Georges-Francis "Johnny" Servoz-Gavin (Grenoble, 1942. január 18. – Grenoble, 2006. május 29.) francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.

Pályafutása 1942. január 18-án született az Alpok lábánál fekvő Grenoble városában. Gyerekként megtanult síelni, így már nagyon fiatalon síoktatóként kezdett dolgozni.

A francia Matra autógyár sportkocsijainak fejlesztésén kezdett dolgozni, miközben raliversenyeken is elindult, majd beiratkozott a franciaországi Magny-Cours pályán lévő versenyvezető-képző iskolába. 1965-ben a barátnőjével közösen vásárolt egy Brabham versenyautót, amellyel a Francia Formula 3-as sorozatban negyedikként végzett. 1966-ban immár a Matrával bajnoki címet szerzett ugyanebben a sorozatban, egy évvel később pedig az újonnan életre hívott Formula–2-es Európa-Bajnokságban vitézkedett tovább. Teljesítményével meggyőzte a Matra vezetését, hogy egy világbajnoki futamon is lehetőséget biztosítsanak a számára. Ezt a Lorenzo Bandini halálos balesete miatt gyászos emlékű 1967-es Monacói Nagydíjon kapta meg, ahol az időmérőn a tizenegyedik helyet sikerült megszereznie, ám a versenyen műszaki hiba miatt csak az első körig jutott.

A következő alkalomra egy évet kellett várnia, az egy Formula 2-es autó tesztelése közben megsérült skót Jackie Stewart helyére ugrott be Monacóban, és sikerült a második rajthelyre kvalifikálnia magát. Sőt, a harmadik körig vezette is a mezőnyt, ám ekkor elnézett egy féktávot, és a pályát övező szalmabálák egyikének ütközött. Szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet. Az év során még négy alkalommal indult Formula–1-es viadalon, egyszer Cooper, háromszor Matra autóval. Utóbbival a Monzában rendezett Olasz Nagydíjon másodikként ért célba az új-zélandi Denny Hulme mögött.

1969-ben mindössze három világbajnoki futamon vett részt, mivel elsősorban a Formula 2-es Európa-Bajnokságra koncentrált. Ezt a sorozatot meg is nyerte, miközben a Matra sportautóinak tesztelésével is foglalkozott. Egy évre rá szerződést kapott a Tyrrellcsapatától, ám az idény előtt egy terepjárót vezetve megsérült a szemén, és ez visszavetette a teljesítményét. Olyannyira, hogy ugyan Spanyolországban ötödikként tudott végezni, ám Monacóban kvalifikálnia sem sikerült magát, és visszavonult a versenyzéstől.

1982-ben súlyos égési sérüléseket szenvedett, miután a lakóbárkáján egy gáztartály felrobbant. 64 éves volt, amikor szülővárosában 2006. május 29-én tüdőembólia következtében elhunyt.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Helyezés Pont 1967 Matra RSA MONKi NED BEL FRA GBR GER CAN ITA USA MEX - 0 1968 Matra RSA ESP MONKi BEL NED ITA2 CANKi USA MEXKi 13. 6 Cooper FRAKi GBR GER 1969 Matra RSA ESP MON NED FRA GBR GERKi ITA CAN6 USAHn MEX8 17. 1 1970 Tyrrell RSAKi ESP5 MONNK BEL NED FRA GBR GER AUT ITA CAN USA MEX 20. 2

Jegyzetek

További információk Johnny Servoz-Gavin

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:Francia Formula–1-es versenyzők Kategória:Francia Formula–2-es versenyzők