Joseph Walton Losey III (La Crosse, Wisconsin, 1909. január 14. – London, 1984. június 22.) kétszeres César-díjas amerikai színházi és filmrendező.

Németországban tanult Bertolt Brechttel, majd visszatért az Egyesült Államokba, előbb-utóbb eljutva Hollywoodba is. 1950-ben feketelistára került Amerikában, ezért Európába költözött, ahol későbbi filmjei készültek. Legsikeresebb filmjei közé tartozik A szolga (1963), a Baleset (1967) és A közvetítő (1971), melyek forgatókönyvét Harold Pinter írta.

Élete Egy évvel halála előtt egy interjúban elmondta a New York Times-nak, nem sajnálja, hogy kiutasították: „Enélkül lenne három Cadillac-em, két medencém, egy millió dollárom, és halott lennék. Félelmetes volt, visszataszító, de az ember könnyen a pénz és az önteltség csapdájába eshet. Nem árt egy kis feleszmélés.”

1973-ban a Dartmouth College, 1983-ban pedig a Wisconsini Egyetem is díszdoktorává avatta.

Háromszor nősült meg, kétszer vált el. 1937-ben, első házasságából született gyermeke Gavrik Losey, aki számos film rendezésében segített apjának. Tőle született unokái, Marek és Luke Losey mindketten rendezők. 1956-ban feleségül vette Dorothy Bromiley brit színésznőt. Fiuk, Joshua Losey színész lett. Harmadik felesége, Patricia Mohan adaptálta Lorenzo da Ponte Mozart Don Giovanni opera-librettóját Losey filmváltőzatához.

Rövid betegséget követően 1984. június 22-én hunyt el, négy héttel utolsó filmjének befejezése után.

Filmográfia Nagyjátékfilmek Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író Producer 1948 A zöld hajú fiú The Boy with Green Hair 1950 The Lawless 1951 M The Prowler The Big Night 1952 Imbarco a mezzanotte 1954 The Sleeping Tiger 1956 The Intimate Stranger 1957 Time Without Pity 1958 A cigány és az úriember The Gypsy and the Gentleman 1959 Blind Date 1960 The Criminal 1962 Eva The Damned 1963 A szolga The Servant 1964 A királyért és hazáért King & Country 1966 Modesty Blaise 1967 Baleset Accident 1968 Boom! Titokzatos szertartás Secret Ceremony 1970 Figurák a tájban Figures in a Landscape 1971 A közvetítő The Go-Between 1972 Trockij meggyilkolása The Assassination of Trotsky 1973 Babaház A Doll's House 1975 Egy romantikus angol nő The Romantic Englishwoman Galilei élete Galileo 1976 Klein úr Monsieur Klein 1978 Les routes du sud 1979 Don Giovanni Don Giovanni 1982 A pisztráng La Truite 1985 Gőzben Steaming

Rövidfilmek Év Cím Megjegyzések 1939 Pete Roleum and His Cousins 1941 Youth Gets a Break A Child Went Forth forgatókönyvíró és producer 1945 A Gun in His Hand 1947 Leben des Galilei 1955 A Man on the Beach 1959 First on the Road Ford Anglia 105E promóciós rövidfilm

Fordítás

Jegyzetek

Források Filmography at BFI Film & TV Database Joseph Losey at the British Film Institute's Screenonline Joseph Losey at the Internet Broadway Database  A Child Went Forth at Archive.org Robert Maras, "Dissecting class relations: The film collaborations of Joseph Losey and Harold Pinter", May 28, 2012

További információk

Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Wisconsiniak Kategória:César-díjasok