Znamenák István (Budapest, 1966. január 8. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, díszlettervező.

Életpályája 16 évesen, 1982-ben játszotta a Megáll az idő c. film főszerepét (Köves Dini). 1984-ben érettségizett a Ráday Pál Gimnáziumban. 1991-ben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. 1991–2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. A 2007-2008-as évadban a színház igazgató-főrendezőjeként dolgozott. 2010-2013 a Nemzeti Színház társulatában játszott. 2013-tól az Örkény Színház tagja.

1993-ban, Kaposváron rendezőként is bemutatkozhatott, ahol tizenhét előadás színlapján találkozhatunk nevével. Társulati tagként kapott feladatot a Nemzeti Színházban; vendégként foglalkoztatta – többek között – a Szegedi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Kőszegi Várszínház, az Átrium Film-Színház és az Orlai Produkciós Iroda is.

Színházi munkáiból Színészként

Rendezőként

Filmjei

Díjak, kitüntetések Komor István Emlékgyűrű (1994) Jászai Mari-díj (1999) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008) – 2016-ban visszaadta.

Hivatkozások

Megjegyzések

Források

Örkény Színház weblapja

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaposváriak Kategória:Színigazgatók