A 2002-es labdarúgó-világbajnokság a futball történetének 17. világbajnoksága volt. Dél-Korea és Japán közösen rendezte május 31. és június 30. között. A címvédő Franciaország volt. A 32 csapatot nyolc csoportba sorsolták, ahonnan az első két helyezett jutott tovább. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna.
A vb-t Brazília nyerte, a döntőben Németországot verték 2–0-ra, így 1994 után ismét világbajnokok lettek. Ez volt Brazília 5. világbajnoki címe. A győztes csapat edzője Luiz Felipe Scolari volt. Brazília százszázalékos teljesítménnyel jutott a döntőbe, minden meccset megnyertek, első nehéz ellenfelük Anglia volt a negyeddöntőben (2–1). Németország a Szaúd-Arábia elleni 8–0-val kezdett, aztán Írországgal 1–1-et játszottak, de a Kamerun elleni mérkőzésen, majd az egyenes kieséses szakaszban a döntőig nem kaptak gólt. Azonban Ronaldónak kétszer is sikerült betalálnia Oliver Kahn hálójába.
Helyszínek Dél-Korea és Japán is 10–10 helyszínt biztosított a világbajnokságon, melyek többsége a tornára épült. Az A–D csoport mérkőzéseit Dél-Koreában, az E–H csoport küzdelmeit Japánban rendezték. Tegu, Szuvon, Jokohama és Szaitama négy mérkőzésnek adott otthont, míg a többi stadionban 3 mérkőzést rendeztek. Egyetlen mérkőzést sem játszottak Tokióban, amivel az első főváros lett a világbajnokságok történetében, ahol nem rendeztek mérkőzést.
Dél-Korea Tegu Szöul Puszan Incshon Ulszan Tegu Stadion Szöuli Világbajnoki Stadion Puszan Asiad Stadion Incshon Munak Stadion Ulszan Munszu StadionBefogadóképesség: 68,014Befogadóképesség: 63,961Befogadóképesség: 55,982Befogadóképesség: 52,179Befogadóképesség: 43,550 Szuvon Kvangdzsu Csondzsu Szogüpho Tedzson Szuvon Világbajnoki Stadion Kvangdzsu Világbajnoki Stadion Csondzsu Világbajnoki Stadion Csedzsu Világbajnoki Stadion Tedzson Világbajnoki StadionBefogadóképesség: 43,188Befogadóképesség: 42,880Befogadóképesség: 42,391Befogadóképesség: 42,256Befogadóképesség: 40,407Dél-KoreaJapán Japán Jokohama Szaitama Sizuoka Oszaka Rifu Jokohama Nemzetközi Stadion Szaitama Stadion Sizuoka Stadion ECOPA Nagai Stadion Mijagi StadionBefogadóképesség: 72,327Befogadóképesség: 63,000Befogadóképesség: 50,600Befogadóképesség: 50,000Befogadóképesség: 49,000 Óita Niigata Kasima Kóbe Szapporo Óita Stadion Niigata Stadion Kasima Stadion Kóbe Stadion Szapporo DómuBefogadóképesség: 43,000Befogadóképesség: 42,300Befogadóképesség: 42,000Befogadóképesség: 42,000Befogadóképesség: 42,000
Kabalák Ezen a világbajnokságon a hivatalos kabalák Ato, Kaz és Nik voltak, a három futurisztikus, számítógép készítette teremtény. Ők mindannyian tagjai az „Atmoball” csapatának (egy kitalált, labdarúgáshoz hasonló sport), Ato a vezetőedző, míg Kaz és Nik a játékosok. A három egyéni nevet egy listából választották, amelyet az internetet használók és a McDonald’s üzletlánc állított össze a rendező országokban.
Selejtezők thumb|300px| A selejtezőkön amelyek már 1999-ben elkezdődtek 199 válogatott indult el. A címvédő Franciaország és a társházigazda Dél-Korea és Japán automatikusan résztvevők voltak így nem kellett a selejtezőkön részt venniük. Ez volt a legutolsó alkalom, hogy a címvédő automatikus résztvevői jogot kapott.
Az UEFA-tagszövetségeknek (Európa) 13, a CAF-tagoknak (Afrika) 5, a CONMEBOL (Dél-Amerika) illetve az AFC (Ázsia) szövetségeinek 4–4, míg a CONCACAF-tagoknak (Észak-, Közép-Amerika és Karibi-térség) 3 hely volt fenntartva. A fennmaradó két hely sorsáról rájátszás döntött az AFC és a CONCACAF, illetve a CONMEBOL és az OFC (Óceánia) között. Négy nemzet kvalifikálta magát első alkalommal a világbajnokságra: Kína, Ecuador, Szenegál, illetve Szlovénia.
