a Jobbik pedig a harmadik helyen végzett. A „Civilek a megyéért” Egyesület és a Munkáspárt nem jutott be a közgyűlésbe.

A közgyűlés újraválasztotta hivatalban lévő elnökét, Becsó Zsoltot, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.

A választás rendszere A megyei közgyűlési választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a településük polgármesterére és a helyi képviselőkre is ekkor adhatták le a szavazataikat.

A nyár folyamán jelentősen megváltozott a megyei közgyűlések választási rendszere. Az új törvény (2010. L.A 2010. évi L. törvényt az Országgyűlés 2010. június 8-án fogadta el, a hivatalos kihirdetése június 14-én történt meg. Lásd Általában a választásokra vonatkozót jogszabályokat lásd: ) legfontosabb változtatása a képviselők létszámának csökkentése (a korábbi létszám ~35-55%-ára) és az egy választókerületre való áttérés volt (a korábbi kettő helyett). További változtatás volt még az ajánlások számának 0,3%-ról 1%-ra, illetve a bejutási küszöb 4%-ról 5%-ra emelése.

A korábbi választási eljárásból érvényben maradt, hogy a közgyűlési választásokon csak a megye azon polgárai vehettek részt akik nem megyei jogú városban laktak. A választók listákra szavazhattak, amelyek között a szavazatokat arányosan osztották el, és a képviselőket továbbra is négyéves időszakra választották.

Választókerület + Lakók és megyei képviselők száma TelepülésLakó(2010.jan.1.)MegyeiképviselőKözgyűlési választókerület13015Megyei jogú város1-Összesen13115

A választási reform következtében, Nógrád megyében a közgyűlés létszáma 15 főre csökkent, a korábbi 40-ről. Az új szabályok szerint a megyei közgyűlések létszáma a megye egészének lakosságszámához igazodott.

Salgótarján mint megyei jogú város nem tartozott a megye joghatósága alá, így polgárai nem is szavazhattak a megye önkormányzatának összetételéről.

A közgyűlést a megye 125 községének és 5 városának polgárai választhatták meg.

A legkevesebb választó a megye közepén található Garábon lakott (56 polgár), a legtöbb pedig Balassagyarmaton élt ( polgár).

+A közgyűlés választóinak eloszlása (településméret szerint)TelepülésméretTelepü-lésekszámaVálasztó-jogosultMegjegyzés1 – 1003222Garáb, Debercsény, Kutasó101 – 88legkisebb: Pusztaberki (116 polgár) – 35közülük város: Rétság – 2Szécsény, Pásztó fölött2Bátonyterenye, BalassagyarmatÖsszesen130

Előzmények +A közgyűlés összetétele 2006-banSzervezetekKözgyűlési helyekΣFidesz-KDNP17225MSZP11165MDF220Összesen304010

Jelöltállítás Hat szervezet vett részt a jelöltállítási folyamatban, négyen önálló, ketten pedig közös listát állítottak. A jelöltek száma 76 volt.

Listák Az előző közgyűlés pártjai közül Fidesz és a KDNP közös listát, míg az MSZP, a Munkáspárt, illetve a Jobbik önálló listát állított. Először mérettette meg magát a „Civilek a megyéért” Egyesület.

A listaállításhoz szükséges ajánlások gyűjtésére két és fél hét állt rendelkezésre – augusztus 16. és szeptember 3. között. Ez alatt az idő alatt önálló lista állításához 1380, közös lista állításához 2000 választópolgár ajánlásának összegyűjtésére volt szükség.

+Listák és szervezetekListaSzervezetJelöltekszámanevetípusanevejellegehatóköre1.MSZPönállóMagyar Szocialista Pártpártországos232.MunkáspártönállóMagyar Kommunista Munkáspártpártországos33.Civilekönálló„Civilek a megyéért” Egyesületmegyei64.JobbikönállóJobbik Magyarországért Mozgalompártországos155.Fidesz–KDNPközösFidesz – Magyar Polgári Szövetségpártországos29Kereszténydemokrata Néppártpártországos5 lista6 szervezet76

