Magyarország 1965 óta minden évben nevezett filmet az Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film, illetve 2019-től legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájába. Egyedül Franciaország nevez be a versenyre hosszabb ideje (1956 óta) minden évben filmeket.

E kategóriában évente oszt ki Oscar-díjat az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia, mégpedig egy olyan nagyjátékfilmnek, mely megfelel a következő kritériumoknak: az Amerikai Egyesült Államokon kívül készült, és javarészt nem angol nyelvű dialógokat tartalmaz. Azt a filmet, melyet Magyarország nevez a díjra, évente választja ki egy szakmai bizottság.

Magyar filmet 10 alkalommal jelölt díjra az Akadémia. A legtöbb jelölést 1978 és 1988 között kapták magyar filmek (11 év alatt 6 jelölést). Ebből az időszakból került ki az első Oscar-díjas magyar film, Szabó István Mephisto című filmje, melyet az 54. Oscar-gálán díjaztak, 1982-ben. Több mint 30 évvel később nyert újra magyar film, 2015-ben, a 88. Oscar-gálán, mégpedig Nemes Jeles László Saul fia című filmje.

Legtöbbször Szabó István filmjeit nevezte Magyarország a díjra, 1967 és 1992 között 7 alkalommal. Ezekből négyet jelölt az Akadémia díjra, és egyet nyert meg. Rajta kívül Fábri Zoltán filmjeit nevezték még több alkalommal, 1965 és 1978 között 4 filmje jutott a zsűri elé, melyekből kettőt jelöltek díjra.

Nevezések Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia minden évben felajánlja a külföldi országoknak, hogy nevezzék a legjobbnak tartott filmjüket Oscar-díjra a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. Az idegen nyelvű filmek díjáért felelős bizottság ellenőrzi, hogy a nevezett filmek megfelelnek-e a megadott kritériumoknak, majd a feltételeknek megfelelt filmeket véleményezik. Ezután titkos szavazáson döntik el, hogy melyik 5 filmet jelöljék a díjra. 2006-ban kétszintűvé tették a jelölés rendszerét: első alkalommal kilenc alkotást választanak ki, majd közülük választják ki az öt jelöltet. Az alábbiakban azoknak a magyar filmeknek a listája látható, melyeket Magyarország véleményezésre küldött az Akadémia bizottságának.

Az alábbi filmek nagy része teljesen magyar nyelvű, leszámítva Szabó István Redl ezredes, Hanussen és Mephisto című filmjeit, amelyek főszereplője egy osztrák színész, Klaus Maria Brandauer volt, s így javarészt német nyelvű dialógokat tartalmaznak.

Év(Gála) Cím Rendező EredményForrás 1965(38.) Húsz óra Fábri Zoltán 1966(39.) Szegénylegények Jancsó Miklós 1967(40.) Apa Szabó István 1968(41.) A Pál utcai fiúk Fábri Zoltán 1969(42.) Feldobott kő Sára Sándor 1970(43.) Szerelmesfilm Szabó István 1971(44.) Szerelem Makk Károly 1972(45.) Jelenidő Bacsó Péter 1973(46.) Fotográfia Zolnay Pál 1974(47.) Macskajáték Makk Károly 1975(48.) Örökbefogadás Mészáros Márta 1976(49.) Az ötödik pecsét Fábri Zoltán 1977(50.) Herkulesfürdői emlék Sándor Pál 1978(51.) Magyarok Fábri Zoltán 1979(52.) Angi Vera Gábor Pál 1980(53.) Bizalom Szabó István 1981(54.) Mephisto Szabó István 1982(55.) Megáll az idő Gothár Péter 1983(56.) Jób lázadása Gyöngyössy Imre és Kabay Barna 1984(57.) Yerma Gyöngyössy Imre és Kabay Barna 1985(58.) Redl ezredes Szabó István 1986(59.) Macskafogó Ternovszky Béla 1987(60.) Napló szerelmeimnek Mészáros Márta 1988(61.) Hanussen Szabó István 1989(62.) Az én XX. századom Enyedi Ildikó 1990(63.) Kicsi, de nagyon erős Grünwalsky Ferenc 1991(64.) Félálom Rózsa János 1992(65.) Édes Emma, drága Böbe Szabó István 1993(66.) Sose halunk meg Koltai Róbert 1994(67.) Woyzeck Szász János 1995(68.) A részleg Gothár Péter 1996(69.) Haggyállógva, Vászka Gothár Péter 1997(70.) Witman fiúk Szász János 1998(71.) Romani kris – Cigánytörvény Gyöngyössy Bence 1999(72.) Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten Jancsó Miklós 2000(73.) Glamour Gödrös Frigyes 2001(74.) Torzók Sopsits Árpád 2002(75.) Hukkle Pálfi György 2003(76.) Rengeteg Fliegauf Bence 2004(77.) Kontroll Antal Nimród 2005(78.) Sorstalanság Koltai Lajos 2006(79.) Fehér tenyér Hajdu Szabolcs 2007(80.) Taxidermia Pálfi György 2008(81.) Iszka utazása Bollók Csaba 2009(82.) Kaméleon Goda Krisztina 2010(83.) Bibliothèque Pascal Hajdu Szabolcs 2011(84.) A torinói ló Tarr Béla 2012(85.) Csak a szél Fliegauf Bence 2013(86.) A nagy füzet Szász János Bejutott a legjobb 9 film közé 2014(87.) Fehér isten Mundruczó Kornél 2015(88.) Saul fia Nemes Jeles László 2016(89.) Tiszta szívvel Till Attila 2017(90.) Testről és lélekről Enyedi Ildikó 2018(91.) Napszállta Nemes Jeles László 2019(92.) Akik maradtak Tóth Barnabás Bejutott a legjobb 10 film közé 2020(93.) Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre Horvát Lili 2021(94.) Post Mortem Bergendy Péter 2022(95.) Blokád Tősér Ádám 2023(96.) Kojot négy lelke Gauder Áron 2024(97.) Semmelweis Koltai Lajos 2025(98.) Árva Nemes Jeles László 2026(99.) Csendes barát Enyedi Ildikó

Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet :en:List of Academy Award winners and nominees for Best Foreign Language Film :en:List of Academy Award-winning foreign language films

Jegyzetek

További információk A hivatalos Oscar-gála adatbázis A mozgóképes stáblista adatbázis IMDb Oscar-gála oldal

Kategória:Oscar-díj Kategória:Magyar filmek listái