Ralf Schumacher (teljes neve: Ralf Karl-Heinz Schumacher), (Hürth-Hermülheim, Nyugat-Németország, 1975. június 30. –) német autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta. 2008-tól 2012-ig a DTM-ben a Mercedes versenyzője. Ő a hétszeres Formula–1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse.
A Formula–1 előtt
Ralf Schumacher hároméves korában kezdett el gokartozni Kerpenben, hogy ezzel hat és fél évvel idősebb – és ekkor már évek óta gokartozó – bátyja, Michael nyomdokaiba lépjen. Első jegyzett eredményei a legalsó géposztályból 1991-ből származnak, amikor megnyerte az NRW kupát, a Golden Kupát és a német junior gokartbajnokságot.
1992-ben második helyet szerzett a német gokart bajnokságban és megnyerte a Wolfgang von Trips emlékversenyt Kerpenben.
1993-ban váltott autóversenyzésre és ugyanebben az évben második helyezett lett az ADAC BMW Forma-Junior bajnokságban.
1994-ben bátyja, Michael menedzserének, Willi Webernek a Formula–3-as csapatához (WTS) került, s a német bajnokságban harmadik helyezett lett. 1995-ben ugyanebben a bajnokságban második lett és megnyerte a híres Forma-3-as Makaói Világkupát.
1996-ban Japánba költözött, ahol a japán Forma–3000-nek tartott Formula-Nippon sorozatban versenyzett és egy Reynard Mugen 96D-vel meg is nyerte a bajnokságot. Közben részt vett a japán GT sorozatban is, amelyben Naoki Hattorival párban két futamgyőzelmet szerzett (Sugo, Mine) és a harmadik helyen végzett a bajnokságban egy McLaren F1 GTR sportautó volánjánál.
A Formula–1-ben Jordan
A Japánban eltöltött sikeres év után Ralf Schumacher tesztelhetett a McLaren-Mercedesszel, ám a wokingi csapat csak tesztpilótaként alkalmazta volna, s ezzel az ajánlattal sem Ralf, sem menedzsere nem volt elégedett. A német versenyző végül a Jordan csapattal debütálhatott a Formula–1-ben 1997-ben, akárcsak hat évvel korábban bátyja. Michaellel ellentétben azonban Ralf nem csupán egy verseny erejéig maradt az ír istállónál, hanem két évig.
Ralf mindössze harmadik Formula–1-es futamán, az 1997-es argentin nagydíjon a dobogón végzett (harmadik hely), s ezt akkor kisebbfajta szenzációként értékelték. Ugyanakkor a német versenyző a 17 versenyből álló szezonban mindössze hét alkalommal ért célba, ezért meg kellett elégednie a világbajnoki pontverseny 11. helyével, összesen 13 ponttal. Csapattársa, Giancarlo Fisichella 20 ponttal 8. volt.
1998-ban Ralf kétszer állhatott dobogóra – köztük az esős belga nagydíjon, ahol csapatutasításra nem támadhatta a versenyben vezető csapattársát, Damon Hillt, így második lett. A másik dobogós helyezését a német versenyző az olasz nagydíjon szerezte, amelyet bátyja, Michael nyert meg a Ferrarival. Ez volt az első alkalom a Formula–1 történetében, hogy két testvér együtt állhatott fel a dobogóra. Ralf a szezon végén 14 ponttal 10. lett. Csapattársa, Hill 20 ponttal a 6. helyen végzett.
Williams 250px|thumb|right|Indianapolis, 2003 Ralf 1999-ben a Williams csapathoz szerződött, ahol a kétszeres CART bajnok, Alessandro Zanardi lett a csapattársa. A Williams ebben a szezonban még a gyenge Supertec-motort használta, ám szerződést kötöttek a BMW-vel, amely 2000-től lépett életbe. Ralf egyedül vitte a csapatot a vállán, hiszen ő 35 ponttal 6. lett a bajnokságban, míg Zanardi egyetlen pontot sem szerzett.
2000-ben a Williams először szerepelt BMW motorral, és Ralf ismét új csapattársat kapott az újonc Jenson Button személyében. Schumacher legjobb eredménye három harmadik hely volt a szezon során (Melbourne, Spa-Francorchamps, Monza), a világbajnokságban pedig 24 ponttal ötödik lett. Button 12 ponttal a 8. helyen végzett.
2001-ben újabb CART bajnok érkezett Ralf mellé csapattársnak, a Williams ugyanis leszerződtette a kolumbiai Juan Pablo Montoyát. Ralf ebben a szezonban aratta le Formula–1-es pályafutása első futamgyőzelmét Imolában, majd Montrealban és Hockenheimban is diadalmaskodott. A szezon végén 49 ponttal a világbajnoki pontverseny negyedik helyén végzett bátyja, Michael (Ferrari), David Coulthard (McLaren-Mercedes) és Rubens Barrichello (Ferrari) mögött.