Jelöltek +A képviselőjelöltek a listákon elfoglalt helyük szerintMSZPMunkáspártCivilekJobbikFidesz-KDNP1.Borenszki ErvinSzabó LászlónéTomka IstvánPalotai SzilárdBecsó Zsolt2.dr. Rozgonyi Józsefdr. Frankfurter ZsuzsannaFarkas BeátaGácsi PéterBarna János Béla3.Látkócki BálintHerédi SándorFarkasházy AndrásBorbély GáborVarga Krisztina4.Lavajné Dóka Éva Földi GyulaFábián Gábor JózsefSzandai József5.Zsédely Lajos János Krasznai IstvánBalla Andrea GyöngyiDudás Vilmos

A további jelöltek6.dr. Egyed Ferdinánd Frisch OszkárHavasiné Molnár ErzsébetSkuczi Nándor7.Molnár Zoltán Gábor Funk RolandMeló Ferenc8.Reviczki László Tóth Tamás GáborLacsny Péter9.Molnár Katalin Kertész Attila TamásTisza Attila10.Várszegi István Shvella TamásNagy-Majdon József11.Nagy Attila Büttl BeátaNagy Tamás12.Radvánszky Judit Varga FerencKriston Péter13.Szabó Péter Lukács PéterKollár László14.Kovács Gábor Majer KrisztiánPercsina Norbert15.Szomora Szilárd Szabó VinceKolosi Tibor16.Beck Pál József Vincze László17.Gyurek László dr. Becsó Károly Csaba18.Lantos Sándor Kormány Zsoltné19.Baranyi János Grenács Ágnes20.Tor Ferenc Gécziné Kodák Erika21.Majnik László Jakab Jácint22.Lászlók András Bognár Ferenc23.Tatár Ferenc Kériné Szabó Mária24. Fazekas János25. Csank István Csaba26. Zsiga Tamás27. Lantos László28. Horvátth Dániel29. Varga Mihály

A szavazás menete A választásokat 2010. október 3-án, vasárnap bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.

Részvétel A részvételi adatok napközbeni alakulásaIdőpontSzavazók+/-2006 óta(%p)Legnagyobb/legkisebbrészvételdb%7:001,11%-0,07 Cserhátsurány 6,52%Kutasó 0,00%9:007,59%-0,71 Horpács 26,62%Szécsénke 3,52%11:0019,33%-0,83 Kisbárkány 53,8%Szécsénke 9,05%13:0028,35%-1,17 Kisbárkány 68,48%Zabar 14,39%15:0037,19%-1,1 Kisbárkány 79,89%Zabar 21,58%17:3048,62%-1,75 Horpács 90,26%Érsekvadkert 29,02%19:0053,11%-3,52 Debercsény 92,21%Zabar 30,7%

A 137 ezer szavazásra jogosult polgárból 78 ezer vett részt a választásokon (57%). Közülük több mint kétezren érvénytelenül szavaztak (3,23%).

+A részvétel összesített adataijogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult Szavazó56,90%   érvényes szavazólap55,05%96,74%   érvénytelen / hiányzó szavazólap1,84%3,23%Távolmaradó43,10%

Küszöb A közgyűlésbe jutáshoz szükséges szavazatszám az önálló listáknál , a közös listák esetében pedig volt (az érvényes szavazatok 5, illetve 10%-a).

Eredmény A legtöbb szavazatot toronymagasan a Fidesz-KDNP listája kapta (58%). Második helyen az MSZP végzett (21%). Először jutott képviselői helyhez a Jobbik (15%).

A „Civilek a megyéért” Egyesület (2,9%) és a Munkáspárt (1,8%) nem érte el a közgyűlési képviselethez szükséges 5%-os határt.

+Szavazatok és képviselői helyekListaÉrvényes szavazatKüszöbKépviselőkFidesz-KDNP58,06%1066,7%MSZP21,18%320,0%Jobbik15,79%213,3%Civilek2,99%0Munkáspárt1,98%0Összesen 15 

Az új közgyűlés +A megválasztott közgyűlés#Fidesz-KDNPMSZPJobbik1.Barna János BélaBorenszki ErvinGácsi Péter2.Becsó ZsoltLátkócki BálintPalotai Szilárd3.Dudás VilmosDr. Rozgonyi József4.Lacsny Péter5.Meló Ferenc6.Nagy-Majdon József7.Skuczi Nándor8.Szandai József9.Tisza Attila10.Varga Krisztina

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Helyi önkormányzati választások 2010-es magyarországi önkormányzati választás

Nógrád 2010 Megyei