dél-koreai színész.
Leginkább a Hello Monster (2015), a Reply 1988 (2015), a Kurumi kurin talbit (2016) és az Encounter (2018) című televíziós sorozatokból ismert.
Pályafutása során számos díjat nyert és Dél-Korea egyik legnépszerűbb fiatal színészeként tartják számon.
Élete és pályafutása Gyermekkora és iskolái 1993. június 16-án született Szöulban, két idősebb testvére van. Utónevének jelentése „értékes kard”. Negyedikes volt, amikor édesanyja meghalt. Ötéves korától tanult zongorázni, majd a templomi kórusban énekelt. A középiskolában az úszócsapat tagja volt.
Másodéves középiskolás volt, amikor több ügynökséghez is elküldött egy videófelvételt, melyen énekel és zongorázik. Ezt követően számos ajánlatot kapott. Eredetileg énekes-dalszerző szeretett volna lenni, ügynöksége tanácsára fordult a színészet felé. 2014-ben beiratkozott a Egyetem film- és musicalszakára.
Kezdetek 2011-ben a Sidus HQ ügynökséghez szerződött, majd a Blind című thrillerben debütált mellékszereplőként. 2012-ben a Blossom Entertainmenthez szerződött át, majd a Runway Cop című vígjátékban, a Still Picture című tévéfilmben és a Bridal Mask című történelmi sorozatban játszott. 2013-ban megkapta első fontosabb szerepét a Wonderful Mama című sorozatban, ahol egy playboyt alakított.
2014–2015: Áttörés
2014-ben a Wonderful Days című sorozatban fiatalkori énjént alakította, majd a Cantabile Tomorrow című sorozatban egy ígéretes csellistát játszott. Alakításaiért a KBS Drama Awardson és az APAN Star Awardson is jelölték a legjobb új színész kategóriájában. Ugyanebben az évben az Egy nehéz nap és a The Admiral: Roaring Currents című kasszasiker filmekben is szerepelt.
2015 májusában a Music Bank zenei műsor társházigazdája lett, partnere Irene volt a Red Velvet együttesből. Műsorvezetői teljesítményéért elnyerte a KBS Entertainment Awards legjobb újoncnak járó díját. Ugyanebben az évben negatív szereplőt alakított a Hello Monster című sorozatban, mind a nézők, mind a kritikusok elismerően nyilatkoztak alakításáról. A szerepért a KBS Drama Awardson elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést, valamint a közönségdíjat. 2015 folyamán mozifilmben is játszott, a cannes-i fesztiválon is bemutatott Coin Locker Girl-ben. Alakításáért jelölték a Paeksang Arts Awards legjobb új filmszínész díjára.
Ezt követően a hatalmas sikert aratott Reply 1988 című sorozatban játszott, mely 18,8%-os nézettségével Dél-Korea legnézettebb kábelcsatornás sorozata lett. A szerepnek köszönhetően nem csak országosan ismert lett, de a koreai hullám következtében nemzetközi ismertségre is szert tett. A Top Chinese Music Awards kínai díjátadón a legjobb nemzetközi művész díját nyerte el, a DramaFever Awardson a legjobb feltörekvő sztár díját, a tvN10 Awardson pedig az ázsiai sztár díjat vehette át.
2016–: Love in the Moonlight
2016 februárjában a tvN csatorna Youth Over Flowers: Africa című utazási műsorában szerepelt, majd a 2 Days & 1 Night című varietéműsorban, mely két év után először 19,9%-os nézettséget ért el. Júniusban abbahagyta a Music Bank műsor vezetését, egy év után.
2016 augusztusában mutatták be a KBS csatorna történelmi sorozatát, a Kurumi kurin talbit-ot, melyben a főszereplő koronaherceget alakította. Dél-Koreában is külföldön is nagy sikert aratott, magas nézettséggel vetítették, legmagasabb nézettsége 23,3% volt. A színész több díjat is nyert alakításáért, többek között a KBS Drama Awards legkiválóbb színésznek járó elismerését. A sorozathoz betétdalt is felénekelt, My Person címmel, mely több digitális slágerlistát is vezetett, a nemzeti listán pedig 3. helyen indított.
2016 decemberében ot a Gallup Korea közvéleménykutató intézet az év színészének nevezte, a legfiatalabb színészként kapta meg ezt a címet. 2016 végén és 2017 elején a színész több ázsiai országban is turnézott, rajongói találkozókat tartott.
Filmográfia Televíziós sorozatok Év Cím Szerep Csatorna Megjegyzés2012 Hero OCN Drama Special Still Picture fiatal KBS2 tévéfilm Bridal Mask 26–28. rész 2013 Wonderful Mama SBS2014 Wonderful Days fiatal KBS2 Cantabile Tomorrow 2015 The Producers önmaga 9. rész, cameo Hello Monster 2015–2016 Reply 1988 tvN 2016 Kurumi kurin talbit KBS2 2018 Encounter tvN 2020 Bosszúra éhesen séf Netflix cameo, 16, részIfjúságom története tvN2025 Ha az élet mandarinnal kínál... Netflix Good Boy JTBC
Filmek Év Cím Szerep Megjegyzés 2011 Blind 2012 Runway Cop fiatal 2014 Egy nehéz nap Admirális – Aki legyőzte Japánt Twinkle-Twinkle Pitter-Patter rövidfilm 2015 Coin Locker Girl 2021 Seo Bok 2024 Wonderland 2025 Never Ending Korea önmaga rövidfilm
Díjai és elismerései Év Díj Kategória Jelölés Eredmény 2014 28. KBS Drama Awards Legjobb új színész Cantabile Tomorrow, Wonderful Days 2015 4. APAN Star Awards Cantabile Tomorrow, Hello Monster 14. KBS Entertainment Awards Legjobb újoncMusic Bank 29. KBS Drama Awards Népszerű színészHello Monster Legjobb férfi mellékszereplő 2016 InStyle Icons: Next Generation Új generációs színész 11. Max Movie Awards Feltörekvő sztár 8. Style Icon Asia Stílusikon 16. Top Chinese Music Awards Legjobb nemzetközi művész 52. Paeksang Arts Awards Legjobb új színész (film)Coin Locker Girl Népszerű színész, film Népszerű színész, televízió Reply 1988 iQiyi Global Star Award InStyle Fashion Award 4. Annual DramaFever Awards Legjobb feltörekvő sztárReply 1988 Legjobb csók (vel) 5. APAN Star Awards Legjobb új színész 9. Korea Drama Awards Kiválóság-díj, színészKurumi kurin talbit tvN10 Awards Made in tvN Actor, DramaReply 1988 Legjobb csók (vel) Ázsiai sztár Asia Artist Awards Legnépszerűbb színész Ázsiai sztár, színészReply 1988, Kurumi kurin talbit Legjobb sztár (színész) Kurumi kurin talbit Melodi Awards Legbefolyásosabb koreaisorozat-személyiség OSEN Awards Az év csillaga Yahoo! Asia Buzz Awards Népszerű ázsiai híresség SBS Cult Two Show Awards Legtöbbet említett személyiség 30. KBS Drama Awards NagydíjKurumi kurin talbit Legkiválóbb színészKiváló színész közepes hosszúságú sorozatban Internetezők díja Legjobb páros (gal) Legjobb csók (gal) 2. Fashionista Awards Legjobban öltözött sztár 2017 Korea Brand Awards Különdíj Paeksang Arts AwardsLegnépszerűbb televíziós színészKurumi kurin talbit
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-koreai színészek