A Látástól vakulásig 1978-ban készült, 1980-ban bemutatott, 75 perces magyar tévéfilm. Rendezője Szőnyi G. Sándor, főszereplője Bujtor István és Székhelyi József.

Cselekmény 1945-ben a romos Budapesten Vinkó jövendőmondással és fehéregerekkel szórakoztatja a háborút túlélő hiszékeny fővárosiakat, miközben elemeli a pénztárcájukat. Ekkor találkozik az elegáns Eckerrel, aki szovjet tisztnek kiadva magát, megmenti a lelepleződött tolvajt.

A művelt és jól öltözött szélhámos a későbbiekben eladja a „felparcellázott” Vérmezőt a bolgárkertészeknek. Egy lóverseny manipulálása után (1948-ban) a hazai zenei élet fellendítését tűzte ki célul Ecker. Pár év múlva, a Rákosi-korszak idejében vidéki településekre vezetett a két bőrkabátos férfi útja. A svindlerek bíróság elé, majd börtönbe kerültek, de Eckerék itt is a kiváltságosok közé tartoztak. Vinkóék brigádja – a fegyőrökkel együtt – jutalomból még az 1953-as angol–magyar labdarúgó-mérkőzést is élőben meghallgathatta. Az 1956-os események alatt jelvényeket gyártottak: Kossuth-címert és vörös csillagot. A disszidálásuk után Bécsbe helyezték át a tevékenységüket, a nagy machinátor briliáns tervének megvalósítása után megtévedt hazafiként – büntetés nélkül – hazatértek. Itthon kezdetben nagybani tyúkszállítással foglalkoztak, majd egy termelőszövetkezet megmentését tűzték ki célul. A melléküzemág nyomdája az irodalmi élet szokatlan módon való felvirágoztatására tett kísérletet, ami azt jelentette, hogy az írók fizettek a műveik megjelenéséért, amiket mások nem akartak kiadni.

Szereplők Főszereplők Ecker, a nagy machinátor – Bujtor István Vinkó – Székhelyi József Mellékszereplők Ambrus András Bősze György Ferencz László Győrffy György Horkai János Kenderesi Tibor Kishonti Ildikó Kollár Béla Kovács János Némethy Ferenc Raksányi Gellért Tóth Enikő Vándor József

Jegyzetek

Források

Látástól vakulásig – Filmkatalógus

További információk Látástól vakulásig – Mozi24

Kategória:1978 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar filmszatírák Kategória:Magyar bűnügyi filmek Kategória:Magyar kalandfilmek Kategória:Magyar televíziós filmek