bélyegkép|250px|jobbra|Kanizsa Gina a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójának első sajtótájékoztatóján az Akvárium Klubban

Kanizsa Georgina vagy Kanizsa Gina (Szolnok, 1988. április 27. –) magyar énekes, előadó, tanár. A budapesti koncertélet aktív résztvevője, a többszörös nemzetközi nagydíjas Jazzation acapella együttes alt énekese. 2023-ban és 2024-ben az Év Énekesnőjének választotta a Magyar Jazz szakmai hírportál. Mesterdiplomáját 2019-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán.

A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójának döntőse és a műsor felfedezettje.

Életpályája Tanulmányait az Etűd Zeneművészeti Szakközépisskolában Winand Gábor tanítványaként folytatta, később a Zeneakadémián szerezte meg mesterdiplomáját.

2008 és 2013 között az E.T.a.P zenekar énekese és szövegírója volt, mellyel 2011-ben az első Talentométer tehetségkutatóban megnyerte az elektronikus kategória első helyezését, elhozva a közönségdíjat és a zsűri különdíját is. 2010 és 2015 között a Calm Spirit zenekar énekese és szövegírója volt, 2012-ig a Kanizsa Gina & Third Plan jazz zenekar énekese és vezetője is volt. A 2013-ban alakult Silence Fiction alternatív jazz kvartett énekese, szövegírója és zeneszerzője lett, mellyel 2015-ben debütáló albummal mutatkozott be.

2012 óta tagja a Jazzation acappella együttesnek, mellyel 2013-ban a grazi Vokal Total A Cappella versenyen megnyerte a jazz kategória nagydíját, a Ward Swingle Awardot. 2014-ben az olaszországi Pinerolóban a Winter Vocal Festival acappella-nagydíja mellett ő vehette át a nemzetközi verseny A Fesztivál hangja elismerését. 2015-ben a Lipcsei Nemzetközi Acappella Verseny nagydíját és a közönségdíjat nyerte el a Jazzation színeiben.

2016-ban a Twisted című album Beautiful Love című felvétele megkapta az amerikai Independent Music Awards Vox Populi közönségdíját. 2016-ban Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészi ösztöndíjat nyert. 2016 októberében önálló estet adott Budapesten a CAFé Fesztivál keretein belül. A 2016-os Jazzy Dalversenyen döntőbe jutott a How We Love című dala, melyet AnnaElzával közösen adtak elő. Gina több neves jazzformációval is együtt dolgozik, mint például a Márkus Tibor vezette Equinox, melynek 2017-es új lemezén a vokális kompozíciók szövegét jegyzi. 2015 óta az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének tanára.

2016. december 8-án bejelentették, hogy a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2017-be bejutott a Fall Like Rain című dala. Először 2017. január 28-án, a nemzeti dalválasztó második válogatójában lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben az első helyen végzett, és továbbjutott az elődöntőbe. 2017. február 10-én, A Dal első elődöntőjéből a zsűri és a nézők szavazatai alapján 45 ponttal az első helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe.

Díjak, elismerések Az év jazzénekesnője (2024) Az év jazzénekesnője (2023) A Dal felfedezettje (2017) Ablakos Lakatos Dezső ösztöndíj (2016) Voice of the Festival - Winter Vokal Festival Pinerolo. Italy (2014)

Diszkográfia Stúdióalbumok Pannonica (2025 – Jazzation) Aeternum Live (2025 – Jazzation) Aeternum (2023 – Jazzation) Live (2018 – Jazzation) Silence Fiction (2015) Twisted (Jazzation 2014)

Kislemezek Kedvenc meséink (2024 – Jazzation) Macskafogó (2023 – Jazzation feat. Budapest Orchestra Project) Find the Light (2023 –feat. AnnaElza) Round Midnight (2022 – Jazzation) Next Stop (2020 – feat. AnnaElza) Moonshiners (2020 – Jazzation) Beautiful Love (2016) Fall Like Rain (2017) How We Love (2016 –feat. AnnaElza)

Források Kanizsa Gina – mediaklikk.hu/adal

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek A Dal 2017

További információk

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:A Dal-versenyzők Kategória:Élő személyek Kategória:Szolnokiak