2002-ben az ifjabbik Schumacher megnyerte a Malajziai Nagydíjat, de összességében kevésbé volt sikeres, mint az előző szezonban. A világbajnokságban ismét negyedik lett (42 pont), ám ezúttal csapattársa, Montoya előtte végzett a harmadik helyen (50 pont).
2003-ban még nagyobb volt a különbség Montoya javára: a kolumbiai 82 pontot szerzett a szezon során és harmadik lett a pontversenyben, míg Ralf 58 ponttal ötödik. Igaz, a német versenyzőnek ki kellett hagynia az olasz nagydíjat, mivel előző héten megsérült egy tesztbaleset során. Ebben a szezonban Ralf két futamot nyert: a Nürburgringen és Magny-Cours-ban.
2004-ben a fiatalabb Schumachernek három igazán emlékezetes versenye volt. Az első a kanadai nagydíj, amelynek mindkét időmérő edzésén a leggyorsabb volt, a versenyen pedig második lett bátyja mögött, ám a futamot követően szabálytalan fékek miatt kizárták a Williams és a Toyota versenyzőit.
A következő futamon, az indianapolisi amerikai nagydíjon Ralf gumidefekt miatt óriási sebességgel a híres ovál-kanyart határoló falba csapódott Williamsével, és néhány pillanatra az eszméletét is elvesztette. Végül megúszta két kisebb repedéssel a gerincében, amelynek hosszú távú hatása nem volt, ám így is ki kellett hagynia a soron következő hat futamot.
A harmadik emlékezetes futama a japán nagydíj volt, amelyen második lett két futammal a balesetét követő visszatérés után. A világbajnokságban 24 ponttal kilencedik lett ebben a csonka szezonjában.
Toyota thumb|250px|right|2006, Kanada A Williams csapat mindig is hírhedt volt arról, hogy hűvös a légkör és az érzékenyebb versenyzők nehezen illeszkednek be a csapatba. Az addigi harmónia már 2003-ban megbomlott az istállónál, mert Montoya úgy érezte, hogy a francia nagydíjon előnyben részesítették vele szemben Ralf Schumachert. A kolumbiai nem sokkal később 2005-től érvényes szerződést írt alá a McLarennel.
De Ralf sem érezte jól magát a csapatban ezért ő is új istálló után nézett. Sikerült is megállapodnia a pénzes, de addig nem túl sikeres Toyotával. Ralf ezzel a szerződéssel az akkori mezőny második legjobban fizetett versenyzője lett testvére mögött.
2005-ben tehát új fejezet kezdődött Ralf pályafutásában a Toyotánál, ahol csapattársa az a Jarno Trulli volt, aki előző évben nemcsak hogy lépést tudott tartani Fernando Alonsóval a Renault-nál, de amikor szezon közben elbocsátották, több ponttal is rendelkezett, mint a spanyol.
A Toyota TF105 nem feküdt Ralf vezetési stílusának és a szezon első 12 futamán Trulli egyértelműen fölé nőtt. A szezon utolsó három versenyére azonban elkészült a TF105B, s ekkor Ralf teljesítménye is látványosan javult. Némileg szerencsés körülmények között (változékony időjárás), de a japán nagydíjon a pole-pozíciót is megszerezte, a kínai nagydíjon pedig a harmadik helyen végzett. A világbajnoki pontversenyben 45 ponttal hatodik lett – 2 ponttal megelőzve Trullit.
A 2005/2006-os Formula–1-es téli szünet egyik legnagyobb híre az volt, hogy Ralf megvált addigi menedzserétől, Willi Webertől, aki innentől fogva már csak az idősebb Schumacher útját egyengette. Ralf nem alkalmazott új menedzsert, hanem ügyei intézését sajtóirodájának adta át.
A 2006-os szezonban a legjobb eredménye az ausztrál nagydíjon elért 3. hely volt, ez a dobogós helyezés volt az egyetlen a csapat számára. A világbajnoki pontverseny 10. helyén végzett 20 ponttal.
A 2007-es szezont egy pontszerzéssel nyitotta, Ausztráliában 8. helyen intették le, ezzel megszerezte a csapat azévi első pontját. Bár az autó sem volt versenyképes, ennek ellenére teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól. Mindössze további két alkalommal tudott pontot szerezni csak, Kanadában 8. lett, a Hungaroringen pedig a 6. lett. A világbajnoki pontverseny 16. helyén végzett 5 ponttal. Csapattársa, Trulli 8 ponttal a 13. helyen végzett. Hogy nagyobb esély maradjon a toyotás helyének megtartására, felajánlotta, hogy évi 22 millió dolláros fizetése helyett hajlandó csak évi 5 millió dollárt kérni. Azonban nem tudott megegyezni a csapattal, így 2007. október 1-jén bejelentette hivatalos weboldalán, hogy elhagyja a Toyota csapatát.
