Tóth József, művészneve: Tóth József Füles, (Budapest, 1940. május 25. –) karikaturista, fotográfus, képszerkesztő, reklám- és illusztrációs fényképész, fotóművész, 2024-ben a Hegyvidék díszpolgára cím tulajdonosa lett.
Életpályája
Képzőművészeti érdeklődése a gimnáziumi évek alatt kezdődött, ami a karikatúrák rajzolásában nyilvánult meg.
1960-ban fényképészgyakornok lett az MTI Fotónál, majd szakmunkásvizsga után, a reklámfotós lett. Mesterei Zacsek Gyula és Németh József. Németh hatása meghatározónak bizonyult, a tőle tanult munkamódszer alapvetően befolyásolta stílusát, amelyre a fotó és grafika együttes alkalmazása jellemző. 1960-1965 között számtalan újságban, folyóiratban jelentek meg, főleg szöveg nélküli rajzai: Füles, Ország-világ, Lobogó, Nők Lapja, Magyar Szemle stb.
1970-től szabad foglalkozású. Munkáival új szemléletet hozott ebben a műfajban, új iskolát teremtve.
1972 előtt kizárólag grafikus reklámok léteztek Magyarországon, fényképes hirdetések még nem. A nagy áttörést a Tehéntúró reklámja hozta 1974-ben. Fotóján túróból megformált bocifej volt, aminek orrlyukai félbevágott paradicsomból, fülei félbevágott zöldpaprikából, szarvai pedig két kifliből voltak.Tóth József Füles Tehéntúró reklám , port.hu
Tóth József Füles munkáira az átgondolt kompozíció, ötlet, humor, látványos megjelenítés volt a jellemző, amely a hetvenes években különlegesen új hangvételt, stílust jelentett. Az addig nem sokra becsült reklámfényképezés elismeréseként 1965-ben vették fel a Magyar Fotóművészek Szövetségébe.
2019. február 8-án Tóth József Füles fotóművész Legendás fotómodellek a XX. századból címmel a Klebelsberg Kultúrkúria tárlatán a reklámfényképezés hőskorszakából mutatott be válogatást kedvenc modelljeiből, ami egyúttal életmű-kiállítás is volt.
Egyéni kiállítások bélyegkép|200px|jobbra|(Fotó:Rózsavögyi Gyöngyi) 1966: MTI Vadas Ernő terme 1983: Debrecen 1985: Vigadó Galéria, Budapest 1988: Fotóművészeti Galéria, Budapest 2001: Magyar fényképészek arcképcsarnoka. Magyar Fotográfusok Háza, Budapest 2002: Tóth József képei, Artphoto Galéria – www.artphoto.hu Tóth József Füles: Lássátok feleim… Reklámfotók 1962-1970. Vintage Galéria, Budapest. 2019: Legendás fotómodellek a XX. századból, Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, Magyarország (február 8.)
Válogatott csoportos kiállítások
1966: A magyar fotóművészet 125 éve, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1981-82: TÉNY – KÉP, A magyar fotográfia története 1840-1981, Műcsarnok, Budapest 1998: Magyar fotográfia, Műcsarnok, Budapest 1999: Fotószalon 3., a MAOE fotótagozata kiállítása, Olof Palme Ház, Budapest 2000: Fotószalon 4., a MAOE fotótagozata kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest 2001: Országos Fotóművészeti Kiállítás – Fotószalon 2001, Műcsarnok, Budapest 2003: Kortárs magyar fotográfia 2003, Pécsi Galéria. Művei közgyűjteményekben Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény
Könyvei
2001 Magyar fényképészek arcképcsarnoka 2001 Füles mester mosolyalbuma 2002 Füles mester képeskönyve 2004 Középkori magyar templomos könyv 2005 Zsinagógák Magyarországon 2005 Füles mester panoptikuma 2005 Petőfi fényképezőgéppel 2006 KARIKATÚRÁK 1965 2007 RUDAS gyógyfürdő 2007 Reklámfotók 1962-1970 Online elérés 2008 A hegedű mosolya 2008 Múltunk hídjai 2009 Radnóti 100 vers 100 kép Kresz Albert–Markovics Ferenc–Tóth József: Fotó hátország jeles katonái; HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület, Budapest, 2011 2011 Rejtőzködő Budapest 2012 Szentendrei festők arcképcsarnoka Józsefváros képeskönyve 1; fotó Tóth József; Józsefvárosi Önkormányzat, Budapest, 2012
Film, TV
Ízlések és fotonok 1-5. Duna TV, 2003. április-május (szerkesztő-rendező: Kovács György, operatőr: Babos Tamás, műsorvezető: Szabó Gábor. Tivoli-Filmprodukció Kft. 2003)
Díjak 1978 – Balázs Béla-díj 1980 – Magyar Reklámért Emlékérem 1983 – Pécsi József-díj 1988 – Érdemes művész 2001 – Magyar Fotóművészek Szövetsége Életműdíj 2004 – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Nagydíj 2008 – Kiváló művész
Jegyzetek
Források Tóth József Füles: Életrajz, tothfules.blogspot.hu Tóth József Füles karikaturista , artportal.hu Tóth József Füles, a magyar reklámfotózás legendája (1974-1988), maimanohaz.blog.hu Tóth József fülesgaléria, fulesgaleria.hu Kiállítás – Nyikorogna – Tóth József Füles – Legendás manekenek, magyarnarancs.hu Tóth József Füles, mfvsz Tóth József Füles, port.hu Tóth József FÜLES munkái, indafoto.hu A hazai reklámfényképezés bölcsőjénél bábáskodott , terasz.hu A legendás bocis plakát hozta az áttörést, hvg.hu Dokumentumfilm:Plakát-kettős látás, youtube.com Füles Mester panoptikuma, libri.hu Tóth József Füles: PHOTO LUDENS, Mai Manó Ház, Budapest, 2010. április 1., eifert.hu Túrótehéntől a Niveáig – Retró plakátok, fidelio.hu "Fülesmester kisded játékai", cegledinfo.hu Tóth József Füles retró reklámfotóiból nyílik kiállítás Budapesten, magyarnemzet.hu kiallitast-rendeznek-retro-reklamfotokbol , beszélgetés Tóth József Fülessel hegyvidekujsag.hu
Kapcsolódó szócikkek Eifert János
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Pécsi József-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok