Ian Hugh Gordon Ashley (Wuppertal, Nyugat-Németország, 1947. október 26. –) német születésű volt brit autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
Pályafutása Édesapja a Brit Királyi Légierő tesztpilótája volt, és Iant is hamarosan vonzani kezdte a sebesség. Tizenkilenc éves volt, amikor beiratkozott az akkori idők egyik legjobb versenyvezető-képző iskolájába, Jim Russellhez. Nem pusztán gyorsaságával, hanem rendszeres baleseteivel is sikerült felhívni magára a figyelmet. 1972-ben a Formula 5000-es kategóriában versenyzett, 1973-ban pedig az Európa-Bajnoki címet is elhódította.
1974 meghozta számára a bemutatkozás lehetőségét a Formula–1-ben is, amikor a Nürburgringen rendezett Német Nagydíjon a rövid életű Token Racing csapat autójával tizennegyedikként tudott végezni. Az év második felében még a Brabham színeiben próbálkozott, ám még csak kvalifikálnia sem sikerült magát. Rendszeres lehetőséget nem is kapott a továbbiakban, de korábbi pártfogója, Frank Williams segített rajta, és az 1975-ös Brit és Német Nagydíjakra benevezte. Utóbbi edzésén súlyos balesetet szenvedett, mindkét lábát eltörve. A következő év elején ült legközelebb versenyautóba, ám a BRM-nél műszaki problémák miatt végül mindössze egyetlen versenyt teljesített, a szezon első versenyét a Brazil Nagydíjat, amelyet az olajpumpa hibája miatt kellett feladnia.
1977-ben a Hesketh Racing színeiben versenyzett, egészen a Mosport Parkban rendezett Kanadai Nagydíj időmérő edzéséig, ahol ismét egy komoly balesetet élt túl. Ez volt az utolsó világbajnoki részvétele. Tizennégy futamra nevezés és négy teljesített Nagydíj után elköszönt a Formula–1-től.
1985-ben debütált a CART sorozatban a Miami nagydíjon, ahol a Tom Hess Racing versenyzőjeként 18. lett. Benevezett az 1986-os indianapolisi 500-ra, de az autó végül nem jelent meg a pályán. 1986-ban ismét a CART-ban versenyzett, a Dick Simon Racing csapatánál. Három versenyen indult de csak a második Honda Indy 200-an tudott pontot szerezni, miután 9. lett. Ebben az évben az Indy Lights-ban is indult. A Kanadában rendezett versenyen a 8. helyen ért célba az Agapiou Racing csapat autójával. 1993-ban a Brit túraautó-bajnokságban indult a Tamchester Team Maxted csapatában, a szezont az összetett 23. helyen fejezte be. A privát bajnokságban viszont a 3. helyen végzett. Magánrepülőgépek pilótájaként is dolgozott, valamint élményautózás keretében vezetett sportkocsikat angol versenypályákon jól fizető utasokkal.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1974 Token Racing ARG BRA RSA ESP BEL MON SWE NED FRA GBR GER14 AUTHn ITA - 0 Chequered Flag CANNK USANK 1975 Williams ARG BRA RSA ESP MON BEL SWE NED FRA GBR GERNi AUT ITA USA - 0 1976 BRM BRAKi RSA USW ESP BEL MON SWE FRA GBR GER AUT NED ITA CAN USA JPN - 0 1977 Hesketh ARG BRA RSA USW ESP MON BEL SWE FRA GBR GER AUTNK NEDNK ITANK USA17 CANNi JPN - 0
Jegyzetek
További információk Profilja a statsf1.com honlapon
Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek