A megkésett beszédfejlődés arra utal, hogy a gyermek az átlagosnál lényegesebben lassabban tanul meg beszélni. Itt a beszédet el kell különíteni a nyelvtől, ami a beszédtől függetlenül is fejlődhet lassan. Itt a beszéd arra a hallható folyamatra utal, amit a beszélőszervek hoznak létre. A megkésett nyelvelsajátítás egy másik rendellenesség, ami inkább fejlődési diszfáziaként, vagy akadályozott beszédfejlődésként ismert.

Ha a gyerek megkésett beszédfejlődésű, de nyelvelsajátítása normális, akkor megpróbál korának megfelelően beszélni, de beszéde nehezen vagy sehogy sem érthető. A megkésett nyelvelsajátítás hasonlóan jelenik meg, de mivel a nyelvfejlődés feltétele a beszédnek, ezért a gyerek nem beszél vagy beszédprodukciója messze elmarad az egyidős gyerekekétől. Mindkettő szélsőséges esete az alália (régi nevén hallónémaság), amikor is a gyerek ötévesen még mindig nem beszél érthetően. Tünetei A megkésett beszédfejlődés tünetei a beszédfejlődés állomásai szerint csoportosíthatók, 12 hónapos kortól a fiatal felnőttkorig. 12 hónapos korban a gyerek nem csinálja a következőket: Gesztusok használata, például integetés vagy rámutatás Különböző mássalhangzók gyakorlása Vokalizáció, szükségletek közlése

15-18 hónapos korban: Nem mondja, hogy mama és papa. Nem válaszol arra, hogy nem, és nem használ egyszerű köszönésformákat 12 hónapos korban még nem használ szavakat, és 18 hónaposan kevesebb, mint 15 szót használ Nem tudja azonosítani a testrészeket Nehézségek a hangok és a cselekvések utánzásában Inkább mutogat, mint beszél

2 és 4 éves kor között: Képtelenség a spontán beszédre Képtelenség egyszerű iránymutatások és utasítások követésére Nem tud két-három szavas mondatokat alkotni A szavak elején vagy végén elhagyja a mássalhangzókat Még saját családjában is nehezen vagy egyáltalán nem értik a beszédét Nem tudja bemutatni különféle háztartási eszközök használatát

Okai Az okok lehetnek fizikaiak vagy idegiek, amelyek megnehezítik a beszédet. Előfordulhat a beszélőszervek deformációja, vagy lehetnek a beszélőszervek ügyetlenek. Idegrendszeri okok esetén vagy az agyban nem elég fejlett vagy nem is alakult ki az a terület, ami a beszéd megformálásáért felelős, vagy pedig a beszélőszervekkel való kapcsolat sérült. Előfordulhat, hogy a gyereknek a táplálkozással is problémája van, akár csecsemőkortól kezdve.

A gyerekeknél megkésett beszédfejlődésre utalhatnak (Shriberg 1982): Beszédmechanizmusok, ahol a beszéd a hallás, a beszédmotorika és a craniofacialis működési zavarok miatt sérült Kognitív-nyelvi aspektusok, ahol az akadályozottság a gyermek értelmi, beszédértési, kifejezési és nyelvi készségeihez kapcsolódik Pszichoszociális problémák, ahol az akadályozottság gondozóhoz, iskolai környezethez, vagy a gyermek önmagával szembeni viselkedéséhez (agresszió, érettség) kapcsolódik

További okok lehetnek: többnyelvű gyereknél élettani pöszeség, autizmus, apraxia, beszédértési zavar (APD), hallászavar vagy értelmi fogyatékosság. Broomfield és Dodd's (2004a) szerint azok között, akiknél nem voltak jelen ezek, 6,4% volt a megkésett beszédfejlődés aránya; azonban náluk is voltak erre utaló korai jelek, amelyek lehetővé tennék a veszélyeztetett gyerekek nyomon követését és szükség szerinti fejlesztését.

Kommunikációs készségek A gyerek kommunikációjának megfigyelésével a szülők, tanárok, logopédusok jobban meg tudják határozni a fejlesztés irányát, mivel a gyerekek kommunikációs készségei változatosak. A megfigyeléseket a család otthoni környezetben végzi. A fejlesztéshez sok különféle szempontot kell figyelembe venni: Megvárni, amíg a gyerek befejezi mondanivalóját Nem javítani közvetlenül a beszédét. A javítás kellemetlen számára, így miatta kerülné a beszédet. Ehelyett a válaszban meg kell ismételni a szavakat. Kommunikációs partnertként kell tekinteni a gyereket Sokat kell dicsérni Kérdezgetés Olvasás a gyereknek Elcsalni a tévé elől, többet beszélgetni Magyarázatok, következtetések kimondása Fejlesztés Miután megállapították a megkésett beszédfejlődést, ellenőrzik a hallást, hogy van-e halláscsökkenés, és ha van, akkor az indokolja-e a beszédfejlődés lassúságát. Ezután meg lehet tervezni a fejlesztést. Sokféle terápia létezik, és személyre kell szabni a gyerek egyéniségétől, valamint a beszédfejlődés állapotától, a megkésés okától, megjelenési formájától és folyamatától függően. A beavatkozás legfontosabb formája a beszédfejlesztés, de emellett lehetségesek testi és foglalkoztató terápiák is.

Maria Summer egészleges módszere Rankweilben (Ausztria), ígér gyors és hatékony beszédindukciót, a beszéd, a hangképzés, és a lélegzés hibáinak kijavítását, és a tanulás támogatását alig 60 ülés alatt. Eszközei myokinetikus gyakorlatok, relaxáció, ritmikus lélegzőgyakorlatok.

A testi és a foglalkoztató terápiák a testi rendellenességek javítására, illetve autizmus vagy nyelvfeldolgozási zavar esetén használatosak. Hallássérülés esetén jelnyelv tanításával támogatják a beszédet. A szülők az első és a legfontosabb segítők a gyerek fejlesztésében. A család ezekkel segítheti a gyerek fejlődését: Rendszeres olvasás a gyerekeknek Kérdezgetés, és egyszerű, tiszta nyelv használata Türelem és pozitív megerősítés

Amennyiben a fejlődést testi rendellenességek akadályozzák, úgy különféle textúrájú ételekkel gyakoroltatják és erősítik az állkapcsot, és az új mozgásokat evés közben gyakoroltatják. Egy ritkábban tanulmányozott módszer a zeneterápia a beszéd és a nyelv fejlődésének segítésére. Következményei Kutatások szerint a megkésett beszédfejlődés gyakran jár együtt a viselkedés, a társas élet problémáival, és érzelmi problémákkal. Azoknál, akik nem kaptak megfelelő fejlesztést, a nyelvi megértés (beszédértés, olvasás) gyenge marad, így a tanulás is nehezebbé válik. További kutatások szerint gyakrabban vannak nehézségeik a kommunikációval és a kapcsolatok kialakításával, aminek negatív hatásai lehetnek a további életükben a pszichoszociális egészségükre. A megkésett beszédfejlődésből diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia maradhat vissza. Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Beszédzavarok