260px|bélyeg|Potala palota, a dalai láma székhelye 260px|bélyeg|A hüttenbergi Heinrich Harrer Múzeum Heinrich Harrer (Hüttenberg, 1912. július 6. – Friesach, 2006. január 7.) osztrák hegymászó, felfedező, író. Tagja volt annak a négytagú csapatnak, amely 1938-ban először mászta meg az Alpok Eiger nevű hegyének északi falát. Hírnevét főleg a Tibetben eltöltött hét évről szóló könyve, illetve az abból készült film hozta meg számára.
Életpályája Az ausztriai Karintiában született. 1933 és 1938 között földrajzot tanult a gráci egyetemen. 1933-ban belépett a náci pártba, az SS-nek is tagja volt (ezt az elhatározását később fiatalkori tévedésének tartotta), de egyébként nem folytatott politikai tevékenységet.
1938-ban részt vett abban a hegymászó csoportban, amelynek először sikerült meghódítania a Berni-Alpokban lévő Eiger hegy északi falát, az ún. halálfalat. Ezt a sikert az akkori német hatalom propagandacélokra használta. 1939-ben ugyancsak egy négyszemélyes csapat tagjaként, amelynek vezetője Peter Aufschnaiter volt, elindult Indiába megvizsgálni a Himalája egyik nyolcezres csúcsának, a Nanga Parbatnak a meghódítási lehetőségét. Már Karacsiban várakoztak a visszatérésre, amikor kitört a második világháború, és őket az angol hatóságok, mint ellenséges hatalom állampolgárait, fogolytáborba küldték.
Többszöri próbálkozás után, 1944-ben végre sikerült megszökniük, és Peter Aufschnaiterrel együtt majdnem kétévi bujdosás és gyaloglás után eljutottak az akkor még független Tibet fővárosába, Lhászába. Itt Harrer munkát kapott, kamatoztatta földrajzi ismereteit, térképeket készített, és az akkor tizenéves dalai láma egyik tanítója lett. Miután 1950-ben a kínai hadsereg lerohanta Tibetet, Harrer 1951-ben visszatért Európába, és megírta kalandos útjának a történetét. A könyvet több mint félszáz nyelvre lefordították, és film is készült belőle.
Több expedícióban vett részt, és több dokumentumfilmet készített. 1983-ban ismét ellátogatott a megszállt Tibetbe, amelyről könyvet írt. Az 1959-ben Tibetből elmenekülni kényszerült dalai lámával haláláig tartotta a kapcsolatot.
Könyvei (válogatás)
Sieben Jahre in Tibet. Mein Leben am Hofe des Dalai Lama. Ullstein, Wien 1952. (Ullstein, 2006, ), magyarul: Hét év Tibetben. Életem a Dalai Láma udvarában, 1998, 2005, 2010, filmen: Hét év Tibetben Die Lust am großen Abenteuer, 1968 Impressionen aus Tibet. Gerettete Schätze, 1974 Die letzten Fünfhundert. Expedition zu den Zwergvölkern auf den Andamanen. Ullstein, Berlin, 1977, Ich komme aus der Steinzeit. Ewiges Eis im Dschungel der Südsee. Fischer, Frankfurt am Main, 1978, Die Götter sollen siegen. Wiedersehen mit Nepal, 1978 Die letzten Paradiese der Menschheit. Abenteuerliche Reisen zu den vergessenen Völkern,1979 Unter Papuas. Mensch und Kultur seit ihrer Steinzeit, 1979 Geheimnis Afrika. Pinguin-Verlag, Innsbruck, 1979, Huka-Huka. Bei den Xingu-Indianern im Amazonasgebiet. Ullstein, Frankfurt am Main, 1979, Der Himalaya blüht. Blumen und Menschen in den Ländern des Himalaya. Pinguin, Innsbruck, 1980, Unter Papuas. Mensch und Kultur seit ihrer Steinzeit. Fischer, Frankfurt am Main, 1980, Rinpotsche von Ladakh. Pinguin-Verlag, Pinguin 1981, Innsbruck, 1981, Die letzten Fünfhundert. Expeditionen zu den Zwergvölkern auf den Andamanen. Ullstein, Frankfurt am Main, 1983, Meine Forschungsreisen. Pinguin, Innsbruck, 1986, Borneo. Mensch und Kultur seit ihrer Steinzeit. Pinguin, Innsbruck, 1988, Ladakh. Götter und Menschen hinter dem Himalaya. Ullstein, Frankfurt am Main, 1988, Das Buch vom Eiger. Pinguin, Innsbruck / Umschau, Frankfurt am Main, 1988, Unterwegs. Handbuch für Reisende. Unter Mitarbeit von Axel Thorer und K. R. Walddorf. Brockhaus, Wiesbaden, 1988, Abenteuerreisen zu vergessenen Völkern. Die letzten Paradiese der Menschheit. 1990 Tibet und seine Medizin – 2500 Jahre Heilkunst. 1992, Erinnerungen an Tibet. Ullstein, Frankfurt am Main, 1993, Geister und Dämonen. Magische Erlebnisse in fremden Ländern. Ullstein, Frankfurt am Main, 1993, Das alte Lhasa. Bilder aus Tibet. Ullstein, Berlin, 1997, Wiedersehen mit Tibet. Ullstein, Frankfurt am Main, 1997, , magyarul: Visszatérés Tibetbe, 2006 Die Weiße Spinne. Das große Buch vom Eiger. Ullstein, München, 2001, , magyarul: A fehér pók, 2003 Mein Leben. Ullstein, München, 2002, Denk ich an Bhutan. Herbig, München, 2005,
Magyarul
Hét év Tibetben. Életem a Dalai Láma udvarában; ford. Hensch Aladár, átdolg. Hendrey Tibor et al.; Bodhiszattva, Bp., 1998 A fehér Pók. Az Eiger krónikája; ford. Balázs István; Park, Bp., 2003 Visszatérés Tibetbe; ford. Horváth Sára; Cartaphilus, Bp., 2006 Hét év Tibetben; ford. Hensch Aladár, ford. átdolg. Hendrey Tibor, Kéthely Anna, Lukácsi Margit; jav. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2005
Emlékezete 1982-ben szülővárosában emlékmúzeumot avattak a dalai láma jelenlétében. A múzeum felfedező útjait és azoknak a tárgyait mutatja be a közönségnek.
Jegyzetek
Fordítás
Források Elhunyt a dalai láma egykori tanácsadója, mult-kor.hu, 2006. január 9.
További információk Kilencvenhárom éves korában elhunyt Heinrich Harrer, tibet.hu, 2006. január 7. Heinrich HARRER osztrák hegymászó, kutató, a dalai láma oktatója 100 éve született, mtva.hu, 2012. Heinrich Harrer-biográfia
Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Osztrák hegymászók Kategória:Osztrák utazók, felfedezők Kategória:Osztrák költők, írók