A következő csapatok vettek részt a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon:
Zárójelben a 2002 májusi FIFA-világranglista-helyezés olvasható. Afrika – CAF (5) (37.) (17.) (27.) (42.) (31.) Ázsia – AFC (4) (40.) (társházigazda) (32.) (társházigazda) (50.) (34.) Észak-Amerika, Közép-Amerika & Karibi térség – CONCACAF (3) (29.) (7.) (13.) Dél-Amerika – CONMEBOL (5) (3.) (2.) (36.) (18.) (24.)Óceánia – OFC (0) egy sem Európa – UEFA (15) (12.) (23.) (20.) (1.) (címvédő) (21.) (15.) (38.) (11.) (6.) (28.) (5.) (8.) (19.) (25.) (22.)
Összegzés Csoportkör A FIFA 1974-ben vezette be azt a gyakorlatot, hogy a négy évvel korábbi világbajnoknak kell a torna első mérkőzését megvívnia.
A nyitómérkőzés érdekességei: még soha nem volt nyitómérkőzés európai és afrikai csapat között, a francia válogatott kezdő együttesében csak egy olyan játékos volt, aki a hazai bajnokságban játszott, a többi idegenlégiós, a teljes szenegáli kezdő csapat minden játékosa Franciaországban játszott. a szenegáli csapat abszolút újoncként első vb-megmérettetésére készült, és 1–0-ra legyőzte a címvédőt.
A kontinentális szervezetek közötti különbségek csökkentésére törekedve, a FIFA határozata értelmében a nyitó mérkőzésen az egyesült arab emírségbeli Ali Bujszaim fújta a sípot. A világbajnokságok történetében még sohasem fordult elő, hogy ázsiai játékvezető vezette volna a nyitó mérkőzést.
A világbajnokság a címvédő franciák 1-0-s vereségével kezdődött, akik a sérült Zinédine Zidane nélkül játszottak az újonc Szenegállal Dél-Korea fővárosában, Szöulban, a torna nyitómérkőzésén. Szenegál a torna csapatai közül az egyik legerősebbel mérkőzött meg. Az A csoport második mérkőzésén Franciaország tartotta góltalanságát, Uruguayjal gól nélküli döntetlent játszottak miután a csatársztár Thierry Henryt kiállították. Az utolsó mérkőzésükön megpecsételődött a sorsuk, Dániától 2-0-ra kikaptak. A címvédő góltalansági csúccsal és a világbajnokság legrosszabb teljesítményű csapataként esett ki. A jó teljesítményt nyújtó Dánia nyerte a csoportot. Szenegál döntetlent játszott Dániával és Uruguayjal, így szintén bebiztosította helyét a második fordulóra. Annak ellenére, hogy az utolsó csoportmérkőzésen Szenegál 3-0-s vezetése után Uruguay felállt és kiegyenlített, negyedik gólt már nem tudtak szerezni, így kiestek a versenysorozatból.
Spanyolország volt azon két csapat közül az egyik aki maximális pontszámmal nyerte meg csoportját, a B csoportot. Paraguayjal és Szlovéniával szemben egyaránt 3-1-es győzelmet aratott, Dél-Afrikát pedig 3-2-re győzte le. Paraguaynak szüksége volt egy újabb gólra a másik újonc, Szlovénia ellen, hogy megakadályozzák Dél-Afrika jobb gólkülönbséggel való továbbjutását (már továbbjutók voltak pontjaikkal) és ez sikerült is, Paraguay több lőtt góllal továbbjutott.
A másik csapat aki megnyerte összes csoportmérkőzését Brazília volt, a C csoportban. Törökország is továbbjutott Costa Ricát gólkülönbséggel megelőzve. Kína válogatottjának edzője Bora Milutinović (sorozatban öt világbajnokságra az ötödik csapatával is kijutott), pont és lőtt gól nélkül távozott csapatával.
A D csoportban az Egyesült Államok 3-2-re győzött Portugália ellen, majd Brad Friedel hatalmas védéseinek köszönhetően az amerikaiak 1-1-es döntetlent játszottak Dél-Korea ellen. Dél-Korea már biztos továbbjutó volt, miután 2-0-ra legyőzték Lengyelországot, és szintén győztek Portugália ellen, ezzel kiejtették az európaiakat, így az amerikaiak jutottak tovább a második helyen.
Németország 8-0-s vereséget mért Szaúd-Arábiára az E csoport nyitómérkőzésén, ahol Miroslav Klose mesterhármast szerzett. Írország a volt csapatkapitánya, Roy Keane nélkül játszott, aki a világbajnokság előtti napokban utazott haza, de a vele csak névrokonságban álló Robbie Keane, a második helyre segítette csapatát Afrika bajnoka, Kamerun bánatára.
Az F csoportból kiesett Argentína. Az angoloktól David Beckham tizenegyes góljával 1-0-ra kikaptak és a következő mérkőzésükön Svédországgal döntetlent játszottak, akik így az argentinokat megelőzve, csoportjukat megnyerve, Angliával együtt tovább folytathatták a sorozatot. Nigéria utolsóként fejezte be a csoportot.
A G csoportban Olaszország, Horvátország és Ecuador küzdött meg a második továbbjutó helyért, de az olaszok döntetlent játszottak a csoportgyőztes mexikói válogatott ellen, amíg a másik két csapat kikapott az észak-amerikai csapat ellen, így a háromszoros világbajnok szerezte meg a második helyezést a csoportban.
