Az arany bűvöletében (eredeti nyelven Les morfalous) Henri Verneuil 1984-ben forgatott francia-német, komikus elemekkel is ötvözött háborús filmje. A főbb szerepekben Jean-Paul Belmondo, Jacques Villeret, Michel Constantin és Matthias Habich látható. A film alapjául Pierre Siniac Les morfalous c. () regénye szolgált.

A film 1984-ben a hat legnézettebb produkció közé tartozott Franciaországban, ennek ellenére anyagilag közepes sikert aratott. Mindez meglehetős visszaesésnek volt mondható az egy évvel korábban, 1983-ban bemutatott A kívülálló c. filmhez képest.

Cselekmény

1943-ban Észak-Afrikában, Rommel tábornok hadjáratai idején a tunéziai El Ksourba kivezénylik a Francia Idegenlégió egyik egységét, amelynek soraiban ott van Pierre Augagneur őrmester (Jean-Paul Belmondo), aki az egyik legügyesebb, legrátermettebb, sőt legmerészebb, azonban kevéssé megbízható katona, meglehetős optimizmussal, mert ő is úgy véli, hogy „minden 100%-ot el nem érő veszteség relatív,” még akkor is, hogy az egység állományának „alig 90%-a pusztult el.” Ez utóbbi be is következik a városba érve, ahol a légiót váratlan támadás éri a közeli régi arab várból, az SS afrikai alakulata részéről, amely mindenkit brutálisan lemészárol a kegyetlen Ulrich Dieterle (Pierre Semmler) vezetése alatt. Augagneur hihetetlen módon menekül meg, Rajta kívül két közlegény, Boissier (Michel Creton) és Borzik (Maurice Auzel), valamint Édouard Mahuzard százados (Michel Constantin) is és a helyi arab fürdő épületében lelnek menedékre. Boissier magyarázatot követel felettesétől miért is jöttek ide. Mahuzard elmondja, hogy a szemközti épületben van a francia gyarmati bank aranya, azt kell elszállítani.

Az arany szó hallatán beindul Augagneur fantáziája, aki már most rosszban sántikál. A fürdő mellékhelyiségében rábukkannak a köpcös anyámasszony katonája Béral tizedesre (Jacques Villeret) a tüzérségtől, aki amellett, hogy ijedős, gyomorbélhuruttal is küszködik.

Az est leszálltával Mahuzard és Borzik odakússznak az egyik teherautóhoz robbanószerét, de a németek kiszúrják őket és tüzet nyitnak: a teherautó felrobban, Borzik meghal, míg Mahuzard a bankban húzza meg magát. Boissier szerint ágyú kellene és Béral csak ekkor közli velük, hogy osztagának a 108-as számú ágyúja megmaradt, igaz a vár mögött, tőlük 400 méterre.

Dieterle két embert küld, hogy öljék meg Augagneurt és Boissiert, ám azok kicselezik őket. Ekkor Augagneur és Béral magukra öltik a német egyenruhát. Előbb a látszat kedvéért ellenőrzik a bankot, ahol rátalálnak Mahuzardra. Dieterle úgy véli végeztek, ezzel Augagneuréknek sikerül eljutniuk az ágyúhoz. Jól irányzott lövésekkel lerombolják a németek állását és minden SS elesik, kivéve Dieterlét, ám ő annyira megsérül, hogy csak tehetetlen szemlélője marad a további eseményeknek.

Másnap Augagneurék eltemetik halott társaikat saját azonosítójeleikkel együtt. Mahuzard az arany szállítását készíti elő, amelynek értéke 9 milliárd frank. A századosnak feltűnik a három katona feltűnő jókedve, akik Mahuzardt is megpróbálják rávenni, hogy csatlakozzon, ám nem áll kötélnek. A trezort mindenesetre nem lehet kinyitni a biztonsági kód nélkül. Ekkor érkezik meg a bankigazgató, François Laroche-Fréon (François Perrot) a szövetséges kézben levő Sfaxból. Mahuzard próbálja elmagyarázni az igazgatónak, hogy Augagneur meg akarja lovasítani az aranyat, míg az őrmester nyájas hangvétellel akarja elhitetni vele, hogy a százados megbolondult. Odáig fajul a dolog, hogy Augagneur és Mahuzard összeverekednek: a százados alulmarad, Augagneur pedig bezárja az egyik irodába. Ezután megpróbálják kicsalni Laroche-Fréonból a kódszámot, de az igazgató még fenyegetésre sem árulja el. Megérkezik kocsival Laroche-Fréon csinos, fiatal felesége Hélène (Marie Laforêt), ami még jobb kedvre deríti Augagneurt. Rögvest incselkedik az asszonnyal, akinek megtetszik az őrmester stílusa. Jóllehet a hölgy sem ismeri a kódszámot, de Boissier megkéri, hogy hozzon nekik ennivalót. Hélène kocsijával magával viszi Pierre-t a lakásukra. Tudja, hogy Augagneurnek fáj a foga az aranyra, s ő is meg akarja magának szerezni.