Tesztelés a Force Indiának A Toyotától három, viszonylag sikertelen – és a különösen pocsék utolsó – szezon után 2007-ben távozott Ralf Schumachert nem árasztották el ajánlatokkal 2008-ra, így jobb híján elfogadta a 2007-ben még Spyker, ám az indiai Vijay Mallya színre lépése után immár Force India-néven szereplő istálló teszt-ajánlatát. A csapat egyetlen szabad üléséért (Adrian Sutilnak biztos volt a helye) komoly harc zajlott, mert többek közt Giancarlo Fisichella, Vitantonio Liuzzi, Franck Montagny, és Christian Klien is tesztelt az autóval Jerezben. Schumacher utolsó lett a teszt során, ráadásul műszaki hiba, illetve kicsúszás is hátráltatta a munkáját. Vijay Mallya később úgy nyilatkozott, nem is akarták Ralfot szerződtetni, csak arra volt a istálló kíváncsi, hogy mi a véleménye az autóról.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Helyezés Pont 1997 Jordan AUSKi BRAKi ARG3 SMRKi MONKi ESPKi CANKi FRA6 GBR5 GER5 HUN5 BELKi ITAKi AUT5 LUXKi JPN9 EURKi 11. 13 1998 Jordan AUSKi BRAKi ARGKi SMR7 ESP11 MONKi CANKi FRA16 GBR6 AUT5 GER6 HUN9 BEL2 ITA3 LUXKi JPNKi 10. 14 1999 Williams AUS3 BRA4 SMRKi MONKi ESP5 CAN4 FRA4 GBR3 AUTKi GER4 HUN9 BEL5 ITA2 EUR4 MALKi JPN5 6. 35 2000 Williams AUS3 BRA5 SMRKi GBR4 ESP4 EURKi MONKi CAN14 FRA5 AUT14 GER7 HUN5 BEL3 ITA3 USAKi JPNKi MALKi 5. 24 2001 Williams AUSKi MAL5 BRAKi SMR1 ESPKi AUTKi MONKi CAN1 EUR4 FRA2 GBRKi GER1 HUN4 BEL7 ITA3 USAKi JPN6 4. 49 2002 Williams AUSKi MAL1 BRA2 SMR3 ESP11 AUT4 MON3 CAN7 EUR4 GBR8 FRA5 GER3 HUN3 BEL5 ITAKi USA16 JPN11 4. 42 2003 Williams AUS8 MAL4 BRA7 SMR4 ESP5 AUT6 MON4 CAN2 EUR1 FRA1 GBR9 GERKi HUN4 ITA USAKi JPN12 5. 58 2004 Williams AUS4 MALKi BHR7 SMR7 ESP6 MON10 EURKi CANKiz USAKi FRA GBR GER HUN BEL ITA CHNKi JPN2 BRA5 9. 24 2005 Toyota AUS12 MAL5 BHR4 SMR9 ESP4 MON6 EURKi CAN6 USANi FRA7 GBR8 GER6 HUN3 TUR12 ITA6 BEL7 BRA8 JPN8 CHN3 6. 45 2006 Toyota BHR14 MAL8 AUS3 SMR9 EURKi ESPKi MON8 GBRKi CANKi USAKi FRA4 GER9 HUN6 TUR7 ITA15 CHNKi JPN7 BRAKi 10. 20 2007 Toyota AUS8 MAL15 BHR12 ESPKi MON16 CAN8 USAKi FRA10 GBRKi EURKi HUN6 TUR12 ITA15 BEL10 JPNKi CHNKi BRA11 16. 5
Futamgyőzelmei +ÉvNagydíjCsapat200122px San Marinó-i nagydíj Williams Kanadai nagydíj Német Nagydíj2002 Maláj nagydíj2003 Európai nagydíj22px Francia nagydíj
Magánélete
Ralf Schumacher 2001. október 5-én vette feleségül Cora Brinkmann fotómodellt. Cora gyakran szerepel a német társasági lapokban, vezetett televízió műsort Németországban („Top of the Pops”) és hobbi szinten autóversenyzéssel is foglalkozik (Mini Challenge). Egy fiuk van, David (született: 2001. október 23.). A család Salzburgban, Ausztriában élt, majd 2015-ben Ralf és Cora elváltak.
2024 júliusában az Instagramon nyilvánosan felvállalta, hogy meleg, miután egy közös fotót osztott meg a partnerével, Étienne Bousquet-Cassagne-nyal. A pár 2026 májusában házasodott össze. Az esküvőről és annak az előkészületeiről a német Sky televíziós csatorna egy 4 részes dokumentumfilmsorozatot készített "Ralf & Étienne: Wir sagen Ja" (Ralf és Étienne: Igent mondunk) címmel.
Becenevek
Sokszor illetik a "kis Schumi" becenévvel a nemzetközi médiában.
További információk
Ralf Schumacher hivatalos honlapja Ralf Schumacher Vídeo Ralf Schumacher.lap.hu – linkgyűjtemény
Jegyzetek
Kategória:Német autóversenyzők Kategória:Német Formula–1-es versenyzők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:LMBT sportolók Kategória:Williams F1