Horváth Endre Lajos (Nagybarát, 1827. július 17. – Győr, 1909. február 19.) római katolikus plébános, bencés szerzetes, kanonok, városi képviselő, lapszerkesztő.

Életútja

Elemi iskoláit szülőhelyén végezte. A IV. gimnáziumi osztálytól (1845) a pannonhalmi Szent Benedek-rendbe lépett, ahonnét 1848-ban a honvédekhez állott. Komárom várát védte, majd a kapituláció után az 1849-50. iskolai évet elvégezve, a győri püspöki papnevelő intézetbe vétetett föl. 1854. július 26-án áldozópappá szentelték; segédlelkész volt Rábaszentmihályon, Kapuváron, Rábatamásiban, majd Győrött a belvárosban. 1861-ben gróf Waldstein János győr-újvárosi plébánossá nevezte ki. 1896-ban restauráltatta a templomot. 1900-től győrszigeti plébános volt, majd 1903-tól címzetes kanonok.

1857-ben a Hölgyfutárba tudósításokat írt; később Török János Pesti Hirnökébe s az Idők Tanujába írt cikkeket. Az Isten Igéjének, a Jó Pásztornak és a Katholikus Lelkipásztornak is munkatársa volt.

1887-ben alapította s négy évig egyedül szerkesztette a Borromaeus hitszónoklati folyóiratot; azután is egy évig társszerkesztője volt e lapnak Varga Jánossal. (Mintegy kétszáz egyházi beszéde jelent meg ezen folyóiratban.)

Művei Ubrik Borbála siralma vagy a befalazott krakói apácza szózata az egész kereszténységben. Győr, 1866 (és 1869, Népies verses irat, névtelenül) Országgyűlés pokolban, vagy az Antikrisztusnak, Renánnak, az ördögök által lett installáltatása Lucifer király udvarában. Bpest, 1874, hat képpel (népies verses irat, névtelenül)

Források

Magyar katolikus lexikon

Győr-Moson-Sopron megye évfordulónaptára Biczó Zalán: Emlékezés Horváth Lajos győrújvárosi plébánosra Hitvallás, 2012. évi (XIII. évfolyam) 7. szám

További információk

A Pannonhalmi Szent Benedek-rend névtára. Összeáll. Berkó Pál, Legányi Norbert. [Pannonhalma, 1987]. Széchenyi ny. Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939–2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János Győri életrajzi lexikon. 2., átdolg. kiadás. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003

Kategória:Magyar bencés szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:1827-ben született személyek Kategória:1909-ben elhunyt személyek Kategória:Komárom védői (1849)