Laroche-Fréon kivár. Mahuzard a zárt ajtók mögül figyelmezteti az igazgatót, hogy Augagneur hatalmas nőcsábász, sajátos hősmesékkel traktálja a férjes asszonyokat. Míg Béral őrzi Mahuzardt, beszédbe elegyednek. Elmondja, hogy saját hentesüzletről álmodik, gyönyörű jövőről. Mahuzard azonban saját cselével ráveszi a nyúlszívű Béralt engedje ki, hangsúlyozva, hogy az arany elrablásáért halálbüntetés várhat rá...

Augagneur és Hélène kellemes őgyelgését ágyúlövés zavarja meg. Egy SK–105 vágtat a ház elé, benne Hélène daliás német szeretőjével, a ravasz Karl Brenner tankparancsnokkal (Matthias Habich). Ők ketten már korábban tervezték az arany ellopását, de Pierre pillanatok alatt fogságba ejti, s megkötözve a kocsiba ülteti. Terve az, hogy Nigériába vagy Algériába vinné az aranyat elrejteni, de a pénzügyekben tapasztaltabb Hélène szerint az aranyrudat nehéz értékesíteni. Ő ismer egy Turner nevű embert a Közel-Keleten, akinél készpénzre váltható az aranyrúd. Javasolja továbbá, hogy Pierre ne hagyjon szemtanúkat...

A bankhoz visszaérve Mazuhard fogadja Augagneur-t. Pierre csak megvető szemrehányásokat tesz Béralnak. Pierre-t és Karlt bezárják Boissier mellé az alagsori trezorokhoz. Augagneur mást nem tehet, csak vár. Fenn Mahuzardék meguzsonnáznak, közben Hélène elkezdi ócsárolni a férjét, s mindennek lehordják egymást, kibeszélve múltjukat. A veszekedést Mahuzard nem akarja hallgatni, így egy alkalmas pillanatban Hélène a cella kulcsát egy konzerv vagdalthús közé rejti. Az ételt a gyanútlan Mahuzard viszi el Pierrékhez. Pierre, Boissier és immár a cimborájukká vált Karl megszöknek. Laroche-Fréon utasítást ad Mahuzardnak és Béralnak a furgon előkészítésére.

Amint az arany a furgonban van Laroche-Fréon még félreáll legazolni egy bombatölcsérnél, ám véletlenül rávizel egy sérült villanyvezetékre. Mahuzardnak nemcsak a halott igazgatóval gyűlik meg a baja, de feltűnik Brenner tankja. A sebesült Dieterle a várból figyel, mígnem Augagneur a távcsövön kiszúrja, majd egy ágyúlövéssel elintézi. Augagneur a furgonhoz küldi Boissiert, akit Mahuzard hátbalő. Karl utánaereszt egy lövést, s Mahuzarddal együtt a betoji Béral is a levegőbe repül, aki a furgon rakterében tartózkodik.

Immár hárman maradtak. Augagneur bánkódik Boissier miatt, mert a legmegbízhatóbb társát vesztette el, de Karl rögvest behízelgi magát nála. Karl javasolja a saját cimboráját, a bugandai kiválasztott néven elhíresült Alcide Kalouande-t, aki közönséges drogkereskedő, s aki egy délre fekvő városban tartózkodik. Karl egy ügyes manővert gondolt ki, hogy eljussanak Alcide-hoz. Hélène-re már nem lehet számítani, mert fény derül arra, hogy miközben Pierre-t Karl likvidálására ösztönözte, titokban Karlt is arra kérte, hogy ölje meg őt. A nőnek szánalomból otthagynak 9 aranyrudat, amiért szörnyen megharagszik.

Pierre és Karl a tankban szállítják az aranyat, de nem alakul ki köztük túlzottan mély bizalom. Rövidesen üzemanyagra lesz szükségük. Karl ismer egy lerakatot, de Pierre-t arra kéri, hogy szálljon ki a járműből az ellenőrzéskor. Pierre magára ölt egy német közlegényi egyenruhát és magával viszi az összes TNT-t, nehogy Karl palira vegye. A tankot a táborban feltöltik, míg a parancsnok (Gérard Buhr) szigorúan faggatja Karlt. Az irodájába érve várja őt Augagneur, aki a TNT felrobbantásával fenyegeti, s felszólítja, hogy engedje tovább haladni a tankot. A parancsnok kényszerből belemegy. De Karl nem veszi fel a társát, hanem elszáguld...

Karlt másnap kínos meglepetés éri, mert a tengerparton találja magát. Sokat nem töprenghet, mert felbukkan Augagneur, aki éjszaka felugrott a tankra. Karltól elszedi az uniformist és a rangjelzéseket, majd a tengerparton hagyja. Találkozik is Alcide-dal (Junior John David), akiről kiderül, hogy valójában afroamerikai. Hamar szó kerekedik közöttük. Alcide nem firtatja mi lett Karllal, őt csak az arany érdekli. Az üzlet megköttetik: Alcide kész 68 ezer dollárt fizetni.

Másnap hajnalban a szunyókáló Pierre-t éri meglepetés, mert a tank fedelén nem Alcide zörget, hanem az amerikai hadsereg. Pierre improvizál és gyorsan előkapja légiós sapkáját. Eztán mint hőst kezdik ünnepelni, aki megmentette az a francia észak-afrikai bank aranykészletét. A bankegyesület elnöke Chanterelle (Robert Lombard) is külön gratulál neki, akinek éppúgy szemrevaló, fiatal felesége van (Caroline Silhol). Augagneurt vele is nyomban flörtölni kezd. A szokásos meséjén túl beszél neki az el ksouri kalandról a maga szemszögéből: mesél Hélèneről és a tragikusan elhunyt Laroche-Fréonról. Augagneur szerint mostanra Hélène, a „sivatag bolondja” zavarodottan jár-kél, s delíriumában képtelen dolgokat beszél róla is. Madame Chanterelle elhiszi a lebilincselő történetet és kilátásba helyezi, hogy próbál intézkedni az ügyben. Szüksége is van erre Augagneurnek, mert a város felé közeledik Hélène kocsija...

A film Madam Chaterelle Augagneurhöz intézett kérdésével zárul, hogy voltaképpen ki is ő. Feleletként Blaise Cendrars Az arany c. művéből származó idézet jelenik meg: A világ leggazdagabb embere voltam, az arany tönkretett. (J'étais l'homme le plus riche du monde, l'or m'a ruiné).

Szereplők SzínészSzerepMagyar hang Jean-Paul Belmondo Pierre Augagneur őrmester Gáti Oszkár Jacques Villeret Béral tizedes Józsa Imre Michel Constantin Édouard Mahuzard százados Vass Gábor Matthias Habich Karl Brenner hadnagy Ujréti László Michel Creton Boissier Felföldi László Maurice Auzel Borzik François Perrot François Laroche-Fréon el ksouri bankigazgató Buss Gyula Marie Laforêt Hélène Laroche-Fréon, a bankigazgató felesége Pápai Erika Junior David John Alcide Kalouande drogkereskedő, szélhámos Hankó Attila Pierre Semmler(Peter Semmler néven) Ulrich Dieterle kapitány, SS parancsnok Gérard Buhr az üzemanyag lerakat német parancsnoka Varga Tamás Michel Beaune francia tábornok Simon György Robert Lombard Chanterelle bankszövetségi elnök Kárpáti Tibor Caroline Silhol Madame Chaterelle, Chanterelle elnök felesége Andresz Kati Michel Berreur légiós a csapatszállító jármű géppuskájánál Hans Verner német ezredes

A film készítése Forgatási helyszín A film külső jeleneteihez eredeti tunéziai helyszínt használtak fel, amely francia gyarmatként 1956-ban nyerte el függetlenségét. Az egyes belső jeleneteket, mint a bankban lejátszódó epizódokat párizsi stúdióban vették fel, amely Billancourtban volt.

A film fogadtatása A készítőkre jelentős hatást gyakorolt az 1970-es Kelly hősei c. amerikai-jugoszláv háborús film. A klasszikusnak számító darab meglehetősen parodisztikusnak mondható a műfajban: a katonákat a filmben egyéni célok vezérlik és nem politikai ügyek, vagy nemes elhatározások. Végül a céljukat el is érik a katonák és megszereznek egy tizennégyezer aranyrúdból álló konvojt.

Belmondo az 1970-es évektől már többnyire olyan filmekben szerepelt, amelyek épp az adott műfaj gúnyrajzát képezték, elég csak a Zsaru vagy csirkefogó? c. filmre gondolni. Az arany bűvöletében c. film cselekménye is a bohózat zsánerű filmek közé tartozik, amelyben a humort fokozni igyekszik, hogy a főhős elképzelésével ellentétben nem lesz az ebül szerzett arany birtokosa, mint Kelly és bajtársai, hanem akaratlanul is de visszaadja honfitársainak a jogos tulajdont. Ráadásul a gazembert hősként kezdik ünnepelni, de jövője bizonytalan marad. Erre utal a film végén látható Cendrars-idézet is. Belmondo 1981-es A profi c. filmje sem a szerencsés végkifejlettel, hanem a főszereplő tragikus halálával zárul.

Más Belmondo-filmek is nem egyszer zárulnak irodalmi idézetekkel. Az 1976-ban forgatott A fejvadász c. krimiben a film Oscar Wilde egyik sorával végződik, amely szintén érinti a vagyonosodás és az emberi erkölcs kérdését.