A házigazda japán válogatott könnyedén jutott tovább a H csoportból, csatlakozva Belgiumhoz. Oroszország és Tunézia kiesett.
Egyenes kieséses szakasz A nyolcaddöntők során Németország 1-0-ra legyőzte Paraguayt egy kései góllal, amelyet Oliver Neuville szerzett idegfeszítő izgalmak között. A védekezésre koncentráló és a kontrákra építkező Dániát Anglia könnyedén, 3-0-ra verte. A Spanyolország-Írország mérkőzésen a két csapat 1-1-es döntetlent játszott, és büntetőkkel Spanyolország jutott a negyeddöntőbe. Svédország és Szenegál 1-1-es mérkőzésén Camara hosszabbításban szerzett aranygóljával dőlt el a továbbjutás. Az Egyesült Államok 2-0-s győzelmet aratott Mexikó felett. Brazília 2-0-ra győzött Belgium ellen, míg Törökország a házigazda Japánt ejtette ki 1-0-s győzelmével. A társházigazda Dél-Korea 2-1-re győzött Olaszország ellen, aranygóllal. Az olasz válogatottól a torna alatt öt szabályos gólt vettek el a bírók. Dél-Korea győzelmével, első alkalommal a kupa történetében megtörtént, hogy egyszerre európai, észak-amerikai, dél-amerikai, afrikai és ázsiai csapat is szerepelt a negyeddöntőben.
A negyeddöntőben Ronaldinho szabadrúgása a kint álló David Seaman felett a kapuba hullott, így Brazília 2-1-re győzött az angolok ellen. Az Egyesült Államok 1-0-ra elveszítette a Németország elleni mérkőzését, Michael Ballack gólja döntött. Dél-Korea megszerezte újabb győzelmét Spanyolország ellen,büntetőkkel. Ehhez nagyban hozzájárult az egyiptomi Gamál al-Gandúr játékvezető és ugandai illetve trinidadi asszisztense. Ők voltak az első ázsiai csapat, akik világbajnoki elődöntőbe jutottak, felülmúlva a Koreai NDK-t akik 1966-ban a negyeddöntőig jutottak. Törökország folytatta nagyszerű menetelését, megállítva Szenegált. Aranygóllal győztek 1-0-ra.
Az elődöntőkben két 1-0-s győzelem született, az elsőn Ballack gólja elég volt Németország továbbjutásához Dél-Korea ellen. Azonban Ballack sárga lapot kapott a mérkőzés alatt, amely a második sárga lapja volt, így – az akkori szabályok szerint – ki kellett hagynia a döntőt. A brazil Ronaldo megszerezte hatodik gólját a tornán a törökök ellen és döntőbe lőtte Brazíliát. A harmadik helyért folyó mérkőzésen, Törökország 3-2-re győzött Dél-Korea ellen. Az első gólt Hakan Şükür szerezte rögtön a középkezdés után 10,8 másodperccel, amely a világbajnokságok történetében a valaha szerzett leggyorsabb gól.
A döntőt Jokohamában tartották, Japánban, ahol Ronaldo két góljával Brazília győzött Németország ellen. Ronaldo a mérkőzés után megkapta a világbajnoki aranycipő díjat, mivel nyolc góljával a torna gólkirálya lett. Ez volt Brazília ötödik világbajnoki címe, ezzel megszilárdítva a versenysorozat legsikeresebb válogatott csapata rangját. A brazil csapatkapitány, Cafu volt az első játékos, aki egymást követő három világbajnoki döntőben vett részt.
Játékvezetők
KonföderációJátékvezetőPartjelzőkAfrika Gamál al-Gandúr Coffi Codjia Mourad Daami Mohammed Kezzáz Falla N’Doye Taufik Adjengui Dramane Danté Vagih Ahmed Farag Haidar Koleit Brighton Mudzamiri Ali TomusangeÁzsia Ali Búdzsszajm Kamikava Tóru Kim Jongdzsu Lu Csün Szaad Kamíl al-Fadli Awang Hamat Avni Haszuneh Visva Nathan Krishnan Komalíszvaran Sankár Ali at-TrajfiEurópa Pierluigi Collina Hugh Dallas Anders Frisk Terje Hauge Antonio López Nieto Urs Meier Vítor Melo Pereira Markus Merk Ľuboš Micheľ Kim Milton Nielsen Graham Poll Kírosz Vasszárasz Gilles Veissière Jan Wegereef Evžen Amler Frédéric Arnault Egon Bereuter Székely Ferenc Jurij Dupanov Carlos Matos Jens Larsen Leif Lindberg Heiner Müller Jaap Pool Philip Richard Sharp Igor Šramka Roland van Nylen Maciej WierzbowskiÉszak-Amerika, Közép-Amerika & Karibi térség Carlos Batres Brian Hall William Mattus Peter Prendergast Felipe Ramos Héctor Vergara Michael Ragoonath Curtis Charles